kedd, április 17, 2007

Hajrá horvátok és magyarok!

Holnap döntés.
Ha a közös pályázat nyer, akkor lehet számolgatni (bár ezt eddig sem ártott volna), konvergenciaprogramot átírni, stb., addig drukkoljunk!
Legyünk kicsit elfogultak: az olaszok nem kaphatják (bundabotrány, vandálok), de a lengyelek (politikai befolyás a labdarúgószövetségben) és ukránok (majdnem-forradalom) sem. Kizárásos alapon...

hétfő, április 16, 2007

Nyílt levél Kósa Lajosnak

Az alábbi levéllel fordultam egy futballmérkőzést követően Debrecen polgármesteréhez:


Tisztelt Kósa Lajos Úr!


H. vagyok, egy budapesti MTK-szurkoló (a lakhelynek még lesz jelentősége). Mindenekelőtt szeretnék gratulálni kedvenc csapatának, amiért legyőzte az enyémet. A DVSC-MTK mérkőzéssel kapcsolatban írok, és egyben egy kéréssel fordulok Önhöz.

Néhány perces késéssel sikerült bejutnia a stadion vendégszektorába a szurkolóknak, ugyanis a biztonsági őrök nem elégedtek meg az érvényes belépőjeggyel, de csak akkor engedték be a nézőket, ha bemutatták lakcímkártyájukat is. Hogy mi volt ennek az oka? Állítólag sok debreceni szimpatizáns is jegyet vett a vendégek közé, és az esetleges balhé elkerülése érdekében kizárólag azokat engedték be, akik bizonyították, hogy Budapesten laknak. Vagyis, ahogy ők mondták, csak a mi érdekünkben történt az intézkedés. Én azonban azt gondolom, hogy ami történt, az egyrészt teljesen törvénytelen és átgondolatlan volt, másrészt a demokrácia szellemiségével ellentétes és nagyon rossz precedenst teremthet.

Személyes adat akkor kezelhető, ha az érintett hozzájárul, vagy azt jogszabály lehetővé teszi. Én ehhez nem járultam hozzá, vagyis mikor beléptem a kapun, nem voltam hajlandó odaadni a lakcímigazolványomat odaadni a biztonsági őrnek, aki ezért először nem engedett be, majd félrelökött és minősíthetetlen hangon közölte, hogy akkor nem enged be a stadionba. Én mondtam, hogy hívjon rendőrt, akinek megmutatom a szükséges dokumentumokat. Ekkor elkezdett kitessékelni a kerítésen kívülre (ez a fizikai különbségek miatt nem okozott neki gondot), amire én – mivel a meccs miatt tettem meg a hosszú utat – elővettem a papírjaimat, amivel káromkodások közepette beengedett, hogy megtekinthessem a mérkőzést.

Ennyi a személyes történet és akkor a problémáim a szituációval. Tudomásom szerint a vagyonőrök nem kötelezhetnek a személyes adataim kiadására, legfeljebb indokolt esetben hatósági személyt kérhetnek fel. Ez nem történt meg, ráadásul néhány abszurd jelenet is lejátszódott, mikor a családtagjaim léptek be a kapun. Testvérem az MTK-s szurkolói igazolványát mutatta fel, ami nem volt elégséges, bizonyítania kellett, hogy fővárosi. Valószerű feltevés, hogy egy Loki-szurkoló felutazik a Hungária körútra, vásárol 600 Ft-ért szurkolói kártyát, hogy aztán ezzel beléphessen a vendégtáborba...

Apám kérdésére, hogy mi van, ha egy MTK-s éppenséggel debreceni lakos, a biztonsági őr azt felelte, hogy olyan nincs. Ez a cinikus válasz jól mutatja, hogy egy hozzá nem értő ember kapott egy szakszerűtlen utasítást, és elkezdett a hatalmával élni, akár visszaélni.

Miután én tényleg budapesti vagyok, nem derült ki, vajon beengedtek volna-e szentendrei vagy miskolci lakosként? Hol a határ és ki dönti el? Ha valaki véletlenül nem vitte magával a lakcímkártyáját vagy előző nap elvesztette, akkor hiába utazott Debrecenig?

Számomra van az ügynek egy másik vetülete, ami politikai. Bár a szándék, a szurkolói botrány megelőzése teljesen szimpatikus, azt gondolom, hogy a cél nem szentesíti az eszközt, így egy esetleges jogsértést nem szabad jogsértéssel megakadályozni. Azzal ugyanis aláássuk a demokráciát és Ön a megnyilvánulásai alapján ezt erősen helyteleníti. Ha szeretnék garantálni a biztonságot a mérkőzésen, akkor keressenek jogszerű, demokratikus kereteken belüli eszközöket, akár a külföldi példák alapján.
Igazán veszélyes lehet az eset a jövőre nézve. Hiszen mi garantálja, hogy a későbbiekben nem lépnek tovább az ellenőrzésnél?
Én az ügyben az adatvédelmi biztoshoz fordulok állásfoglalásért, de pozíciójából adódóan Ön jóval szélesebb eszköztárral rendelkezik. Kérem, hogy mint a DVSC egyik támogatója, tegyen lépéseket a jogellenes magatartás megszüntetése érdekében és segítsen, hogy megfelelő intézkedésekkel érjék el a kitűzött célokat!


Segítségét előre is köszönöm, üdvözlettel:

H.

Visszatér a HavasPress!

Hosszú szünet után ismét friss tartalom a HavasPress Online-on! A korábbiaknál ritkábban jelentkezünk új bejegyzésekkel, ám ezzel párhuzamosan az eddigi politikai-gazdasági elemzések kibővülnek egy új témakörrel. A következőkben gyakrabban foglalkozunk a demokratikus jogok lábbal tiprásával, méghozzá elsősorban konkrét esetek bemutatásával.