Az út vége...

Január 24-én elhagytam Budapestet, hogy közel 4 hónapon át Belgiumban folytassam tanulmányaimat. Ami még ennél is fontosabb célkitűzés volt, hogy új emberekkel találkozzam és olyan helyekre látogassak el, melyeken eddig nem jártam. Nem sokkal e bejegyzés megírása után elindulok Magyarországra, és bár egy rövid időre a későbbiekben még visszatérek, lényegében az út végére értem.
Ilyenkor rövid számvetést illik készíteni, amelyet most megteszek. Kintlétem alatt bejártam 5 országot (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Spanyolország, Franciaország, ezekhez csatlakozik júniusban Németország), és számtalan várost. A teljesség igényével: Louvain-la-Neuve, Leuven (3-szor), Brüsszel (8-szor), Bruges, Gent, Antwerpen, Amszterdam, Luxembourg, Madrid, Barcelona, Rotterdam, Hága, Knokke és Lille.
Nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, európaiakkal, észak- és dél-amerikaiakkal, valamint ázsiaiakkal, nagyon sok érdekes kulturális különlegességet tudtam meg, beleértve az ételspecialitásokat is.
És amit mindenképpen meg kell említeni: elindítottam egy blogot, melyen ez a cikk is olvasható. Számos bejegyzés, hírmagyarázat, útleírás, politikai elemzés szerepelt ezeken a hasábokon, remélhetőleg az Olvasók nagy örömére.
Most visszatérés következik a hétköznapi kerékvágásba, egy élménydús, hihetetlenül érdekfeszítő időszakkal a hátam mögött. Minden egyetemistának csak ajánlani tudom, hogy pályázzon meg külföldi ösztöndíjakat, hiszen olyan élményekben lehet része, melyekhez otthon valószínűleg nem jutna hozzá! Persze, hozzá kell tenni, hogy egy külföldi szemeszter viszonylag költséges dolog, de a diploma megszerzését követően nem nagyon van esély 4 hónapos kvázi-nyaralásra. Ez ugyanis főleg szórakozás, és a tanulás valamelyest háttérbe szorul mögötte, persze bizonyos mennyiségű munkára szükség van.
Bár nem volt deklarált célom, úgy érzem, a magyar országimázst és Budapest reputációját némileg sikerült növelnem, annyiban mindenképpen, hogy saját magamban mindenképpen felértékelődött a város, ahol élek. Ez nem honvágyat jelent (alig éreztem ilyet), hanem azt, hogy az otthon természetesnek vett dolgokat elkezdtem értékén kezelni, például a budapesti tömegközlekedés vagy akár az oktatás színvonala.

Budapest és más

Valószínűleg minden nap találni egy sor érdekes, különös, furcsa hírt, most az elmúlt néhány nap terméséből válogatok.

Kezdjük az iWiW-vel, melyre rájár a rúd, mióta a T-Online megvásárolta a céget. A közösségi portál a tulajdonosváltás után először a problémás adatvédelmi eljárások miatt került be a hírekbe, majd legutóbb a Nemzetbiztonsági Hivatal adott hangot aggályainak, mondván, a politikusok és egyéb állami vezetők kapcsolati hálója biztonsági kockázatot jelent az országra nézve. Miután ez nem szakterületem, így fogadjuk el a szakértők figyelmeztetését. A történet legfőbb nyertese Demszky Gábor, aki az alábbi nyilatkozatot tette:

ha a technika 25 éve is nyújtott volna már ilyen lehetőséget, nem lett volna kommunizmus.

Érdekes gondolat, és a főpolgármester kiváló kommunikációs csapatát dícséri, hogy egy tőle teljesen független hír kapcsán is kezdeményező szerepet tölt be a médiában. Pénteken is bekerült a hírekbe Budapest vezetője, hiszen a körúti villamosmegállók egy részét átépítették, ezt egy sajtótájékoztatóval nyomatékosították. Aztán hamarosan jönnek az új villamosok (azok miatt kellett megmagasítani a megállókat), és persze javában zajlanak a felújítások, melyek most nyilván sok bosszúságot okoznak, azonban szeptemberre (vagyis az önkormányzati választásokra) már csak a jó minőségű utak látványa lesz az emberekben.
Azt is mondhatnám: minden leendő politikai és egyéb marketingesnek ajánlom figyelmébe a Demszky-kampányt, mert ugyan csak nemrég kezdődött el igazán (bár bizonyos szempontból már 2 éve tart), jól látható, hogy igen átgondolt stratégiát követ.
Ha már Budapest átalakítása: egyre közeledik a Moszkva tér átépítése és ezzel kapcsolatban egy civil kezdeményezésre lettem figyelmes. Valószínűleg minden budai, budapesti fiatal számára emblematikus találkozási pont a "Moszkva tér, óra alatt". Az alábbi honlap készítői azt szeretnék elérni, hogy az új Moszkva téren is megmaradjon a régi óra (netán Óra?), hogy egyfajta emlékként és persze továbbra is a legfontosabb budai találkozási helyként éljen tovább. Nos, a HavasPress csatlakozik a mozgalomhoz!
Nemsokára visszatérünk a fővárosba, de csak egy rövid horvátországi kitérő után. A téma nem is lehet más, mint a Vir szigetén zajló házlebontások. A távolból nehéz megítélni a pontos szituációt, így prejudikálás helyett inkább csak általánosságban kell megemlíteni, hogy a magyarokra nem minden esetben jellemző a jogszabályok tökéletes betartása, és minden bizonnyal előkelőbb helyet érnénk el az olimpiai éremtáblázaton, ha a kiskapukeresés is szerepelne a játékok műsorán... A horvát tengerparton történtekről az jut az ember eszébe, hogy sokan hágják át a szabályokat itt-ott, mondván majd csak elintézem valahogy, legyen szó parkolócéduláról, költségvetési elszámolásról, vagy éppen illegális építkezésekről. Ez utóbbiak közül hirtelenjében a Citadella Garden, a pesti rakparton felhúzott pluszemelet és a Turul-szobor ugrik be. A varázsszó: fennmaradási engedély. Igaz, nem volt engedélyünk rá, de azért megépítjük, majd kérelmet nyújtunk be, jön egy kis bírság, oszt' jónapot!
Így aztán persze nagy a tiltakozás, ha el akarnak bontani olyan házakat, melyek adásvételi szerződésében benne volt, hogy engedély nélkül épültek. Nyilván összetettebb a kérdés, eddig mindenesetre az látszik, hogy a tulajdonosok jelentős kockázatot vállaltak, és most vállalniuk kell a következményeket. Remélhetőleg hamarosan a jogerősen bontásra ítélt Turul-szobor is elkerül jelenlegi helyéről, és utána bárhol felállíthatják, ahol erre engedélyt szereznek.
Az egyik horvát háztulajdonos sajátosan tiltakozik a bontás ellen: robbantással fenyegetőzik és sárga csillagot ragasztott magára. Ez egy elég látványos formája az ellenkezésnek, hamarosan meglátjuk, milyen eredményre vezet, azonban egy elég friss és meglehetősen szomorú hír kapcsolható hozzá.
Iránban elfogadtak egy törvényt, miszerint a vallási kisebbségek tagjainak megkülönböztető színű szalagot kell magukon viselniük. A keresztényeknek piros, a Zoroaszter-hívőknek kék, míg az Iránban élő hozzávetőleg 25000 zsidónak sárga színt kell magán viselnie. A törvény elvileg akár jövő év elejétől hatályba léphet.
Ezt a hírt nehéz kommentálni, én inkább kérdéseket tennék fel: meddig hagyja még a világ, hogy Ahmadinedzsád iráni elnök folytassa ámokfutását? Milyen jelzés kell még annak bizonyítására, hogy az elnök nem sokban különbözik a náciktól? Tényleg meg akarja várni a nemzetközi közösség, hogy elkészüljenek az atombombával?
Várom a válaszokat, ezúttal az Olvasók mellett közvetve a legnagyobb hatalmak vezetőitől is!

BL-döntő, vízum és polgármesterjelöltek

Kinek drukkol egy debreceni, ha a Fradi játszik egy külföldi csapattal? És az MTK-s, ha az Újpest szerepel a nemzetközi kupában? A magyar futballt kevésbé ismerők illúzióit nem rombolnám le, így a fenti kérdésekre nem válaszolok, azonban érdekes élményben volt részem szerda este, mikor a Bajnokok Ligája döntőjét rendezték. Körülbelül 200 ember társaságában tekintettem meg a találkozót és a legfurcsább jelenet az volt, mikor valaki spanyol zászlót lengetve egy széken ugrált örömében - mikor az Arsenal megszerezte a vezetést.
Utóbb az illetőről megtudtam, hogy Katalónia kapcsán igen keményen szokott fogalmazni ("WC-papír helyett a katalán alkotmányt fogom használni"), valamint hogy az Aznar-féle Néppárt ifjúsági szervezetének egyik regionális elnöke. Ezzel a történettel azt próbáltam jelezni, hogy nem kizárólag a hazai körülmények között vannak rendkívül erős ellentétek a szurkolók között, és ha valaki madridi, akkor szinte bizonyosan utálja az FC Barcelonát és viszont.
Az is jól látható, hogy a katalánok számára a barcelonai futballcsapat sokkal több egyszerű hétvégi szórakozásnál: a népük legfőbb megjelenítője. Így aztán számukra egy Real Madriddal vívott meccs egyet jelent a hatalom, a spanyolok és az elnyomás elleni harccal. Nem kell messzire menni hasonló példáért: a csíkszeredai jégkorongcsapat hasonlóképpen éli meg a Dinamo Bukarest elleni párharcokat, ott is sokkal többről van szó.
Bár a szerző nem a katalánoknak szurkolt, minden dícséretet megérdemel az FC Barcelona, amely az idei szezonban kétségtelenül a legjobb csapat volt a kontinensen.
A következő hír minket némileg jobban érint: Magyarország vízummentességet kap az Egyesült Államoktól. Sok magyarnak okozott problémát, hogy milyen nehéz volt amerikai vízumhoz jutni, ez hamarosan megváltozik, és ennek oka hazánk részvétele az iraki és afganisztáni hadműveletekben. Sokan ellenezték és ellenzik a magyar katonák kiküldését, valószínűleg az ő álláspontjukat nem módosítja a most bejelentett könnyítés, de egyelőre örüljünk, hogy megkapjuk az USÁ-ba utazás lehetőségét. Miután hosszú évek óta ez egy fájdalmas pont a magyar-amerikai kapcsolatokban, megítélésem szerint ez a nap híre.
Pedig sok más fontos bejelentés és döntés is született. Ezek egyike, hogy Demszky Gábor eldöntötte: ötödször is elindul az önkormányzati választásokon. Ismerve a friss felméréseket, valamint az idei nyárra vonatkozó fejlesztési terveket, nincs kétségem afelől, hogy meg is fogja azt nyerni, bár ez még valamelyest függ az MSZP viselkedésétől.
A Fidesz háza táján most őrségváltás zajlik a polgármesterek terén, ennek esett áldozatául Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, akit az Orbán Viktorhoz közel álló új budapesti pártvezetőség nem támogatott az újonnani jelöléshez. Ez előrevetíti, hogy sok érdekességgel találkozhatunk a következő időszakban, kezdve akár a hétvégi Fidesz-kongresszussal.
És a kormányprogram még mindig nem publikus, másként fogalmazva: idén a politikai uborkaszezon jóval rövidebb lesz!

Parlament, MTV, egészségügy és EU

Több érdekessége is volt a mai napnak, ezek közül emelek ki néhányat, melyekről röviden kifejtem a véleményem.
Kezdjük a Parlamenttel, hiszen az új összetételű törvényhozás is ma kezdte meg a munkát, igaz, ez még csak a bemelegítő kör volt, de az első érdekes ütésváltások már megtörténtek. Ami a lényeges elemeket illeti: az Országos Választási Bizottság elnöke jelezte, hogy bár a választási törvény összességében működik, van rajta némi csiszolnivaló. A HavasPress rendszeres Olvasói tudják, hogy különböző eszközökkel próbáltam felhívni a figyelmet a kampánycsend hibáira, így örömmel tölt el, hogy az OVB elnöke is módosítást, esetleg a cikkely eltörlését javasolta. Ugyanő volt, aki április elején elutasította e kérdésben benyújtott kifogásunkat, ha ez utóbbinak bármi hatása volt a ma elmondott beszédre, akkor már megérte. Az némileg furcsa volt, hogy két ellenzéki frakció nem szavazta meg Szigeti Péter és Lamperth Mónika jelentését, politikai marketing szempontjából talán szerencsésebb lett volna az első, ünnepélyesebb hangvételű ülésen konstruktívabbnak lenni, de nyilván más szempontok vezérelték őket.
Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy reformkormány lesz a következő, és erre utal, hogy blogja tegnapi bejegyzésében olyan emberek kormányzati munkába való bevonásáról írt, akik a gazdaságban már sikereket értek el. Ez egyébként akár sikeres elképzelés is lehet, csak nehéz lesz átcsábítani őket a közszférában elérhető alacsonyabb fizetésekkel.
A jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, de egyben kormányfőjelölt a reformok kapcsán kiemelte az egészségügyet, ahogy ez az utóbbi időszakban rendre előkerül. Azonban egy friss hír szerint a magyarok 49 százaléka elégedett az egészségügyi ellátással. A GfK felmérése számos közép- és kelet-európai országra kiterjed, melyek közül Ausztriában a legelégedettebbek. A szerzőnek nemrégiben módjában állt meglátogatni egy osztrák kórházat egy viszonylag kisméretű településen. Az ott tapasztalt körülmények alapján teljes mértékig megértem, miért van megelégedve az ellátórendszerrel a megkérdezettek 85 százaléka. Visszatérve a magyarországi helyzetre, az ingyenes szolgáltatások szintjével a lakosság majdnem fele elégedett (48 %), és csak kicsivel többen szeretnének javulást (a sajtóközlemény szerint 53 %, de ez a matematika jelenlegi szabályai szerint nehezen kivitelezhető). És ez miért fontos?
A probléma ott kezdődik, hogy az ellátórendszer teljes átalakítása bizony vélhetően a finanszírozási rendszeren is módosít, és - ismerve a politikai elit reformoktól való félelmét - jelentős visszatartó erő lehet, hogy a mostani rendszer nem vált ki akkora ellenérzéseket a társadalomból, mint amit az értelmiségi réteg éreztet. Vagyis először egy olyan jellegű kommunikációs offenzívára van szükség, amely meggyőzi az embereket a jobb minőségű egészségügy fontosságáról. Az ellenzéknek pedig komoly bázist jelenthet a kényelmetlen, fájdalmas átalakítással szemben, hogy a választók számottevő része nem elégedetlen.
Tegnapi a hír, miszerint a Magyar Televízió tavaly, hosszú évek után először pozitív eredménnyel zárt. Ezért gratuláció jár az elnöknek, aki sok konfliktus árán hajtotta végre a racionalizálást (a szakmai kérdésekben nem kívánok véleményt nyilvánítani, gondolok itt például a Rudi-Friderikusz vitára), azonban a hétfői sajtótájékoztatóján olyan ötletei is voltak, melyek megítélésem szerint nem időszerűek. Az elnök arról beszélt, hogy szívesen reklámmentessé tenné a köztévét, ha nominálértéken megkapnák azt az állami támogatást, amely 1996-ban járt. Ez 36 milliárd forint volt akkor, míg tavaly 16,5 milliárd járt. Ez tényleg hatalmas reálcsökkenés, mégis elhibázott lépésnek tűnik olyankor 20 milliárdot kérni/követelni, mikor a költségvetésben van egy legalább 300, mások szerint inkább 700-800 milliárd forintos lyuk (a teljes deficit legjobb esetben is 1500 milliárd lesz idén). Egyébként bizonyos szempontból logikus az elképzelés, mert a Magyar Televízió folyamatosan bizonyítja, hogy még állami hátszéllel sem képes versenyezni a kereskedelmi tévékkel a nézettségi versenyben. Így tehát több alternatíva is kínálkozik: a radikális terv szerint semmi szükség rá (ajánlom Tóta W. Árpád korábbi cikkeit itt és itt), mások szerint össze kellene vonni az m2-t és a Duna TV-t, a harmadik lehetőség pedig a reklámmentes, magaskultúrát közvetítő közszolgálati televízió volna.
A végére maradt a nap híre, amely a közelből érkezett: az Európai Bizottság szigorú feltételekkel, de jóváhagyta Bulgária és Románia uniós csatlakozásának jövő januári időpontját. Ez még elvileg egy évvel kitolható, de erre vélhetően nem fog sor kerülni. A bolgároknak van több tennivalójuk, elsősorban a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc területén.

Hímsovinizmus a köztévében

Szerencsére a Nap-Kelte műsora elérhető az interneten is, így ha az ember lemarad egy-egy érdekesebb riportról, vagy éppen külföldön él, akkor is megnézheti az adást. Azért szerencse mindez, mert így nagyon különleges riportokat is láthat az ember. Ezek egyikéhez volt szerencséje a szerzőnek, mikor Gyárfás Tamás tulajdonos-riporter készített interjút Kmety Ildikóval, a Magyar Labdarúgó Szövetség újonnan kinevezett főtitkárával. A felvétel itt érhető el.
Miután mindketten televíziós múlttal rendelkező sportvezetők, kedélyes beszélgetést vártam, bár tisztában vagyok Gyárfás riporteri stílusával, ami egészen addig nagyon szórakoztató, míg nem válik valaki alanyává. Ehhez képest a közszolgálati tévében egy olyan riport készült, amely egy körzeti kereskedelmi tévé szerda éjszakai beszélgetős műsorában sem lenne akceptálható.
A kérdező az egész beszélgetést arra hegyezte ki, hogy mit keres egy nő a magyar fociban. Ez idáig rendjén is volna, ez egy érdekes koncepció, ha sikerül európai módon előadni.
Azonban amit a vasárnap reggeli műsortól a nézők kaptak, az nem más, mint az előző évszázadokban kialakult társadalomkép, igencsak nyersen előadva. Rögtön az első kérdés arra vonatkozott, hogy az új főtitkár be fog-e menni az öltözőbe a válogatott esetleges győzelme után. A riportalany kissé rutintalanul a "csapatért mindent" mondattal reagált, amire Gyárfás nyomban lecsapott.
Ezt követően elkezdte vizsgáztatni az új főtitkárt az elődök felsorolásával, aki ezzel újabb csapdába esett, ekkor az alábbi párbeszéd zajlott le:
KI: - Ha szeretne megfogni labdarúgásügyben, biztos talál olyan területet...
GyT: - Én nem akarom megfogni. Bár megfoghatnám! Majd az öltözőben a fiúk.
Meg kell jegyezni, hogy ezért azonnal elnézést kért, de nincs kétségem, ha egy kezdő riporter száját hagyják el ezek a mondatok, akkor másnap már nem kéne bemennie dolgozni. Ezért (is) jó műsortulajdonosnak lenni...
A téma később sem sokat változott, szóba került még, hogy felül-e a csapat buszára meccs előtt, illetve, hogy az MLSZ elnökével folytatott beszélgetésre "kicsinosította-e magát vagy inkább ilyen zord, férfias külsőt akart". Ennél a pontnál jött el talán a mélypont, mikor a miniszoknyáról érdeklődött a műsorvezető, majd a válaszra ("ritkán hordok szoknyát") Gyárfás behajolt az asztal alá, hogy mindezt ellenőrízze!
Egy negyedórás riportban az összes bulvárjellegű, érdektelen részletet megtudhatta néző a főtitkárról, de azt, hogy milyen elképzelésekkel kezdi el a munkát, nos, még véletlenül sem. A cikk szerzője számára annyi derült ki, hogy eddig nem nyilatkozott túl sokszor tévében, ennek és a riporter személyének tudható be, hogy néha egymásnak ellentmondó dolgokat mondott.
A riport azonban a műsorvezető miatt érdekes, aki a tipikus nőkkel szembeni előítéleteket sorolta. Nem tudni, mikor jut el arra a szintre a társadalom, hogy ezek a sztereotípiák kezelhető szintre süllyedjenek. Azonban ezt erősen akadályozza, ha a közszolgálati (ergo: az adófizetők pénzéből fenntartott) televízióban a tapasztalt riporter sem képes túllépni ezeken a sémákon.

Megjegyzés: ezt a cikket nem nő írta.

Hága és az üzleti érzék

Mi Hollandia fővárosa? Erre a kérdésre egyesek rávágják, hogy Amszterdam, hiszen az a leghíresebb (csakúgy, mint New York, Sidney vagy Rio de Janeiro...), mások szerint Hága, mivel ott van a parlament és a királyi család is(tényleg ott van). A helyes válasz valahol a kettő között van, miután hivatalosan (CIA World Factbook) Amszterdam, de azzal a kitétellel, hogy Hága a kormányzati székhely. Nem ezen okokból kifolyólag, de a múlt héten módomban állt egy rövid városlátogatás erejéig megnézni Hágát, így ezt a cikket ennek a nagyon szép városnak szentelem.
Rotterdamból gyorsan, körülbelül 20 perc alatt elérhető a város, azonban a hollandoktól talán elvárható következetesség csődöt mond e két település viszonylatában. Konkrétan arról van szó, hogy bár az egyik városban vásárolt villamosjeggyel gond nélkül lehet utazni a másikban és viszont, az ellenőrök munkaköre alapvetően eltér. Rotterdamban ha valakinek nincs jegye, akkor az ellenőrtől lehet vásárolni rendes áron, így hát a logikus gondolkodást feltételező magyarok azt várták, hogy ez megoldható lesz Hágában is. Nos, nem az. Ott ugyanis előre meg kell venni a jegyet (mint Budapesten) és az ellenőrkommandó (4-5 fő egy szerelvényen) csekkolni és büntetni hivatott. Illetve, tőlük is lehet venni, de baráti semmiképpen sem nevezhető 20 eurós áron, ami gyakorlatilag nem más, mint a kihágásért járó pénzbüntetés. Ezt ők mondták, de aztán magyaros észjárással operálva sikerült ingyenesen megúszni a dolgot. Mindenesetre abban a teljesen valószínűtlen esetben, ha hágai illetékesek olvassák a blogot, akkor javasolnám nekik, hogy némileg hangolják össze a rendszert.
Az időjárásra semmi panaszt nem volt, ennek megfelelően a strand meglátogatása is a program része volt. A víz nagyon hideg volt, de a part már május első hétvégéjén is tele volt napozókkal.
A városban sok szép, régi épület van, különösen figyelemre méltó a városháza és egy uralkodói palota. A Nemzetközi Bíróságra nem jutottam el, pedig mostanában a délszláv térség kapcsán igen gyakran előfodul a hírekben. A város közepén majális-jellegű eseményt szerveztek, amely eredetileg talán még az egy héttel korábbi Queen's Day, vagyis a királynő születésnapját ünneplő tömeg számára nyújtott vidámparkhoz hasonló szórakozást (dodzsem, céllövölde, stb.).
Valószínűleg a legtöbb flamand és holland városra ugyanazokat a jelzőket lehet alkalmazni, elég sok hasonlóságot mutatnak, és az összehasonlítás szubjektív és külső körülményektől (pl. időjárás) függő. Nekem személy szerint Hága kifejezetten tetszett, jobban, mint sok egyéb környező település.
Persze mint mindenhol, ott is találkozni érthetetlen reakciókkal. Mikor néhány turista a kánikulában megszomjazik és leül egy olyan étterem teraszára, ahol egyetlen vendég sincs, talán nem túlzás a szívélyes kiszolgálást elvárni. Ehhez képest, mikor a vendéglő főpincére megtudta, hogy enni nem fogunk, akkor rossz angolsággal rövid előadást tartott, miszerint ez egy étterem, ahol enni szoktak, de most az egyszer megengedi, hogy csak italt rendeljünk. Micsoda szívesség... Több sem kellett, abban a pillanatban távoztunk, és egy sarokkal arrébb a konkurenciánál rendeltünk, ahol ráadásul még az árak is alacsonyabbak voltak.
Érthetetlen a történet, és mindez Hága belvárosában, ahol hemzsegnek a turisták!
Ennek a történetnek két konklúziójára is felhívnám a figyelmet. Egyik oldalról, ha valaki vendéglátással vagy másfajta értékesítéssel foglalkozik, az elsőszámú aranyszabály kell, hogy legyen: a vevő a legfontosabb. A Chevrolet autógyár már a 90-es évek legelején is rányomtatta a rendszámtáblatartókra, hogy az ügyfél a király, és ez a gondolat a legtöbb vállalat filozófiájába beépült, így például a Starbucks kávézók alkalmazottai számára az első lecke, hogy sose mondjanak nemet a vevőknek. Sajnos Magyarországon sok esetben még a szocialista beidegződéssel lehet találkozni, amely hasonlatos a hágai példához, de ez nyilván csak nagyon lassan változik meg.
A másik tanulsága a történetnek a fogyasztóknak, vagyis mindnyájunknak szól. Sokan nem is tudják, hogy milyen fontos fegyver van a kezükben: a pénztárcájuk. A piaci szereplők a vevőkből élnek, így a leghatásosabban úgy lehet figyelmeztetni egy vállalatot, hogy nem vagyunk elégedettek, hogy nem tőlük vásárolunk. A fogyasztóvédelem hazánkban még gyerekcipőben jár, de e téren sem az államtól kell várni a segítséget, hanem saját magunknak kell elsősorban képviselni az érdekeinket a cégekkel szemben. Ez nem jelenti azt, hogy fogyasztóvédelemre nincs szükség, azonban sokkal tudatosabb fogyasztókká kellene válnunk. Hogy még érthetőbb legyen: a cégeknek nagy szükségük van a pénzünkre, hát használjuk ki ezt a hatalmat!

Kampányelemzés III. - SZDSZ

A korábban megkezdett sorozat mostani részében a Szabad Demokraták Szövetsége választási kampányát vizsgálom. Elöljáróban meg kell említeni, hogy az SZDSZ-ről már évekkel ezelőtt kialakult kép szerint kampányolni nagyon jól tudnak, és az áprilisi eredmények ezt megerősítik.

Tulajdonképpen tavaly októberben kezdték el hirdetni magukat a Liberális Hét rendezvénysorozattal. Szándékosan választottak ilyen korai időpontot, információim szerint akkor azt hitték, azt az időszakot ők uralják a jól szervezett programokkal, de a szocialisták imázskampánya kicsit előbb indult, így az a hét nem hozta a várt sikereket a médiamegjelenést tekintve.

Január végétől kezdődően azután újból elővették a "Jöjjön el az én országom" szlogent, amely egyszer már kiváltotta (2004-ben egy nagyon hasonló reklámmondattal) a társadalom egyes csoportjainak felháborodását. Ezt - részben a pártvezetés rosszallása miatt - hamar be is fejezték, és onnantól kezdve egy átgondolt stratégiát követett a marketingtervük.

Kettős céljuk volt: egyrészt bizonyítani, hogy továbbra is kormányképesek, vagyis sima bejutók, így a rájuk adott szavazatok nem vesznek el, másrészt meg kellett magukat különböztetni az MSZP-től, melynek Gyurcsány Ferenc személyében erősen liberális beállítottságú vezetője van. Ez utóbbit marketinges terminológiával termékdifferenciációnak is nevezhetjük, és a megtestesítője Kovács Pisti volt, aki a két nagy pártot figurázta ki és rövid idő alaltt a legnépszerűbb kampányarc lett a teljes mezőnyben. A bejutásban való hitet Kuncze Gábor poligráfos reklámja és Kóka János töretlen optimizmusa táplálta, mikor a közvéleménykutatók 3 százalék körülire jósolták a szavazótábort.

Közhely, hogy gyerekekkel mindent el lehet adni, talán nem is igaz, pláne nem egy párt esetén, én így a Kovács Pisti-effektust egyrészt az apolitikus hangulatra adott reakciónak látom, másrészt megbújik mögötte a jövőért érzett felelősség, harmadrészt jól felmérték, hogy a potenciális liberális szavazók zöme internetezik és így könnyen válhatott világhálós "hőssé" a reklámok főszereplője. Nem véletlen, hogy olyan reklámok is elérhetőek voltak a párt honlapján, melyeket tévében nem sugároztak.

A párt már régóta próbálja kommunikálni, hogy a magyar politikai tér háromdimenziós és a szociáldemokrata, illetve konzervatív értékrend mellett ők testesítik meg a liberális alternatívát. Ennek megfelelően kiegészítették nevüket a "a magyar liberális párt" kitétellel.

A programjukat elsőként már januárban elfogadták, de már tavaly november óta készen állt. A párt büszke volt rá, hogy ők voltak az elsők, és elég látványosra sikeredett, bár bizonyos problémákra elég szűkszavú válaszokat ad.

Az SZDSZ tavaly őszhöz hasonlóan kitelepült az Erzsébet térre, ahol a Liberálisok Háza adott helyet minden nap politikai és kulturális eseményeknek. Bár a szerző objektív okokból nem látogatta meg, feltételezhetően a liberális szavazók számára egyfajta találkozóhellyé változott, ami adott esetben erősítheti a párthoz tartozást és ezáltal a szavazói aktivitást. Azt az aktivitást, melyet (ezt a HavasPress oldalain már többször jeleztem) legfőképpen Semjén Zsolt és Mikola István, valamint néhány jobboldali publicista erősített a leghatásosabban a radikális megnyilatkozásaikkal. A liberális szavazatszerzési stratégiájának még mindig fontos eleme az Orbán Viktorral való ijesztgetés, idén ez a "rajtunk múlik" mondatban testesült meg, amely ugyan vonatkoztatható a kormány fennmaradására is (hivatalosan annak szólt), de valószínűleg sokan úgy értelmezték, hogy az SZDSZ bejutása kell ahhoz, hogy Orbán továbbra is ellenzékben maradjon. Ezt vélhetően sok szocialista érzelmű választó is átlátta, ennek következményeként ismerkedhettünk meg a "taktikai átszavazó" kifejezéssel.

A négypárti vitán Kuncze Gábor nem hozta a formáját, és humortalanul szerepelt, ezzel sok nézőnek csalódást okozott, bár a legfontosabb programpontokat elsorolta. A párt kampányában Kóka Jánosnak közel akkora szerep jutott, mint a pártelnöknek, a többi miniszter kevésbé volt előtérben, ennek nyilvánvaló oka Kovács Kálmán és Magyar Bálint esetében a tárcájukat érintő botrányok sora. Utóbbi közvetve igen fontos szerephez jutott, mikor a Gyurcsány-Orbán vitán a miniszterelnök határozottan kijelentette, hogy szocialista vezetővel képzeli el az oktatási tárcát a "nyugalom érdekében". Ez azért volt érdekes nyilatkozat, mert bár a liberális oktatáspolitikát minden oldalról támadják, az ő minisztériuma hajtotta végre a legtöbb reformot.

A párt sokszor hangoztatta, hogy a legtöbb 2002-ben tett ígérete többé-kevésbé megvalósult, ami tulajdonképpen igaz. Azonban a sorkatonaság eltörlését a választók nem igazán kötötték a szabaddemokratákhoz, az szja-csökkentés átgondoltsága pedig igencsak megkérdőjelezhető volt. És ami a leginkább számonkérhető: 4 évvel ezelőtt úgy kampányoltak, hogy rendbe teszik az egészségügyet. A konfliktusokat nem vállalták és átadták a tárcát az MSZP-nek, hogy aztán idén tavasszal a legfontosabb programpontok között ismét megjelent az egészségügyi reform, a már korábban is hangoztatott több-biztosítós modell bevezetése. Azt hiszem, erős hitelességi próba lesz a következő ciklus egészségpolitikája a liberális párt és vezetői számára.

Bár a megszorítások konkretizálására nem került sor a kampányban (marketingszempontból ez teljesen érthető), de - szemben a korábban elemzett két nagy párttal - többször is felhívták a figyelmet az elkerülhetetlen változtatásokra és reformokra.

Összességében a politikai kampányok nagy előnye, hogy igen jól mérhetőek. Az SZDSZ esetében 6,5 %, a 4 évvel ezelőttinél jobb eredmény született április 7-én. Ebben egyértelműen számottevő szerepe van a kampánynak, amely tehát e szempontból igen sikeresnek tekinthető.

Rotterdam és bicikli

Belgium legfőbb erénye, hogy elég kis ország, amelyből könnyen megközelíthetők a szomszédos államok. Az egyik ilyen közeli célpont nem más, mint Rotterdam, amely a világ egyik legnagyobb kikötővárosa. A legutóbbi hétvégét ott, illetve a közeli Hágában töltötte a szerző.
Rotterdamról érdemes tudni, hogy a második világháborúban elég alapos munkát végezve a nácik gyakorlatilag porig rombolták a belvárost, a városházát és egy kisebb kerületet leszámítva. Ez utóbbi most elitkörnyéknek számít, a városi tó közvetlen közelében.
Egy érdekesség az oda utazók számára: a kikötő közelében van egy régi épület, a Hotel New York. Jelenleg - ahogy neve is mutatja - szállodaként funkcionál, azonban sokkalta korábban ez volt az indulási pont az Amerikába vándorlók számára.
Az elképesztően hosszú kikötővel rendelkező város más, mint a Belgium flamand részén, illetve Hollandiában lévő városok, sokkal több új építésű épülete van, kevésbé hangsúlyos az óváros, éppen a már említett okok miatt. Ennek ellenére nagyon élhetőnek tűnik, és ennek egy nagyon kézenfekvő oka van: a biciklizés.
Budapestiként furcsa látni, hogy Amszterdamban és Rotterdamban is milyen sokan járnak kerékpárral, és az utóbbi helyen ezt én is kipróbáltam, milyen biciklisnek lenni Hollandiában. Mivel a tömegközlekedés meglehetősen drága magyar pénztárcával mérve (1,6 euró egy útra), mindez talán érthető.
Nos, ha hazánkban is ilyen körülmények lennének, akkor nyilvánvalóan kisebb lenne a dugó a belvárosban. Autók mindenhol vannak, de ahol a kerékpárutak olyan kiépítettek, mint Rotterdamban, ott az embernek nem okoz gondot biztonságosan eljutni oda, ahova indult. Ez tehát egyben felszólítás is a hazai döntéshozóknak, hogy igenis lehet és kell bicikliutakat építeni, és ha bizonyítékra kíváncsiak azzal kapcsolatban, hogy ez jótékony hatással van a városi közlekedésre, akkor látogassanak el bármely holland városba. Természetesen vannak különbségek, így például egész Hollandia szinte teljesen lapos, ami megkönnyíti a biciklizést, ennek ellenére az útfelújítások kapcsán megfontolandónak tartom a kerékpárúthálózat-fejlesztést.
Egy kis gazdasági kitérő: mivel szinte mindenkinek van biciklije és megteszi nekik a régi típusú modell is, a piac telítettnek mondható. Így aztán a kerékpárkereskedőknek nehéz dolguk van, ha keresletet akarnak teremteni. Ennek elérésére nem hivatalos információk szerint azt a megoldást eszelték ki, hogy biciklitolvajokat bérelnek fel. Azok ellopják a kerékpárokat, melyek helyet újat kell vennie a tulajdonosnak, hiszen az a fő közlekedési eszköze. Ezt a feltevést persze nehéz bizonyítani, mindenesetre jó lecke, hogy ha a marketing nem kelti fel a fogyasztók érdeklődését, akkor más eszközökhöz folyamodhatnak a kínálati oldal szereplői...
Az ellenlépés: a tulajdonosok olyan láncokat, lakatokat vásárolnak, mellyel alaposan megnehezítik a tolvajok dolgát. Nem kirívó eset, hogy a lánc értéke meghaladja a kerékpárét. Autós analógiával élve: érdekes elképzelni a helyzetet, mikor egy kétmilliós autóba 3 millió forintért szerelnek riasztót.

Túl az ezrediken: jubilál a HavasPress

Ha valaki az oldal aljára lapoz, egy számlálót talál, amely február közepe óta méri a HavasPress Online látogatottságát. A legutóbbi hétvégén a szám átlépte az 1000-et, így ezt a postot ennek, illetve ehhez kapcsolódóan általánosan a blogolásnak szánom. Korábbi tervek szerint ez az írás már az 500. látogatónál megszületett volna, azonban az a kampány közepén történt, mikor a számos elemzés mellett nem jutott idő egy elméleti fejtegetésre.
Január végi indulása óta a HavasPress politikai és közéleti cikkeket, valamint rövid útleírásokat közöl, vagyis nem a személyes, hanem a tematikus blogok közé lehet sorolni. A HavasPress kifejezéssel sok Olvasóm már korábban is találkozhatott némileg más formában, így az oldal elindulásakor egyértelmű volt, hogy ezt a márkanevet építem tovább.
Sokak számára nem volt egyértelmű, de a cikkek szinte teljes mértékben én írom, még a hosszú elemzéseket sem más internetes felületekről vettem át. Ugyanakkor néhány esetben vendégszerzők cikkei is elérhetők voltak. Eddig összesen 55 írás (valamint a jelenleg infrastrukturális okokból szünetelő HavasGallery oldalain 13) jelent meg.
A visszajelzések és a látogatottsági adatok alapján a választási kampány idején volt a legnépszerűbb az oldal, ez természetes, hiszen az elmúlt időszakban ez volt az embereket leginkább érdeklő esemény, nyilvánvaló volt, hogy egy frissen induló blognak a felmerülő igényeket kell kiszolgálnia.
A HavasPress indulása után röviddel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is elkezdte írni webnaplóját, melynek induló bejegyzésében úgy fogalmazott: azóta blogolok, mióta politikus vagyok. Nos, e cikk szerzője egyelőre nem politikus, de blogol, és azt gondolom, hogy a kormányfő téved, mert egészen más egy élménybeszámoló vagy egy szimpla beszélgetés, mint amikor összeszedetten leírja a gondolatait a világ dolgairól. A közügyek iránt érdeklődő emberként természetes, hogy eddig is rendszeresen kifejtettem a véleményem, amikor azonban egy elemzésben kell érveket gyűjteni és azokat logikusan rendszerezve, lehetőleg olvasmányos stílusban megírni, az teljesen más jellegű felkészültséget igényel. Azonban ha valaki elkezdi, akkor könnyen már-már szenvedélyévé válhat a blogolás, legalábbis én ennek tudom be, hogy gyakran gyűjtök érdekes témákat, melyekkel a későbbiekben foglalkoznék egy bejegyzésben. Hogy mindezt alátámasszam, néhány ötlet, melyekre már régebb óta készülök: a cserediákok és a vallás, a multicégek kiválasztási rendszere, a lengyel és a magyar politikai jobboldal összehasonlítása, stb. Persze, a viágban zajló változások miatt lehet, hogy ezek végül nem valósulnak meg.
A visszajelzések vegyesek és egymásnak ellentmondóak. Volt, aki szerint túl radikális véleményeket fogalmaztam meg, más szerint éppen ellenkezőleg, láthatóan igyekszem visszafogottan fogalmazni, és volt, aki kiolvasta egy-egy politikus iránt érzett ellenszenvemet. Ez utóbbit sajnálom, mert mindvégig igyekeztem objektív lenni, bár kétségtelen, hogy ez nem mindig sikerült.
Mi a HavasPress célja? Úgy érzem, hogy a tények tisztelete nem érvényesül megfelelően a hazai közéletben, így igyekszem a magam eszközeivel ezen változtatni, vagy hogy a Népszabadság korábbi reklámszlogenjét idézzem: a tájékozottság magabiztossá tesz. Én ebben hiszek, így cikkeimben megpróbálok olyan információkat közölni, melyekhez az Olvasók enélkül nem jutnának hozzá. A városokról szóló leírások, a kampányelemzések és a többi bejegyzés is egyfajta ismeretátadást próbál megvalósítani. Ha nem hangzik túl nagyképűen, akkor ez volna az én ars poeticám, valamint a blogom küldetése.
Ami a jövőt illeti, több lehetőség is kínálkozik a továbblépésre, ezek egyelőre kialakítási stádiumban vannak, így további részletekkel majd csak a későbbiekben szolgálhatok. Ahogy eddig is, örömmel várom az Olvasók hozzászólásait, kritikai észrevételeit és ötleteit!

Madrid vs. Barcelona

A választások végeztével érzékelhetően visszaesett a HavasPress Online látogatottsága, ez azonban egy nagyrészt politikai jellegű blog esetén természetes. Miután a kampányidőszak végetért, a továbbiakban hangsúlyosabban foglalkozom a szakmai jellegű, gazdasági kérdésekkel, de továbbra is olvashatók lesznek könnyedebb hangvételű írások is.
Ebben a bejegyzésben egy régi adósság törlesztésére kerül sor, ugyanis két, áprilisban meglátogatott várost hasonlítok össze. Két spanyol településről van szó, Madridról és Barcelonáról. Bár előbbi az ország fővárosa, ha valaki Spanyolországba utazik, jellemzően a katalán várost látogatja meg, ennek részben az is oka, hogy kevesebb légitársaság repül Barcelonába. Ez azonban azért nem jó, mert Madrid sokkalta érdekesebb hely.
Mit tud tehát Madrid?
Prado, Reina Sophia (benne Picasso Guernicája, amely sokkal nagyobb, mint amilyennek az ember előzetesen elképzeli), Thyssen-Bornemisza: a 3 legnagyobb múzeum, elképesztő gyűjteménnyel. Aki más jellegű művészetre kíváncsi, annak ajánlom a Santiago Bernabeu-stadiont, illetve a Real Madrid múzeumát, természetesen Puskás Öcsi hatalmas fotójával. Plaza de Cibeles, Palacio Real, Plaza Mayor, Plaza de Espana, ez csak néhány azon látványosságok közül, melyeket erősen javallt meglátogatni. Továbbá ott van a Gran Via, amely a helyi Broadway és Váci utca egyben. A városban pezsgő az éjszakai élet (egy útikönyv megfogalmazása szerint: a madridiaknak az a szokásuk, hogy keveset alszanak). Összességében a spanyol főváros az egyik legérdekesebb hely, ahol valaha jártam.
Barcelona is érdekes, biztos sokan kívülről fújják a legfontosabb látnivalókat: La Ramblas, Sagrada Familia, Plaza Catalunya, diadalív, fociszeretőknek Camp Nou (Katalónián kívül mindenki Nou Campnak hívja, helytelenül) és ott van a tenger. A katalán nemzeti múzeum épülete is nagyon szép, az előtte elterülő, szökőkutakkal ékesített térrel egyetemben (ez utóbbin ottjártamkor az Espanyol kék-fehér mezes szurkolói ünnepelték többezres létszámban a kupagyőzelmet, felejthetetlen élményt okozva a cikk szerzőjének). És persze Gaudí minden mennyiségben: Parc Güell, Casa Battló, és így tovább. Egy szélsőséges megfogalmazás szerint a katalán fővárosban csak az szép, amit Gaudí tervezett. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a Sagrada Familia, melyet befejezetlen mesterműnek is szoktak titulálni, a tervek szerint hamarosan, akár 10-15 éven belül is elkészülhet. Létezik egy 2010-es befejezést vízionáló optimista forgatókönyv is, de az építkezés jelenlegi állását elnézve ez teljesen elképzelhetetlennek tűnik.
Több oka is van, hogy én mégis Madrid mellett teszem le a voksom. Egyrészt az emberek sokkal segítőkészebbek és barátságosabbak, Barcelonában sokan úgy viselkedtek, mintha a turisták nem a megélhetést, hanem egyfajta tehertételt jelentenének a számukra. Igaz, hozzá kell tenni, hogy ezzel az attitüddel Budapesten is gyakran találkozni. Futballszerető ember lévén állást kell foglalnom a Real Madrid vagy FC Barcelona kérdésben is, és én az előbbit preferálom, ez is nyomós indok. A fő ok, hogy Barcelona túlságosan a turistáknak szól, sokkal kevésbé találkozik az ember a helyi kultúrával, minden az odautazóknak és a látványnak szól, szemben Madriddal, amely jól láthatóan egy élő város, a maga összes szépségével és problémájával. Nyilvánvalóan sok Olvasó nem ért egyet a következő megállapítással, de én hasonlóképpen látom Prága és Budapest helyzetét, előbbi egy turistáknak szóló kirakatváros, utóbbi viszont a közép-európai Madrid...
Tehát mindenkinek, aki Spanyolországba szeretne utazni, javaslom, hogy ha egy szép várost szeretné látni, látogasson el Madridba!

Knokke

Április utolsó napján Knokke-ban jártam, amely egy tengerparti város és a belgák állítása szerint a legfelkapottabb üdülőhely az országban. Ilyenkor az Európát viszonylag jól ismerő ember Monte-Carlóra, valamint a spanyolországi Marbellára asszociál, és ahhoz viszonyítja a meglátogatott települést. Nos, ebben az összevetésben nem győzedelmeskedett ez a kisváros, de összességében azért jókat lehet róla mondani.
Ami első ránézésre is egyértelmű és a gazdagság elég hatásos szimbóluma, az a parkoló autók színvonala. Kevés hely van a világon, ahol a luxuslimuzinok és Porschék aránya ilyen magas volna, ez jelzi, hogy akik Knokke-ba mennek nyaralni, azok meglehetősen vastag pénztárcával rendelkeznek, melynek egy részét könnyen ott lehet hagyni az igencsak méretes kaszinóban. A vendéglők étlapjainak böngészése is megerősítette azt a feltevést, hogy nem a közép-európai cserediákok a helyi szolgáltatók fő célcsoportja, mindemellett az év egyik első napos hétvégéjén a hűvös idő ellenére is rendkívül sokan voltak és nyilván sokat költöttek. A homokos tengerpart egyelőre üres volt, de vélelmezhetően május végétől szeptemberig dugig van a strand.
A vízhez legközelebb eső épületek magas szállodák és apartmanházak, ezeken túl azonban kicsi, kelemes parkos környezetben lévő házak vannak, meglátásom szerint a "zimmer frei" belga változatával szembesültem.
Össességében egy nyugodt délután, napsütés, tengerpart, szép autók, mi mással lehetne ünnepelni a munkát?
A vonaton a szerző kezébe került egy lengyel hetilap, a Polityka április eleji száma, amelynek egy cikke a magyar választásokkal foglalkozott és még az első forduló előtt összegyűjtötte, mik történtek a kampányban. Azt gondolom, érdekes lehet az Olvasók számára is, mit tartanak fontosnak a külföldi újságok tudósítói.
Viszonylag mérsékelt lengyeltudásom ellenére jól érthető volt, hogy a cikk párhuzamot vont a lengyel és a magyar belpolitika között, ezt már a cikk címe (Lengyel sávon) is jelzi. Ennek megfelelően hangsúlyosan foglalkozott az írás a botrányokkal, ügyekkel. Kiemelt szerepet kapott a március 15-i ünnepség, a miniszterelnök ellen tüntetőkkel és az őt védő kommandósokkal, valamint a kézfogások elmaradása. Itt a köztársasági elnökkel foglalkozott hosszan a szerző, de megemlítette Szabad György nevét is, mint a másik "renitens".
Szóba került a Magyar Vizsla, a szerverfeltörés, továbbá a kalocsai zsarolási eset is, továbbá az ígéretlicit és a depressziókampány is (némileg félrefordított szlogennel). Tényleges szakpolitikai kérdéseket csak röviden tárgyalt, a Gyurcsány Ferenc által kijelölt fejlesztési prioritásokat mutatta be az újságíró.
Tehát a kampány kifelé egy botrányokkal terhes ígéretversenynek látszott, amelyben a negatív kampány játszotta a főszerepet. Meg kell még jegyezni, hogy az újság balközép irányultságú.