Gyermekkoromban két országra tekintettel hálával: Dániára és Makaóra. Előbbinek köszönhető a szülői ház pincéjében máig megbúvó több láda Lego, utóbbinak meg a sok tucat Matchbox-autó, melyek a parkettát felkarcolva versengtek a testvérem flottájával. A Matchboxok talán kivétel nélkül Makaóban készültek, amely országról pár évvel később is csak annyi homályos tudásom volt, hogy előbb Portugália, utóbb Kína fennhatósága alá tartozott. Egy másfél napos vizit után az is kiderült, hogy a világ legnagyobb kaszinóvárosáról, és egy vegyes hátterű társadalomról van szó.
Kezdjük a szerencsejátékkal. Az útikönyvek szerint Makaóban 31 kaszinó van, melyek forgalma 2006 óta meghaladja Las Vegasét, így jelenleg a városállam a listavezető. Tekintve, hogy Kínában nincsenek kaszinók, a kínai közép- és felsőbb osztály ebbe a speciális státuszú országba jár eljátszani a pénzét, vagyis a jövő még pár nagyságrenddel fényesebbnek ígérkezik a jelennél. Az első kaszinót a 60-as években Casino Lisboa (a név nem véletlen) néven egy bizonyos Stanley Ho nyitotta, ő azóta Ázsia egyik leggazdagabb embere, és 5 feleségtől 17 gyerek édesapja, bár a hírek szerint gondok itt is adódnak: a sok gyerek elkezdett hadakozni a hatalmas vagyonon, úgyhogy elképzelhető, hogy darabokra szakad a cégbirodalom. A Lisboa azóta kiegészült egy nagytestvérrel, ez volna a Grand Lisboa, de emellett a las vegasi Strip számos cége jelen van. Van itt Venetian (naná, hogy gondolákkal), Sands, vagy éppen Wynn. Mindegyik komplexum tele van luxusüzletekkel, e koncepció mögött az a jelenség áll, hogy ha valaki sokat nyer, akkor általában azt vagy rögtön eljátssza, vagy elkölti. Mi csak megfigyelőként jártuk végig a játéktermeket, és – miután még sosem jártam Vegasban – szinte sokkoló volt az egymás mellett sorakozó sokszáz félkarú rabló és soktucat rulett- meg kártyaasztal. Mindenesetre a vendégtömegeket látva egy kicsit pozitívabban áll hozzá az ember a Hajógyári-szigetre, valamint az osztrák határ közelébe tervezett kaszinóprojektekhez. Apropó, egy helyi újságban megakadt a szemem a Hard Rock Café hirdetésén, miszerint 2011-ben éttermet nyitnak Budapesten, majd 2012-ben szállodát és kaszinót Magyarországon. Tud erről valaki részleteket?
 |
| Bűnbeesés |
Mi mindenesetre térjünk vissza Makaóra, ahol nem csak rulett van, de egy nagyon barátságos kisváros is. A miniállam hosszú ideig Portugáliához tartozott, melynek több nyoma is van. Egyrészt az épületek egy része mediterrán stílusú, európai szemnek ismerős és barátságos. Másrészt az emberek egy része az átlag ázsiainál sötétebb bőrű, ez az ide települő portugál katonák és kereskedők „hatása”. Harmadrészt pedig a katolikus egyház viszonylag erős, ez mind a templomok számában (melyek közül kiemelkedik a Szent Pál katedrális, melynek mára csak egy oldalfala áll), mind az utcán látott térítőkben megmutatkozott. Nem hagyhatjuk ki az ételeket: a domináns kínai konyha árnyékában Makaó nemzeti étele az „egg tart”, ami egy vaníliás ízű tojástorta, ami fura elnevezése ellenére nagyon finom. Végül az utcatáblák, feliratok is kétnyelvűek, kínai mellett portugálul is el lehetett olvasni, hogy merre jár az ember. Ez nagy segítséget jelentett az esetek nagy részében, azonban egy ponton nem volt ekkora szerencsénk. A repülőgépünk hajnali 2-kor szállt le a makaói repülőtéren, ahol a csípős hidegben (20 fok október végén – na de Szingapúrhoz képest?!) beszálltunk egy taxiba, majd mutattuk a szálloda nevét. Sajnos a sofőr nem ismerte a latin betűket... Mint oly sokszor, a helyzetet ezúttal is a Lonely Planet útikönyvünk mentette meg, melyben kínaiul is benne volt a hotel neve.
 |
| Szerény kistestvér: Grand Lisboa |
Később már nem nagyon kellett taxira költenünk, ugyanis hamar kiderült, a kaszinók a helyi tömegközlekedésnél jóval kiterjedtebb hálózatot üzemeltetnek: kaszinók között, illetve a reptérre, valamint a Hong Kongba induló komphoz is elegáns buszok járnak, természetesen ingyen. Ha jól emlékszem, valami ilyesmit ígért az egyik főpolgármester-jelölt a kampányban, de ott a hitelességi küszöböt nem vitte át az ígéret. Makaóban mindez megvalósult, de ehhez nem az adófizetők pénzére, hanem néhány hosszú távon gondolkodó privát cégre volt szükség...
 |
| Nyílnak a pénzcsapok |
Másfél makaói nap összegzése: nappal egy kedves és élhető városka, éjszaka pedig a szerencsejáték, a szórakozás és a pénzköltés Mekkája. Ha valaki a régióban jár, igyekezzen útba ejteni, amit megkönnyít, hogy Hong Kong egy bő órás hajóútra van csak. A mi utunk nagyon tartalmas volt bár, de némi hiányérzetem azért maradt: Macao Tower ide (ide bizony: a világ egyik legmagasabb épületéről beszélünk!), kaszinók oda, sajnos egyetlen Matchbox-gyárat sem láttam. Majd legközelebb!
 |
| Nem mind arany? |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése