Nincs válság

Pénteken megnyugodhatott Sólyom László, hiszen a Parlament megnyugtatóan rendezte a politikai vonatkozásokat. A miniszterelnök továbbra is legális és legitim kormányfője az országnak, miután a vártnak megfelelően alakult a szavazás. Ezt Gyurcsány Ferenc elsősorban fő riválisának köszönheti, aki ismét bizonyította, hogy még a legjobbnak kinéző szituációból is képes magát kellemetlen helyzetbe hoznia. Az ultimátummal ugyanis esélyt sem adott a koalíciónak, hogy akár egy pillanatra is elbizonytalanodjanak (leszámítva a sértett Jánosi Györgyöt, aki végül szintén igennel szavazott). A forint árfolyama erősödéssel reagált az eredményre, nem véletlen, így ugyanis marad a politikai stabilitás.
Az ülés után Orbán és csapata kivonult a zászlólengetők éves találkozójára és az ellenzék vezére újabb adatbázis-bővítési akcióba kezdett, melynek egyik kulcseleme, hogy aki nem tartja meg, azt kiközösítik maguk közül. A HavasPress információi szerint vezető szocialista politikusok komolyan számoltak azzal az eshetőséggel, hogy elfajulnak a dolgok és a tüntetés kicsúszik a szervezők kezei közül.
Ami jó hír: Orbán nem követelt előrehozott választást és egyértelműen kiállt a békés megoldásért. Már csak az a kérdés, hogy mire kell megoldást találni?
Orbán szerint a pénzügyi és erkölcsi válság a fő probléma. Előbbi tényszerűen nem igaz, ilyet csak olyanok állítanak, akik nem értenek a gazdasághoz. A Fidesz elnöke már számtalanszor bizonyította, hogy vele ez a helyzet, bár az utóbbi napokban mintha fordulat állt volna be pártja gazdaságpolitikai elképzeléseiben. Ez konkrétan azt jelenti, hogy szűkebb körben már elismerte, szükség van reformokra és már a megszorítás szót is felvette a szótárába, a nemzeti reformalap nagyjából a Gyurcsány-csomag méretének megfelelő elvonást jelentene. Fidesz-közeli gazdasági szakértők pedig egyre többször értenek egyet Bokros Lajossal, aki az ingyenes közjavak ellen harcol és az egyéni felelősségvállalás, valamint öngondoskodás szerepét hangsúlyozza.
Ezek a nyilatkozatok pozitív változásokat jeleznek a Fideszben, érdekes lesz megfigyelni, hogy milyen reakciókat vált ki a magasabb életszínvonalat kizárólag a paternalista államtól váró tömegből ez a gazdaságpolitika. Nincs kétségem, sokan csalódni fognak, mint ahogy más témában tették ezt már a tegnapi demonstráción is, mikor Orbán lemondott az előrehozott választások követeléséről és azonnal füttyszó volt a válasz egyesek részéről.
Ahogy Gyurcsány májusi beszédében is mondta: a tüntetők hamarosan megunják a Kossuth teret és hazamennek. Utána pedig már senki sem beszél majd nemlétező válságról.

Kossuth tér: kik, miért és meddig?

...és akkor megszólalt Schmitt Pál. A HavasPress hűséges Olvasói tudhatják, hogy a tavaszi kampány során igen erőteljesen kritizáltam pártját, amiért az indokoltnál nagyobb szerepet szántak a függetlenségét éppen 4 éve felajánló politikusnak, hozzásegítve ezzel ellenfeleit a szavazatgyűjtéshez. Ezúttal a Kossuth téren tűnt fel, persze kizárólag mint magánember, aki a magánvéleményét mondta el. Akkor itt álljunk meg egy pillanatra! Schmitt ugyanis nemcsak a Fidesz alelnöke, de a MOB elnöke (hála a döntetlennel végződő megbuktatási kísérletnek), NOB-tag, korábbi olimpiai bajnok és európai parlamenti képviselő is. Egyfajta álláshalmozóról beszélünk tehát, aki az előbbiekből adódóan szinte sosem lehet igazán magánember. A túntetők előtti felszólalását azért tartom felelőtlennek, mert az EP tagjaként hazánk egészét képviseli Brüsszelben és így talán nem a Kossuth tér a legalkalmasabb hely arra, hogy a fehér színt divatba hozza. Az ugyanis a külföldi szemlélők számára nem egy békés elégedetlenkedői demonstrációhoz kötődik, hanem inkább a tévét megostromló tömeg gyülekezőhelyét szimbolizálja.
Ahogy korábbi cikkemben jeleztem, rövid bejáráson vettem részt a Parlament előtti téren, beszédbe elegyedtem az ott demonstrálókkal, hogy megismerjem az ott lévők motivációit a tiltakozásra. A minta nem reprezentatív, de elsőként le kell szögezni, hogy mindenki elítélte a múlt hét elején látott erőszakhullámot és kizárólag békés módszerekkel kívánja elérni a kormányfő távozását. A céljuk ugyanis közös: Gyurcsány Ferenc és kormánya távozzon a hatalomból. A magyarázatok azonban már eltérőek. Egyesek a hangfelvétel és az elismert hazugságok miatt mentek az utcára, míg mások sokkal összetettebb problémáikért okolják a miniszterelnököt.
Nehéz elhinni, de egy-két újságírói kérdésünkre hihetetlenül megnyíltak az emberek és ezzel a panaszáradat is kezdetét vette. Elsősorban csalódott, idősebb emberek, akik munkanélküliek vagy kisnyugdíjasok és komoly megélhetési problémákkal néznek szembe. Szomorú élethelyzetekkel lehet találkozni, hiszen az 50.000 forintos nyugdíjból gyakorlatilag nincs szabadon elkölthető jövedelem, illetve már a gyógyszerekre is alig jut. Ők nem morális válságról beszéltek, hanem egy olyan kormányra várnak, amelyik majd jólétet hoz számukra is. Itt a rendszerváltozás veszteseiről van szó, akik visszasírják a Kádár-kor nyújtotta biztonságot és valami hasonlót várnak a piacgazdasági körülmények közepette is. Nekik teljesen mindegy, hogy milyen
Voltak továbbá egyetemisták, akik a Gyurcsány-csomag és a tandíj ellen tüntettek, ők sokkal racionálisabb - bár megítélésem szerint téves - érvekkel támasztották alá véleményüket.
A jövővel kapcsolatban homályos elképzelésekkel találkoztam, volt, aki a "nemzeti kormány" létrehozásában bízott, akármit jelentsen is ez, míg mások a jobboldalnak adnának esélyt a kormányzásra és az Orbán Viktor által javasolt szakértői kormányt is elképzelhetőnek tartanák. Azt senki sem tudta pontosan, hogy meddig lesz a Kossuth téren, de a jelek szerint hosszabb távra terveznek.
Ami mindenképpen pozitívum, hogy a vandalizmus teljesen eltűnt az utcákról, így demokratikus keretek között lehet folytatni a reformokat, illetve lebonyolítani a választásokat október elsején.
Azt mindenképp fontos megjegyezni, hogy nagyon felelőtlen az a politikai kommunikáció, amely azt sugallja a nem túlságosan tájékozott tüntetőknek, hogy a Kossuth tér "kisajátításával" reálisan hozzájárulnak a kormány megbuktatásához. Aki ilyet állít, az nem mond igazat!

Butaságözön Budapesten

Az elmúlt napok feszültsége úgy tűnik, negatív hatással volt egyes közéleti szereplők gondolkodására. Ennek tudom be, hogy sületlenségek egész sorával lehet találkozni a médiában. Néhányat kiválasztottam ezek közül és megpróbálok rávilagítani az értelmetlenségükre.
Elsőként egy szélsőjobbos provokátorral, Toroczkai Lászlóval foglalkozom, akit egyesek szerint már régen gyanúsítottként kellett volna kihallgatni a tévészékház ostroma miatt. Azt találta mondani, hogy senki ne fizessen adót (sőt, BKV-jegyet se vegyenek), ha a kormány nem mond le. Hasonlóan nyilatkozott Császár Antal fideszes képviselő (a Vállalkozók Pártja elnöke) is. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ezekkel a felhívásokkal vajon bűncselekményt követnek-e el. Mindenesetre a szerző azt javasolja mindenkinek, hogy tartsa tiszteletben a szabályokat, ugyanis sem Toroczkai, sem Császár nem fogja mások helyett kifizetni a büntetést.
Orbán Viktor sajnos olyan helyzetbe jutott, hogy gyakorlatilag minden megszólalásában találni logikailag értelmezhetetlen gondolatokat. Sokan ismétlik a szavait, így például mind többen nevezik illegitimnek a kormányt. Ez az utóbbi napok egyik legkomolyabb tévedése. A kormány legitimitása abból adódik, hogy a szabályosan megrendezett választásokat megnyerték, így többségbe kerültek a parlamentben. Aki mást mond, az nem mond igazat. Se reggel, se éjjel, se este.
Szintén az egykori miniszterelnök nyilatkozott úgy, hogy az október elsejei önkormányzati választás egyben népszavazás a kormány politikájáról. Ez az állítás nem igaz, kizárólag arról döntünk jövő vasárnap, ki lesz a polgármester, önkormányzati és megyei képviselő. Nagyon sok ember van, aki nem ismeri a politikai rendszert, így ők hajlamosabbak elhinni ezeket a fals, félrevezető állításokat.
Orbán könnyű helyzetben van, mert egészen könnyedén kerül majd ki győztesként a választásból. Ennek oka, hogy 4 éve tönkreverték őket az akkor a 100 napos program miatt népszerűségük csúcsán lévő szocialisták.
A "korlátozott felhatalmazású szakértői kormány" kinevezésének gondolatát már több ellenzéki képviselőtől lehetett hallani, akik közül én elsődlegesen Navracsics Tibort sajnálom, hiszen ő egy értelmes politológus és politikus, akinek kínos lehet, hogy főnöke nevetséges ötleteit kell szajkóznia. A korlátozott felhatalmazás teljes nonszensz, ráadásul szükségtelen, hiszen pillanatnyilag van egy teljes felhatalmazású kormánya az országnak.
Ami azonban a legszomorúbb, hogy a Fidesz elnöke a Gyurcsány-csomag visszavonását követeli, aminek megjelenése miatt kezdett erősödni a nemzetközi pénzügyi befektetők kormányba vetett bizalma. Ráadásul Orbán 3 pontból álló intézkedési terve továbbra is hatástalan látszatintézkedéseket tartalmaz, melyekkel felelős politikus nem lépne a nyilvánosság elé. Politikai, jogi és pénzügyi felelősségre vonás? Jó ötlet, de ettől még nem csökken az államadósság. Olyan reformok bevezetése, melyeket az egész társadalommal átbeszéltek? Ez volna a tökéletes módja annak, hogy minden reformot megakadályozzanak, hiszen az emberek a jelek szerint még mindig nem hajlandók elfogadni, hogy a saját boldogulásukért nekik kell a legtöbbet tenniük és nem az államtól kell várni a megoldást minden egyes problémára.
A napok óta nagy tömegben (és a Kossuth téren teljesen legálisan) tüntetőkről feltételezem, hogy a jobboldali pártokat támogatják. Ha így tettek már áprilisban is, akkor az volna a kérdésem minden demonstráló felé, hogy mivel ők már korábban is "átláttak a szitán", biztos, hogy nekik kellene felháborodniuk? Nem inkább azoknak, akik elhitték a szocialisták ígéreteit és ezért szavaztak rájuk?
A mai nap során ellátogattam a Kossuth térre, ahol kollégámmal interjút készítettünk néhány tüntetővel. Elöljáróban annyit, hogy beigazolódni látszik a már említett sejtés, vagyis az öngondoskodás és az egyéni felelősségvállalás továbbra sincs ínyére sokaknak. Ők nem azért tüntetnek elsősorban, mert a kormányfő beismerte a hazudozást, hanem mert nem akarnak megszorítást, valamint magasabb életszínvonalat követelnek, méghozzá az államtól.
További részletek a dzsembori-jellegű tüntetésről a HavasPress következő cikkében!

Huligánok, felelősök

Előző bejegyzésem címében idézőjelben szerepelt a forradalom szó. Ha ez esetleg nem lett volna egyértelmű: a hétfő éjszaka történteknek az égvilágon semmi közük sincs '56-hoz, ez nem volt más, mint bűnözők vandalizmusa. A hírek szerint fradisták és újpestiek vállvetve harcoltak a rendőrök ellen és tény, ahogy ezt már a legutóbbi postban is jeleztük, érezhető volt a helyszínen, hogy itt a futballhuligánok "kiszabadultak" a stadionokból és kedvük volt egy kis ütközethez. A debreceni tüntetés felvételei alapján is jól látható és hallható volt, hogy a helyi ultrák vitték a prímet és bár kisebb mértékben, azért ott is voltak rongálások.
A rendőrségtől azt várom el, hogy a lehető legtöbb randalírozót kapják el, tartóztassák le és ítéljék el igen hosszú időre. Vélhetően nem csak saját nevemben mondom, hogy az ilyen vandáloknak rács mögött van a helyük.
Jellemző a csőcselékre, hogy miközben a "lopós" kormányfő ellen tüntettek, a tévészékházban első útjuk a büfébe vezetett, ahol kifosztották a pénztárat, majd hazavittek mindent, ami mozdítható volt (lásd még az ásványvíztolvajt az Este című műsorban).
A vasárnap nyilvánosságra került beszéd után Gyurcsány Ferenc erkölcsi felelősségét firtattam és a lemondását szorgalmaztam, azonban a történtek következtében némileg változott az álláspontom. Bár a hazugság és annak beismerése továbbra is elítélendő, de a májusi beszéd egészének meghallgatása és a reakciók fényében úgy látom, a legkevésbé rossz megoldás a miniszterelnök maradása volna. Először is, a frakciója előtt tartott beszéd zömével egyetértek, hiszen a maga - egyébként elutasítandó - stílusában a reformok szükségességéről beszélt hosszasan. Másrészt a pénzügyi világ számára Gyurcsány neve jelent garanciát az államháztartás rendbetételére, bármilyen furcsán hangozzék is ez a hangfelvételt követően. A fő indokom az, hogy nem szabad engedni annak a szűk, primitív csoportnak, amelyik bűncselekmények sorozatával próbálja elérni célját. A tüntetőket hergelik a szélsőjobboldali erők (Jobbik, MIÉP, Hatvannégy Vármegye) és kétértelmű nyilatkozatok sorozatát hallhattuk a Fidesztől is. Orbán Viktor képtelen felelős államférfiként viselkedni, ezt jól mutatja, hogy nem mondta le a 23-ára tervezett gyűlésüket. Ugyanő minden felelősséget a kormányfőre hárított és azt mondta, hogy "az emberek nem hajlandók egy beteges hazudozó dilettáns csomagját elfogadni". Ilyen körülmények között talán nem kéne olajat önteni a tűzre, pláne nem egy olyan embernek, aki leginkább a nagyotmondásról híres, no meg arról, hogy a gazdasághoz egyáltalán nem ért, mondhatni, dilettáns. A mai napig szajkózott gazdasági programjáról pedig minden makroszakember pontosan tudja, hogy egy populista blöff, vagyis az idézett mondatot akár rá is vonatkoztathatjuk.
Amit Wittner Mária művelt, az csak azok számára meglepő, akik nem ismerik korábbi "munkásságát". Sokat elmond egy magát mértékadónak tartó pártról, ha őt országos listájának ötödik helyére teszi.
Petrétei József rendészeti miniszter viselkedéséről is érdemes említést tenni, hiszen ő - és ez kevesekről mondható el - úgy viselkedett, mint egy civilizált európai politikus. Felajánlotta lemondását, felvállalva ezzel a politikai felelősséget. Nem sok, de ez is valami...
Miután kedd este folytatódtak az összecsapások, ezúttal a rendőrség sokkal hatékonyabb fellépésével, lassan ideje volna az elsöprő többségnek valamilyen jelzést adnia arról, hogy nincs ínyére a főváros számos pontján rongáló, gyújtogató csürhe ámokfutása.
Az eseményeket látva sajnos úgy tűnik, még korántsincs vége...

Helyszíni jelentés a "forradalomról"

Ahogy arra vasárnap délután is számítani lehetett, a kormányfő májusi beszéde komoly viharokat kavart. No nem a pénz- és tőkepiacokon, ahol teljes nyugalommal reagáltak az őszinte monológra a hazudozásról. Ami azonban a Szabadság téren történt, az messzemenően túllép a demokratikus jogállam keretein. A HavasPress tudósítója a helyszínen járt, hogy minél pontosabb képet kaphassanak az Olvasók a történésekről.

Körülbelül 150 fő tűnt a "kemény magnak", amely kb. 5 percenként megostromolta az épületet, felgyújtotta az autókat és heccelte a többezer fős nyugodtabb tömeget, amely átvette a szlogeneket és együtt skandálták, hogy "ötvenhat", "ÁVH" és "elbuktok". Meg persze "Gyurcsány, takarodj!". Jóval kisebb intenzitással, de több alkalommal is hallani lehetett, hogy "mocskos zsidók".
A tudósító szeme láttára előbb lebontották a tér közepén lévő szovjet emlékművet körülvevő kordont, majd felmásztak rá, és elkezdték szétverni a szobrot. Többen ezt 1956-hoz és a Sztálin-szobor ledöntéséhez hasonlították.
A tüntetők célja, hogy beolvashassák petíciójukat. Nagyon sok fiatalt lehetett látni, sokuk nyilvánvalóan 18 év alatti, tehát őket talán még nem verte át oly' sokszor Gyurcsány Ferenc. Sok rigmust lehetett hallani, melyek futballmérkőzések szokásos kellékei.
Mikor a vízágyú megérkezett, a szerző már ezt a cikket írta, így csak a televízión keresztül látom a további történéseket.
Függetlenül a legutóbbi bejegyzésemtől, ahol a kormányfő erkölcsi felelősségét is felvetettem, amit az este folyamán látni lehetett, az nem más, mint bűncselekmények sorozata, a kődobálástól a szoborrongáláson át egészen az autók felgyújtásáig. Egy olyan szűk szélsőjobboldali söpredék hajtotta végre ezeket a cselekményeket, amely csak az ürügyet kereste a fellépésre, hogy "meg lehessen indulni a kormány ellen". A környéken Árpád-sávos zászlók, az autókon Nagy-Magyarországot ábrázoló matricák.
Legyünk nagyon egyértelműek: ha valakik törvénytelen tetteket hajtanak végre, erőszakosan demonstrálnak, akkor a rendőrségnek igenis rendet kell teremtenie. És a tetteseket le kell tartóztatni. A politikai felelősség kérdését csak a későbbiekben lehet és kell felvetni, akár Gyurcsány, akár Wittner Mária vagy mások esetén.
A végére egy, a közállapotokat jól jellemző kép: néhány öltönyös, elegáns fiatal elsétál az épp rombolás alatt lévő szovjet hősi emlékmű mellett, mire az egyik lány megjegyzi: azért odamehetnénk leköpni...

HavasPress újratöltve: Gyurcsánynak mennie kell?

Több hónappal ezelőtt, közel kétezer kilométer távolságból töltöttem fel az utolsó bejegyzésem. Akkor úgy éreztem, hogy az olvasottság jelentős csökkenése és egyéb okok miatt szükségtelen folytatnom a történések kommentálását. Azonban az utóbbi időben több olyan jelzés is érkezett, hogy mégis van fogadókészség a cikkek iránt, ráadásul a külső késztetés mellett egyfajta belső nyomás is kialakult, hiszen a mostani helyzetben nagyon sok olyan történés van, melyek megértése komoly nehézségeket okozhat azoknak, akiknek kevesebb kedvük és idejük van a hírek elemzésére. Így mától ismételten friss tartalommal jelentkezik a HavasPress Online!
Az első kommentálandó esemény nagyon aktuális és vélhetően tematizálni fogja a következő időszakban a hazai közéletet. Ez pedig nem más, mint Gyurcsány Ferenc beszéde a szocialista frakció előtt május végén, mely hangfelvétel a napokban került elő. A hangfelvétel szerint a miniszterelnök elmondta, hogy "nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél, két évet", valamint hogy a 2002 és 2006 közötti időszakból semmire nem lehetnek büszkék és éppen ezért a hazudozás célja a hatalmon maradás volt.
Nagyon súlyos szavak, Gyurcsány utóbb úgy kommentálta, hogy a politikai elit egészéről beszélt és ezekkel a (néhol nem szalonképes) kifejezésekkel próbálta rávenni az MSZP-frakció tagjait a kemény intézkedések elfogadására. Ez utóbbi állítás a felvétel szerint helytálló, valóban úgy tűnt, hogy a frakciótagok meggyőzése volt a cél, csakhogy.
Több sebből vérző védekezés, hogy minden politikusról beszélt és ezzel próbálja némileg levenni a felelősség egy részét a saját válláról. Az ellenzék ugyanis minden gond nélkül hazudhat, legfeljebb a választók később megbüntetik ezért. Eközben a kormányzat arra kapott mandátumot, hogy számos fontos kérdésben döntsön és erről kötelessége tájékoztatni a lakosságot is (emlékszünk még a kormányülések hangfelvételeinek kérdésére, ugye?). A kormányerőnek minden esetben jelentős információs többlete van a társadalom minden más tagjával szemben (például a költségvetés állapotáról), amelyet szinte lehetetlen ellenőrizni. Egy demokráciában ezért a kormány köteles közölni minden lényeges információt a választókkal. Csak egy példa: a svéd miniszterelnök hivatali levelezése is nyilvánosan hozzáférhető.
Az ügy másik következménye még problémásabb: ezentúl ki hiszi el, hogy a kormány igazat mond? Milyen alapon áll majd ki sajtótájékoztatót tartani egy MSZP-s arról, hogy a Fidesz éppen milyen lehetetlen ötlettel állt elő? Még folytathatnánk a sort, a lényeg ugyanaz: a kormány mostanában kezdte visszaszerezni hitelességét számos, helyes irányba mutató lépéssel, ezt most egycsapásra elbukta a kormányfő.
Mit lehet ilyenkor tenni? A címben feltett kérdésre nehéz elsőre választ adni, hiszen a szerző az egyik legtehetségesebb mai politikusnak tartja a miniszterelnököt. A jobboldali publicisták gyakran kettős mércével vádolják a baloldali-liberális sajtót. Nézzük meg akkor fordított helyzetben is a történteket: ha Orbán Viktor kijelentette volna, hogy kormányzásuk utolsó két évét végighazudták, a másnapi lapokban a mértékadó publicisták azonnal lemondásra szólították volna fel.
Így tehát a válasz az, hogy igen, Gyurcsány Ferencnek fel kellene ajánlania lemondását. Nem azért, mert hazudott (a közvélekedés szerint minden politikus azt teszi), hanem mert ezt nyilvánosan vállalta. Ezzel pedig elszállt a hitelessége, amely egy kormányfő esetében talán a legfontosabb.
Hogy egy kicsit segítsek a miniszterelnökön, néhány intézkedés, amiért nem kell szégyenkezni: sorkatonaság eltörlése, lakáshitel-támogatások megváltoztatása, a Postabank és a Budapest Airport privatizációja, külpolitikai kapcsolatok fejlesztése (Oroszország, USA, szomszédos államok). Nem sok, de ennyiben kiegészíteném Gyurcsány beszédét.
Érdekes lesz megfigyelni az MSZP, a Fidesz és különösen az SZDSZ reakcióit. Utóbbit azért, mert a helyzet véleményem szerint hasonló Medgyessy Péter ügynökügyéhez, ahol nem volt elég határozott a liberális párt.
Folytatjuk...

Az út vége...

Január 24-én elhagytam Budapestet, hogy közel 4 hónapon át Belgiumban folytassam tanulmányaimat. Ami még ennél is fontosabb célkitűzés volt, hogy új emberekkel találkozzam és olyan helyekre látogassak el, melyeken eddig nem jártam. Nem sokkal e bejegyzés megírása után elindulok Magyarországra, és bár egy rövid időre a későbbiekben még visszatérek, lényegében az út végére értem.
Ilyenkor rövid számvetést illik készíteni, amelyet most megteszek. Kintlétem alatt bejártam 5 országot (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Spanyolország, Franciaország, ezekhez csatlakozik júniusban Németország), és számtalan várost. A teljesség igényével: Louvain-la-Neuve, Leuven (3-szor), Brüsszel (8-szor), Bruges, Gent, Antwerpen, Amszterdam, Luxembourg, Madrid, Barcelona, Rotterdam, Hága, Knokke és Lille.
Nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, európaiakkal, észak- és dél-amerikaiakkal, valamint ázsiaiakkal, nagyon sok érdekes kulturális különlegességet tudtam meg, beleértve az ételspecialitásokat is.
És amit mindenképpen meg kell említeni: elindítottam egy blogot, melyen ez a cikk is olvasható. Számos bejegyzés, hírmagyarázat, útleírás, politikai elemzés szerepelt ezeken a hasábokon, remélhetőleg az Olvasók nagy örömére.
Most visszatérés következik a hétköznapi kerékvágásba, egy élménydús, hihetetlenül érdekfeszítő időszakkal a hátam mögött. Minden egyetemistának csak ajánlani tudom, hogy pályázzon meg külföldi ösztöndíjakat, hiszen olyan élményekben lehet része, melyekhez otthon valószínűleg nem jutna hozzá! Persze, hozzá kell tenni, hogy egy külföldi szemeszter viszonylag költséges dolog, de a diploma megszerzését követően nem nagyon van esély 4 hónapos kvázi-nyaralásra. Ez ugyanis főleg szórakozás, és a tanulás valamelyest háttérbe szorul mögötte, persze bizonyos mennyiségű munkára szükség van.
Bár nem volt deklarált célom, úgy érzem, a magyar országimázst és Budapest reputációját némileg sikerült növelnem, annyiban mindenképpen, hogy saját magamban mindenképpen felértékelődött a város, ahol élek. Ez nem honvágyat jelent (alig éreztem ilyet), hanem azt, hogy az otthon természetesnek vett dolgokat elkezdtem értékén kezelni, például a budapesti tömegközlekedés vagy akár az oktatás színvonala.

Budapest és más

Valószínűleg minden nap találni egy sor érdekes, különös, furcsa hírt, most az elmúlt néhány nap terméséből válogatok.

Kezdjük az iWiW-vel, melyre rájár a rúd, mióta a T-Online megvásárolta a céget. A közösségi portál a tulajdonosváltás után először a problémás adatvédelmi eljárások miatt került be a hírekbe, majd legutóbb a Nemzetbiztonsági Hivatal adott hangot aggályainak, mondván, a politikusok és egyéb állami vezetők kapcsolati hálója biztonsági kockázatot jelent az országra nézve. Miután ez nem szakterületem, így fogadjuk el a szakértők figyelmeztetését. A történet legfőbb nyertese Demszky Gábor, aki az alábbi nyilatkozatot tette:

ha a technika 25 éve is nyújtott volna már ilyen lehetőséget, nem lett volna kommunizmus.

Érdekes gondolat, és a főpolgármester kiváló kommunikációs csapatát dícséri, hogy egy tőle teljesen független hír kapcsán is kezdeményező szerepet tölt be a médiában. Pénteken is bekerült a hírekbe Budapest vezetője, hiszen a körúti villamosmegállók egy részét átépítették, ezt egy sajtótájékoztatóval nyomatékosították. Aztán hamarosan jönnek az új villamosok (azok miatt kellett megmagasítani a megállókat), és persze javában zajlanak a felújítások, melyek most nyilván sok bosszúságot okoznak, azonban szeptemberre (vagyis az önkormányzati választásokra) már csak a jó minőségű utak látványa lesz az emberekben.
Azt is mondhatnám: minden leendő politikai és egyéb marketingesnek ajánlom figyelmébe a Demszky-kampányt, mert ugyan csak nemrég kezdődött el igazán (bár bizonyos szempontból már 2 éve tart), jól látható, hogy igen átgondolt stratégiát követ.
Ha már Budapest átalakítása: egyre közeledik a Moszkva tér átépítése és ezzel kapcsolatban egy civil kezdeményezésre lettem figyelmes. Valószínűleg minden budai, budapesti fiatal számára emblematikus találkozási pont a "Moszkva tér, óra alatt". Az alábbi honlap készítői azt szeretnék elérni, hogy az új Moszkva téren is megmaradjon a régi óra (netán Óra?), hogy egyfajta emlékként és persze továbbra is a legfontosabb budai találkozási helyként éljen tovább. Nos, a HavasPress csatlakozik a mozgalomhoz!
Nemsokára visszatérünk a fővárosba, de csak egy rövid horvátországi kitérő után. A téma nem is lehet más, mint a Vir szigetén zajló házlebontások. A távolból nehéz megítélni a pontos szituációt, így prejudikálás helyett inkább csak általánosságban kell megemlíteni, hogy a magyarokra nem minden esetben jellemző a jogszabályok tökéletes betartása, és minden bizonnyal előkelőbb helyet érnénk el az olimpiai éremtáblázaton, ha a kiskapukeresés is szerepelne a játékok műsorán... A horvát tengerparton történtekről az jut az ember eszébe, hogy sokan hágják át a szabályokat itt-ott, mondván majd csak elintézem valahogy, legyen szó parkolócéduláról, költségvetési elszámolásról, vagy éppen illegális építkezésekről. Ez utóbbiak közül hirtelenjében a Citadella Garden, a pesti rakparton felhúzott pluszemelet és a Turul-szobor ugrik be. A varázsszó: fennmaradási engedély. Igaz, nem volt engedélyünk rá, de azért megépítjük, majd kérelmet nyújtunk be, jön egy kis bírság, oszt' jónapot!
Így aztán persze nagy a tiltakozás, ha el akarnak bontani olyan házakat, melyek adásvételi szerződésében benne volt, hogy engedély nélkül épültek. Nyilván összetettebb a kérdés, eddig mindenesetre az látszik, hogy a tulajdonosok jelentős kockázatot vállaltak, és most vállalniuk kell a következményeket. Remélhetőleg hamarosan a jogerősen bontásra ítélt Turul-szobor is elkerül jelenlegi helyéről, és utána bárhol felállíthatják, ahol erre engedélyt szereznek.
Az egyik horvát háztulajdonos sajátosan tiltakozik a bontás ellen: robbantással fenyegetőzik és sárga csillagot ragasztott magára. Ez egy elég látványos formája az ellenkezésnek, hamarosan meglátjuk, milyen eredményre vezet, azonban egy elég friss és meglehetősen szomorú hír kapcsolható hozzá.
Iránban elfogadtak egy törvényt, miszerint a vallási kisebbségek tagjainak megkülönböztető színű szalagot kell magukon viselniük. A keresztényeknek piros, a Zoroaszter-hívőknek kék, míg az Iránban élő hozzávetőleg 25000 zsidónak sárga színt kell magán viselnie. A törvény elvileg akár jövő év elejétől hatályba léphet.
Ezt a hírt nehéz kommentálni, én inkább kérdéseket tennék fel: meddig hagyja még a világ, hogy Ahmadinedzsád iráni elnök folytassa ámokfutását? Milyen jelzés kell még annak bizonyítására, hogy az elnök nem sokban különbözik a náciktól? Tényleg meg akarja várni a nemzetközi közösség, hogy elkészüljenek az atombombával?
Várom a válaszokat, ezúttal az Olvasók mellett közvetve a legnagyobb hatalmak vezetőitől is!

BL-döntő, vízum és polgármesterjelöltek

Kinek drukkol egy debreceni, ha a Fradi játszik egy külföldi csapattal? És az MTK-s, ha az Újpest szerepel a nemzetközi kupában? A magyar futballt kevésbé ismerők illúzióit nem rombolnám le, így a fenti kérdésekre nem válaszolok, azonban érdekes élményben volt részem szerda este, mikor a Bajnokok Ligája döntőjét rendezték. Körülbelül 200 ember társaságában tekintettem meg a találkozót és a legfurcsább jelenet az volt, mikor valaki spanyol zászlót lengetve egy széken ugrált örömében - mikor az Arsenal megszerezte a vezetést.
Utóbb az illetőről megtudtam, hogy Katalónia kapcsán igen keményen szokott fogalmazni ("WC-papír helyett a katalán alkotmányt fogom használni"), valamint hogy az Aznar-féle Néppárt ifjúsági szervezetének egyik regionális elnöke. Ezzel a történettel azt próbáltam jelezni, hogy nem kizárólag a hazai körülmények között vannak rendkívül erős ellentétek a szurkolók között, és ha valaki madridi, akkor szinte bizonyosan utálja az FC Barcelonát és viszont.
Az is jól látható, hogy a katalánok számára a barcelonai futballcsapat sokkal több egyszerű hétvégi szórakozásnál: a népük legfőbb megjelenítője. Így aztán számukra egy Real Madriddal vívott meccs egyet jelent a hatalom, a spanyolok és az elnyomás elleni harccal. Nem kell messzire menni hasonló példáért: a csíkszeredai jégkorongcsapat hasonlóképpen éli meg a Dinamo Bukarest elleni párharcokat, ott is sokkal többről van szó.
Bár a szerző nem a katalánoknak szurkolt, minden dícséretet megérdemel az FC Barcelona, amely az idei szezonban kétségtelenül a legjobb csapat volt a kontinensen.
A következő hír minket némileg jobban érint: Magyarország vízummentességet kap az Egyesült Államoktól. Sok magyarnak okozott problémát, hogy milyen nehéz volt amerikai vízumhoz jutni, ez hamarosan megváltozik, és ennek oka hazánk részvétele az iraki és afganisztáni hadműveletekben. Sokan ellenezték és ellenzik a magyar katonák kiküldését, valószínűleg az ő álláspontjukat nem módosítja a most bejelentett könnyítés, de egyelőre örüljünk, hogy megkapjuk az USÁ-ba utazás lehetőségét. Miután hosszú évek óta ez egy fájdalmas pont a magyar-amerikai kapcsolatokban, megítélésem szerint ez a nap híre.
Pedig sok más fontos bejelentés és döntés is született. Ezek egyike, hogy Demszky Gábor eldöntötte: ötödször is elindul az önkormányzati választásokon. Ismerve a friss felméréseket, valamint az idei nyárra vonatkozó fejlesztési terveket, nincs kétségem afelől, hogy meg is fogja azt nyerni, bár ez még valamelyest függ az MSZP viselkedésétől.
A Fidesz háza táján most őrségváltás zajlik a polgármesterek terén, ennek esett áldozatául Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, akit az Orbán Viktorhoz közel álló új budapesti pártvezetőség nem támogatott az újonnani jelöléshez. Ez előrevetíti, hogy sok érdekességgel találkozhatunk a következő időszakban, kezdve akár a hétvégi Fidesz-kongresszussal.
És a kormányprogram még mindig nem publikus, másként fogalmazva: idén a politikai uborkaszezon jóval rövidebb lesz!

Parlament, MTV, egészségügy és EU

Több érdekessége is volt a mai napnak, ezek közül emelek ki néhányat, melyekről röviden kifejtem a véleményem.
Kezdjük a Parlamenttel, hiszen az új összetételű törvényhozás is ma kezdte meg a munkát, igaz, ez még csak a bemelegítő kör volt, de az első érdekes ütésváltások már megtörténtek. Ami a lényeges elemeket illeti: az Országos Választási Bizottság elnöke jelezte, hogy bár a választási törvény összességében működik, van rajta némi csiszolnivaló. A HavasPress rendszeres Olvasói tudják, hogy különböző eszközökkel próbáltam felhívni a figyelmet a kampánycsend hibáira, így örömmel tölt el, hogy az OVB elnöke is módosítást, esetleg a cikkely eltörlését javasolta. Ugyanő volt, aki április elején elutasította e kérdésben benyújtott kifogásunkat, ha ez utóbbinak bármi hatása volt a ma elmondott beszédre, akkor már megérte. Az némileg furcsa volt, hogy két ellenzéki frakció nem szavazta meg Szigeti Péter és Lamperth Mónika jelentését, politikai marketing szempontjából talán szerencsésebb lett volna az első, ünnepélyesebb hangvételű ülésen konstruktívabbnak lenni, de nyilván más szempontok vezérelték őket.
Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy reformkormány lesz a következő, és erre utal, hogy blogja tegnapi bejegyzésében olyan emberek kormányzati munkába való bevonásáról írt, akik a gazdaságban már sikereket értek el. Ez egyébként akár sikeres elképzelés is lehet, csak nehéz lesz átcsábítani őket a közszférában elérhető alacsonyabb fizetésekkel.
A jelenlegi ügyvezető miniszterelnök, de egyben kormányfőjelölt a reformok kapcsán kiemelte az egészségügyet, ahogy ez az utóbbi időszakban rendre előkerül. Azonban egy friss hír szerint a magyarok 49 százaléka elégedett az egészségügyi ellátással. A GfK felmérése számos közép- és kelet-európai országra kiterjed, melyek közül Ausztriában a legelégedettebbek. A szerzőnek nemrégiben módjában állt meglátogatni egy osztrák kórházat egy viszonylag kisméretű településen. Az ott tapasztalt körülmények alapján teljes mértékig megértem, miért van megelégedve az ellátórendszerrel a megkérdezettek 85 százaléka. Visszatérve a magyarországi helyzetre, az ingyenes szolgáltatások szintjével a lakosság majdnem fele elégedett (48 %), és csak kicsivel többen szeretnének javulást (a sajtóközlemény szerint 53 %, de ez a matematika jelenlegi szabályai szerint nehezen kivitelezhető). És ez miért fontos?
A probléma ott kezdődik, hogy az ellátórendszer teljes átalakítása bizony vélhetően a finanszírozási rendszeren is módosít, és - ismerve a politikai elit reformoktól való félelmét - jelentős visszatartó erő lehet, hogy a mostani rendszer nem vált ki akkora ellenérzéseket a társadalomból, mint amit az értelmiségi réteg éreztet. Vagyis először egy olyan jellegű kommunikációs offenzívára van szükség, amely meggyőzi az embereket a jobb minőségű egészségügy fontosságáról. Az ellenzéknek pedig komoly bázist jelenthet a kényelmetlen, fájdalmas átalakítással szemben, hogy a választók számottevő része nem elégedetlen.
Tegnapi a hír, miszerint a Magyar Televízió tavaly, hosszú évek után először pozitív eredménnyel zárt. Ezért gratuláció jár az elnöknek, aki sok konfliktus árán hajtotta végre a racionalizálást (a szakmai kérdésekben nem kívánok véleményt nyilvánítani, gondolok itt például a Rudi-Friderikusz vitára), azonban a hétfői sajtótájékoztatóján olyan ötletei is voltak, melyek megítélésem szerint nem időszerűek. Az elnök arról beszélt, hogy szívesen reklámmentessé tenné a köztévét, ha nominálértéken megkapnák azt az állami támogatást, amely 1996-ban járt. Ez 36 milliárd forint volt akkor, míg tavaly 16,5 milliárd járt. Ez tényleg hatalmas reálcsökkenés, mégis elhibázott lépésnek tűnik olyankor 20 milliárdot kérni/követelni, mikor a költségvetésben van egy legalább 300, mások szerint inkább 700-800 milliárd forintos lyuk (a teljes deficit legjobb esetben is 1500 milliárd lesz idén). Egyébként bizonyos szempontból logikus az elképzelés, mert a Magyar Televízió folyamatosan bizonyítja, hogy még állami hátszéllel sem képes versenyezni a kereskedelmi tévékkel a nézettségi versenyben. Így tehát több alternatíva is kínálkozik: a radikális terv szerint semmi szükség rá (ajánlom Tóta W. Árpád korábbi cikkeit itt és itt), mások szerint össze kellene vonni az m2-t és a Duna TV-t, a harmadik lehetőség pedig a reklámmentes, magaskultúrát közvetítő közszolgálati televízió volna.
A végére maradt a nap híre, amely a közelből érkezett: az Európai Bizottság szigorú feltételekkel, de jóváhagyta Bulgária és Románia uniós csatlakozásának jövő januári időpontját. Ez még elvileg egy évvel kitolható, de erre vélhetően nem fog sor kerülni. A bolgároknak van több tennivalójuk, elsősorban a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc területén.

Hímsovinizmus a köztévében

Szerencsére a Nap-Kelte műsora elérhető az interneten is, így ha az ember lemarad egy-egy érdekesebb riportról, vagy éppen külföldön él, akkor is megnézheti az adást. Azért szerencse mindez, mert így nagyon különleges riportokat is láthat az ember. Ezek egyikéhez volt szerencséje a szerzőnek, mikor Gyárfás Tamás tulajdonos-riporter készített interjút Kmety Ildikóval, a Magyar Labdarúgó Szövetség újonnan kinevezett főtitkárával. A felvétel itt érhető el.
Miután mindketten televíziós múlttal rendelkező sportvezetők, kedélyes beszélgetést vártam, bár tisztában vagyok Gyárfás riporteri stílusával, ami egészen addig nagyon szórakoztató, míg nem válik valaki alanyává. Ehhez képest a közszolgálati tévében egy olyan riport készült, amely egy körzeti kereskedelmi tévé szerda éjszakai beszélgetős műsorában sem lenne akceptálható.
A kérdező az egész beszélgetést arra hegyezte ki, hogy mit keres egy nő a magyar fociban. Ez idáig rendjén is volna, ez egy érdekes koncepció, ha sikerül európai módon előadni.
Azonban amit a vasárnap reggeli műsortól a nézők kaptak, az nem más, mint az előző évszázadokban kialakult társadalomkép, igencsak nyersen előadva. Rögtön az első kérdés arra vonatkozott, hogy az új főtitkár be fog-e menni az öltözőbe a válogatott esetleges győzelme után. A riportalany kissé rutintalanul a "csapatért mindent" mondattal reagált, amire Gyárfás nyomban lecsapott.
Ezt követően elkezdte vizsgáztatni az új főtitkárt az elődök felsorolásával, aki ezzel újabb csapdába esett, ekkor az alábbi párbeszéd zajlott le:
KI: - Ha szeretne megfogni labdarúgásügyben, biztos talál olyan területet...
GyT: - Én nem akarom megfogni. Bár megfoghatnám! Majd az öltözőben a fiúk.
Meg kell jegyezni, hogy ezért azonnal elnézést kért, de nincs kétségem, ha egy kezdő riporter száját hagyják el ezek a mondatok, akkor másnap már nem kéne bemennie dolgozni. Ezért (is) jó műsortulajdonosnak lenni...
A téma később sem sokat változott, szóba került még, hogy felül-e a csapat buszára meccs előtt, illetve, hogy az MLSZ elnökével folytatott beszélgetésre "kicsinosította-e magát vagy inkább ilyen zord, férfias külsőt akart". Ennél a pontnál jött el talán a mélypont, mikor a miniszoknyáról érdeklődött a műsorvezető, majd a válaszra ("ritkán hordok szoknyát") Gyárfás behajolt az asztal alá, hogy mindezt ellenőrízze!
Egy negyedórás riportban az összes bulvárjellegű, érdektelen részletet megtudhatta néző a főtitkárról, de azt, hogy milyen elképzelésekkel kezdi el a munkát, nos, még véletlenül sem. A cikk szerzője számára annyi derült ki, hogy eddig nem nyilatkozott túl sokszor tévében, ennek és a riporter személyének tudható be, hogy néha egymásnak ellentmondó dolgokat mondott.
A riport azonban a műsorvezető miatt érdekes, aki a tipikus nőkkel szembeni előítéleteket sorolta. Nem tudni, mikor jut el arra a szintre a társadalom, hogy ezek a sztereotípiák kezelhető szintre süllyedjenek. Azonban ezt erősen akadályozza, ha a közszolgálati (ergo: az adófizetők pénzéből fenntartott) televízióban a tapasztalt riporter sem képes túllépni ezeken a sémákon.

Megjegyzés: ezt a cikket nem nő írta.

Hága és az üzleti érzék

Mi Hollandia fővárosa? Erre a kérdésre egyesek rávágják, hogy Amszterdam, hiszen az a leghíresebb (csakúgy, mint New York, Sidney vagy Rio de Janeiro...), mások szerint Hága, mivel ott van a parlament és a királyi család is(tényleg ott van). A helyes válasz valahol a kettő között van, miután hivatalosan (CIA World Factbook) Amszterdam, de azzal a kitétellel, hogy Hága a kormányzati székhely. Nem ezen okokból kifolyólag, de a múlt héten módomban állt egy rövid városlátogatás erejéig megnézni Hágát, így ezt a cikket ennek a nagyon szép városnak szentelem.
Rotterdamból gyorsan, körülbelül 20 perc alatt elérhető a város, azonban a hollandoktól talán elvárható következetesség csődöt mond e két település viszonylatában. Konkrétan arról van szó, hogy bár az egyik városban vásárolt villamosjeggyel gond nélkül lehet utazni a másikban és viszont, az ellenőrök munkaköre alapvetően eltér. Rotterdamban ha valakinek nincs jegye, akkor az ellenőrtől lehet vásárolni rendes áron, így hát a logikus gondolkodást feltételező magyarok azt várták, hogy ez megoldható lesz Hágában is. Nos, nem az. Ott ugyanis előre meg kell venni a jegyet (mint Budapesten) és az ellenőrkommandó (4-5 fő egy szerelvényen) csekkolni és büntetni hivatott. Illetve, tőlük is lehet venni, de baráti semmiképpen sem nevezhető 20 eurós áron, ami gyakorlatilag nem más, mint a kihágásért járó pénzbüntetés. Ezt ők mondták, de aztán magyaros észjárással operálva sikerült ingyenesen megúszni a dolgot. Mindenesetre abban a teljesen valószínűtlen esetben, ha hágai illetékesek olvassák a blogot, akkor javasolnám nekik, hogy némileg hangolják össze a rendszert.
Az időjárásra semmi panaszt nem volt, ennek megfelelően a strand meglátogatása is a program része volt. A víz nagyon hideg volt, de a part már május első hétvégéjén is tele volt napozókkal.
A városban sok szép, régi épület van, különösen figyelemre méltó a városháza és egy uralkodói palota. A Nemzetközi Bíróságra nem jutottam el, pedig mostanában a délszláv térség kapcsán igen gyakran előfodul a hírekben. A város közepén majális-jellegű eseményt szerveztek, amely eredetileg talán még az egy héttel korábbi Queen's Day, vagyis a királynő születésnapját ünneplő tömeg számára nyújtott vidámparkhoz hasonló szórakozást (dodzsem, céllövölde, stb.).
Valószínűleg a legtöbb flamand és holland városra ugyanazokat a jelzőket lehet alkalmazni, elég sok hasonlóságot mutatnak, és az összehasonlítás szubjektív és külső körülményektől (pl. időjárás) függő. Nekem személy szerint Hága kifejezetten tetszett, jobban, mint sok egyéb környező település.
Persze mint mindenhol, ott is találkozni érthetetlen reakciókkal. Mikor néhány turista a kánikulában megszomjazik és leül egy olyan étterem teraszára, ahol egyetlen vendég sincs, talán nem túlzás a szívélyes kiszolgálást elvárni. Ehhez képest, mikor a vendéglő főpincére megtudta, hogy enni nem fogunk, akkor rossz angolsággal rövid előadást tartott, miszerint ez egy étterem, ahol enni szoktak, de most az egyszer megengedi, hogy csak italt rendeljünk. Micsoda szívesség... Több sem kellett, abban a pillanatban távoztunk, és egy sarokkal arrébb a konkurenciánál rendeltünk, ahol ráadásul még az árak is alacsonyabbak voltak.
Érthetetlen a történet, és mindez Hága belvárosában, ahol hemzsegnek a turisták!
Ennek a történetnek két konklúziójára is felhívnám a figyelmet. Egyik oldalról, ha valaki vendéglátással vagy másfajta értékesítéssel foglalkozik, az elsőszámú aranyszabály kell, hogy legyen: a vevő a legfontosabb. A Chevrolet autógyár már a 90-es évek legelején is rányomtatta a rendszámtáblatartókra, hogy az ügyfél a király, és ez a gondolat a legtöbb vállalat filozófiájába beépült, így például a Starbucks kávézók alkalmazottai számára az első lecke, hogy sose mondjanak nemet a vevőknek. Sajnos Magyarországon sok esetben még a szocialista beidegződéssel lehet találkozni, amely hasonlatos a hágai példához, de ez nyilván csak nagyon lassan változik meg.
A másik tanulsága a történetnek a fogyasztóknak, vagyis mindnyájunknak szól. Sokan nem is tudják, hogy milyen fontos fegyver van a kezükben: a pénztárcájuk. A piaci szereplők a vevőkből élnek, így a leghatásosabban úgy lehet figyelmeztetni egy vállalatot, hogy nem vagyunk elégedettek, hogy nem tőlük vásárolunk. A fogyasztóvédelem hazánkban még gyerekcipőben jár, de e téren sem az államtól kell várni a segítséget, hanem saját magunknak kell elsősorban képviselni az érdekeinket a cégekkel szemben. Ez nem jelenti azt, hogy fogyasztóvédelemre nincs szükség, azonban sokkal tudatosabb fogyasztókká kellene válnunk. Hogy még érthetőbb legyen: a cégeknek nagy szükségük van a pénzünkre, hát használjuk ki ezt a hatalmat!

Kampányelemzés III. - SZDSZ

A korábban megkezdett sorozat mostani részében a Szabad Demokraták Szövetsége választási kampányát vizsgálom. Elöljáróban meg kell említeni, hogy az SZDSZ-ről már évekkel ezelőtt kialakult kép szerint kampányolni nagyon jól tudnak, és az áprilisi eredmények ezt megerősítik.

Tulajdonképpen tavaly októberben kezdték el hirdetni magukat a Liberális Hét rendezvénysorozattal. Szándékosan választottak ilyen korai időpontot, információim szerint akkor azt hitték, azt az időszakot ők uralják a jól szervezett programokkal, de a szocialisták imázskampánya kicsit előbb indult, így az a hét nem hozta a várt sikereket a médiamegjelenést tekintve.

Január végétől kezdődően azután újból elővették a "Jöjjön el az én országom" szlogent, amely egyszer már kiváltotta (2004-ben egy nagyon hasonló reklámmondattal) a társadalom egyes csoportjainak felháborodását. Ezt - részben a pártvezetés rosszallása miatt - hamar be is fejezték, és onnantól kezdve egy átgondolt stratégiát követett a marketingtervük.

Kettős céljuk volt: egyrészt bizonyítani, hogy továbbra is kormányképesek, vagyis sima bejutók, így a rájuk adott szavazatok nem vesznek el, másrészt meg kellett magukat különböztetni az MSZP-től, melynek Gyurcsány Ferenc személyében erősen liberális beállítottságú vezetője van. Ez utóbbit marketinges terminológiával termékdifferenciációnak is nevezhetjük, és a megtestesítője Kovács Pisti volt, aki a két nagy pártot figurázta ki és rövid idő alaltt a legnépszerűbb kampányarc lett a teljes mezőnyben. A bejutásban való hitet Kuncze Gábor poligráfos reklámja és Kóka János töretlen optimizmusa táplálta, mikor a közvéleménykutatók 3 százalék körülire jósolták a szavazótábort.

Közhely, hogy gyerekekkel mindent el lehet adni, talán nem is igaz, pláne nem egy párt esetén, én így a Kovács Pisti-effektust egyrészt az apolitikus hangulatra adott reakciónak látom, másrészt megbújik mögötte a jövőért érzett felelősség, harmadrészt jól felmérték, hogy a potenciális liberális szavazók zöme internetezik és így könnyen válhatott világhálós "hőssé" a reklámok főszereplője. Nem véletlen, hogy olyan reklámok is elérhetőek voltak a párt honlapján, melyeket tévében nem sugároztak.

A párt már régóta próbálja kommunikálni, hogy a magyar politikai tér háromdimenziós és a szociáldemokrata, illetve konzervatív értékrend mellett ők testesítik meg a liberális alternatívát. Ennek megfelelően kiegészítették nevüket a "a magyar liberális párt" kitétellel.

A programjukat elsőként már januárban elfogadták, de már tavaly november óta készen állt. A párt büszke volt rá, hogy ők voltak az elsők, és elég látványosra sikeredett, bár bizonyos problémákra elég szűkszavú válaszokat ad.

Az SZDSZ tavaly őszhöz hasonlóan kitelepült az Erzsébet térre, ahol a Liberálisok Háza adott helyet minden nap politikai és kulturális eseményeknek. Bár a szerző objektív okokból nem látogatta meg, feltételezhetően a liberális szavazók számára egyfajta találkozóhellyé változott, ami adott esetben erősítheti a párthoz tartozást és ezáltal a szavazói aktivitást. Azt az aktivitást, melyet (ezt a HavasPress oldalain már többször jeleztem) legfőképpen Semjén Zsolt és Mikola István, valamint néhány jobboldali publicista erősített a leghatásosabban a radikális megnyilatkozásaikkal. A liberális szavazatszerzési stratégiájának még mindig fontos eleme az Orbán Viktorral való ijesztgetés, idén ez a "rajtunk múlik" mondatban testesült meg, amely ugyan vonatkoztatható a kormány fennmaradására is (hivatalosan annak szólt), de valószínűleg sokan úgy értelmezték, hogy az SZDSZ bejutása kell ahhoz, hogy Orbán továbbra is ellenzékben maradjon. Ezt vélhetően sok szocialista érzelmű választó is átlátta, ennek következményeként ismerkedhettünk meg a "taktikai átszavazó" kifejezéssel.

A négypárti vitán Kuncze Gábor nem hozta a formáját, és humortalanul szerepelt, ezzel sok nézőnek csalódást okozott, bár a legfontosabb programpontokat elsorolta. A párt kampányában Kóka Jánosnak közel akkora szerep jutott, mint a pártelnöknek, a többi miniszter kevésbé volt előtérben, ennek nyilvánvaló oka Kovács Kálmán és Magyar Bálint esetében a tárcájukat érintő botrányok sora. Utóbbi közvetve igen fontos szerephez jutott, mikor a Gyurcsány-Orbán vitán a miniszterelnök határozottan kijelentette, hogy szocialista vezetővel képzeli el az oktatási tárcát a "nyugalom érdekében". Ez azért volt érdekes nyilatkozat, mert bár a liberális oktatáspolitikát minden oldalról támadják, az ő minisztériuma hajtotta végre a legtöbb reformot.

A párt sokszor hangoztatta, hogy a legtöbb 2002-ben tett ígérete többé-kevésbé megvalósult, ami tulajdonképpen igaz. Azonban a sorkatonaság eltörlését a választók nem igazán kötötték a szabaddemokratákhoz, az szja-csökkentés átgondoltsága pedig igencsak megkérdőjelezhető volt. És ami a leginkább számonkérhető: 4 évvel ezelőtt úgy kampányoltak, hogy rendbe teszik az egészségügyet. A konfliktusokat nem vállalták és átadták a tárcát az MSZP-nek, hogy aztán idén tavasszal a legfontosabb programpontok között ismét megjelent az egészségügyi reform, a már korábban is hangoztatott több-biztosítós modell bevezetése. Azt hiszem, erős hitelességi próba lesz a következő ciklus egészségpolitikája a liberális párt és vezetői számára.

Bár a megszorítások konkretizálására nem került sor a kampányban (marketingszempontból ez teljesen érthető), de - szemben a korábban elemzett két nagy párttal - többször is felhívták a figyelmet az elkerülhetetlen változtatásokra és reformokra.

Összességében a politikai kampányok nagy előnye, hogy igen jól mérhetőek. Az SZDSZ esetében 6,5 %, a 4 évvel ezelőttinél jobb eredmény született április 7-én. Ebben egyértelműen számottevő szerepe van a kampánynak, amely tehát e szempontból igen sikeresnek tekinthető.

Rotterdam és bicikli

Belgium legfőbb erénye, hogy elég kis ország, amelyből könnyen megközelíthetők a szomszédos államok. Az egyik ilyen közeli célpont nem más, mint Rotterdam, amely a világ egyik legnagyobb kikötővárosa. A legutóbbi hétvégét ott, illetve a közeli Hágában töltötte a szerző.
Rotterdamról érdemes tudni, hogy a második világháborúban elég alapos munkát végezve a nácik gyakorlatilag porig rombolták a belvárost, a városházát és egy kisebb kerületet leszámítva. Ez utóbbi most elitkörnyéknek számít, a városi tó közvetlen közelében.
Egy érdekesség az oda utazók számára: a kikötő közelében van egy régi épület, a Hotel New York. Jelenleg - ahogy neve is mutatja - szállodaként funkcionál, azonban sokkalta korábban ez volt az indulási pont az Amerikába vándorlók számára.
Az elképesztően hosszú kikötővel rendelkező város más, mint a Belgium flamand részén, illetve Hollandiában lévő városok, sokkal több új építésű épülete van, kevésbé hangsúlyos az óváros, éppen a már említett okok miatt. Ennek ellenére nagyon élhetőnek tűnik, és ennek egy nagyon kézenfekvő oka van: a biciklizés.
Budapestiként furcsa látni, hogy Amszterdamban és Rotterdamban is milyen sokan járnak kerékpárral, és az utóbbi helyen ezt én is kipróbáltam, milyen biciklisnek lenni Hollandiában. Mivel a tömegközlekedés meglehetősen drága magyar pénztárcával mérve (1,6 euró egy útra), mindez talán érthető.
Nos, ha hazánkban is ilyen körülmények lennének, akkor nyilvánvalóan kisebb lenne a dugó a belvárosban. Autók mindenhol vannak, de ahol a kerékpárutak olyan kiépítettek, mint Rotterdamban, ott az embernek nem okoz gondot biztonságosan eljutni oda, ahova indult. Ez tehát egyben felszólítás is a hazai döntéshozóknak, hogy igenis lehet és kell bicikliutakat építeni, és ha bizonyítékra kíváncsiak azzal kapcsolatban, hogy ez jótékony hatással van a városi közlekedésre, akkor látogassanak el bármely holland városba. Természetesen vannak különbségek, így például egész Hollandia szinte teljesen lapos, ami megkönnyíti a biciklizést, ennek ellenére az útfelújítások kapcsán megfontolandónak tartom a kerékpárúthálózat-fejlesztést.
Egy kis gazdasági kitérő: mivel szinte mindenkinek van biciklije és megteszi nekik a régi típusú modell is, a piac telítettnek mondható. Így aztán a kerékpárkereskedőknek nehéz dolguk van, ha keresletet akarnak teremteni. Ennek elérésére nem hivatalos információk szerint azt a megoldást eszelték ki, hogy biciklitolvajokat bérelnek fel. Azok ellopják a kerékpárokat, melyek helyet újat kell vennie a tulajdonosnak, hiszen az a fő közlekedési eszköze. Ezt a feltevést persze nehéz bizonyítani, mindenesetre jó lecke, hogy ha a marketing nem kelti fel a fogyasztók érdeklődését, akkor más eszközökhöz folyamodhatnak a kínálati oldal szereplői...
Az ellenlépés: a tulajdonosok olyan láncokat, lakatokat vásárolnak, mellyel alaposan megnehezítik a tolvajok dolgát. Nem kirívó eset, hogy a lánc értéke meghaladja a kerékpárét. Autós analógiával élve: érdekes elképzelni a helyzetet, mikor egy kétmilliós autóba 3 millió forintért szerelnek riasztót.

Túl az ezrediken: jubilál a HavasPress

Ha valaki az oldal aljára lapoz, egy számlálót talál, amely február közepe óta méri a HavasPress Online látogatottságát. A legutóbbi hétvégén a szám átlépte az 1000-et, így ezt a postot ennek, illetve ehhez kapcsolódóan általánosan a blogolásnak szánom. Korábbi tervek szerint ez az írás már az 500. látogatónál megszületett volna, azonban az a kampány közepén történt, mikor a számos elemzés mellett nem jutott idő egy elméleti fejtegetésre.
Január végi indulása óta a HavasPress politikai és közéleti cikkeket, valamint rövid útleírásokat közöl, vagyis nem a személyes, hanem a tematikus blogok közé lehet sorolni. A HavasPress kifejezéssel sok Olvasóm már korábban is találkozhatott némileg más formában, így az oldal elindulásakor egyértelmű volt, hogy ezt a márkanevet építem tovább.
Sokak számára nem volt egyértelmű, de a cikkek szinte teljes mértékben én írom, még a hosszú elemzéseket sem más internetes felületekről vettem át. Ugyanakkor néhány esetben vendégszerzők cikkei is elérhetők voltak. Eddig összesen 55 írás (valamint a jelenleg infrastrukturális okokból szünetelő HavasGallery oldalain 13) jelent meg.
A visszajelzések és a látogatottsági adatok alapján a választási kampány idején volt a legnépszerűbb az oldal, ez természetes, hiszen az elmúlt időszakban ez volt az embereket leginkább érdeklő esemény, nyilvánvaló volt, hogy egy frissen induló blognak a felmerülő igényeket kell kiszolgálnia.
A HavasPress indulása után röviddel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is elkezdte írni webnaplóját, melynek induló bejegyzésében úgy fogalmazott: azóta blogolok, mióta politikus vagyok. Nos, e cikk szerzője egyelőre nem politikus, de blogol, és azt gondolom, hogy a kormányfő téved, mert egészen más egy élménybeszámoló vagy egy szimpla beszélgetés, mint amikor összeszedetten leírja a gondolatait a világ dolgairól. A közügyek iránt érdeklődő emberként természetes, hogy eddig is rendszeresen kifejtettem a véleményem, amikor azonban egy elemzésben kell érveket gyűjteni és azokat logikusan rendszerezve, lehetőleg olvasmányos stílusban megírni, az teljesen más jellegű felkészültséget igényel. Azonban ha valaki elkezdi, akkor könnyen már-már szenvedélyévé válhat a blogolás, legalábbis én ennek tudom be, hogy gyakran gyűjtök érdekes témákat, melyekkel a későbbiekben foglalkoznék egy bejegyzésben. Hogy mindezt alátámasszam, néhány ötlet, melyekre már régebb óta készülök: a cserediákok és a vallás, a multicégek kiválasztási rendszere, a lengyel és a magyar politikai jobboldal összehasonlítása, stb. Persze, a viágban zajló változások miatt lehet, hogy ezek végül nem valósulnak meg.
A visszajelzések vegyesek és egymásnak ellentmondóak. Volt, aki szerint túl radikális véleményeket fogalmaztam meg, más szerint éppen ellenkezőleg, láthatóan igyekszem visszafogottan fogalmazni, és volt, aki kiolvasta egy-egy politikus iránt érzett ellenszenvemet. Ez utóbbit sajnálom, mert mindvégig igyekeztem objektív lenni, bár kétségtelen, hogy ez nem mindig sikerült.
Mi a HavasPress célja? Úgy érzem, hogy a tények tisztelete nem érvényesül megfelelően a hazai közéletben, így igyekszem a magam eszközeivel ezen változtatni, vagy hogy a Népszabadság korábbi reklámszlogenjét idézzem: a tájékozottság magabiztossá tesz. Én ebben hiszek, így cikkeimben megpróbálok olyan információkat közölni, melyekhez az Olvasók enélkül nem jutnának hozzá. A városokról szóló leírások, a kampányelemzések és a többi bejegyzés is egyfajta ismeretátadást próbál megvalósítani. Ha nem hangzik túl nagyképűen, akkor ez volna az én ars poeticám, valamint a blogom küldetése.
Ami a jövőt illeti, több lehetőség is kínálkozik a továbblépésre, ezek egyelőre kialakítási stádiumban vannak, így további részletekkel majd csak a későbbiekben szolgálhatok. Ahogy eddig is, örömmel várom az Olvasók hozzászólásait, kritikai észrevételeit és ötleteit!

Madrid vs. Barcelona

A választások végeztével érzékelhetően visszaesett a HavasPress Online látogatottsága, ez azonban egy nagyrészt politikai jellegű blog esetén természetes. Miután a kampányidőszak végetért, a továbbiakban hangsúlyosabban foglalkozom a szakmai jellegű, gazdasági kérdésekkel, de továbbra is olvashatók lesznek könnyedebb hangvételű írások is.
Ebben a bejegyzésben egy régi adósság törlesztésére kerül sor, ugyanis két, áprilisban meglátogatott várost hasonlítok össze. Két spanyol településről van szó, Madridról és Barcelonáról. Bár előbbi az ország fővárosa, ha valaki Spanyolországba utazik, jellemzően a katalán várost látogatja meg, ennek részben az is oka, hogy kevesebb légitársaság repül Barcelonába. Ez azonban azért nem jó, mert Madrid sokkalta érdekesebb hely.
Mit tud tehát Madrid?
Prado, Reina Sophia (benne Picasso Guernicája, amely sokkal nagyobb, mint amilyennek az ember előzetesen elképzeli), Thyssen-Bornemisza: a 3 legnagyobb múzeum, elképesztő gyűjteménnyel. Aki más jellegű művészetre kíváncsi, annak ajánlom a Santiago Bernabeu-stadiont, illetve a Real Madrid múzeumát, természetesen Puskás Öcsi hatalmas fotójával. Plaza de Cibeles, Palacio Real, Plaza Mayor, Plaza de Espana, ez csak néhány azon látványosságok közül, melyeket erősen javallt meglátogatni. Továbbá ott van a Gran Via, amely a helyi Broadway és Váci utca egyben. A városban pezsgő az éjszakai élet (egy útikönyv megfogalmazása szerint: a madridiaknak az a szokásuk, hogy keveset alszanak). Összességében a spanyol főváros az egyik legérdekesebb hely, ahol valaha jártam.
Barcelona is érdekes, biztos sokan kívülről fújják a legfontosabb látnivalókat: La Ramblas, Sagrada Familia, Plaza Catalunya, diadalív, fociszeretőknek Camp Nou (Katalónián kívül mindenki Nou Campnak hívja, helytelenül) és ott van a tenger. A katalán nemzeti múzeum épülete is nagyon szép, az előtte elterülő, szökőkutakkal ékesített térrel egyetemben (ez utóbbin ottjártamkor az Espanyol kék-fehér mezes szurkolói ünnepelték többezres létszámban a kupagyőzelmet, felejthetetlen élményt okozva a cikk szerzőjének). És persze Gaudí minden mennyiségben: Parc Güell, Casa Battló, és így tovább. Egy szélsőséges megfogalmazás szerint a katalán fővárosban csak az szép, amit Gaudí tervezett. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a Sagrada Familia, melyet befejezetlen mesterműnek is szoktak titulálni, a tervek szerint hamarosan, akár 10-15 éven belül is elkészülhet. Létezik egy 2010-es befejezést vízionáló optimista forgatókönyv is, de az építkezés jelenlegi állását elnézve ez teljesen elképzelhetetlennek tűnik.
Több oka is van, hogy én mégis Madrid mellett teszem le a voksom. Egyrészt az emberek sokkal segítőkészebbek és barátságosabbak, Barcelonában sokan úgy viselkedtek, mintha a turisták nem a megélhetést, hanem egyfajta tehertételt jelentenének a számukra. Igaz, hozzá kell tenni, hogy ezzel az attitüddel Budapesten is gyakran találkozni. Futballszerető ember lévén állást kell foglalnom a Real Madrid vagy FC Barcelona kérdésben is, és én az előbbit preferálom, ez is nyomós indok. A fő ok, hogy Barcelona túlságosan a turistáknak szól, sokkal kevésbé találkozik az ember a helyi kultúrával, minden az odautazóknak és a látványnak szól, szemben Madriddal, amely jól láthatóan egy élő város, a maga összes szépségével és problémájával. Nyilvánvalóan sok Olvasó nem ért egyet a következő megállapítással, de én hasonlóképpen látom Prága és Budapest helyzetét, előbbi egy turistáknak szóló kirakatváros, utóbbi viszont a közép-európai Madrid...
Tehát mindenkinek, aki Spanyolországba szeretne utazni, javaslom, hogy ha egy szép várost szeretné látni, látogasson el Madridba!

Knokke

Április utolsó napján Knokke-ban jártam, amely egy tengerparti város és a belgák állítása szerint a legfelkapottabb üdülőhely az országban. Ilyenkor az Európát viszonylag jól ismerő ember Monte-Carlóra, valamint a spanyolországi Marbellára asszociál, és ahhoz viszonyítja a meglátogatott települést. Nos, ebben az összevetésben nem győzedelmeskedett ez a kisváros, de összességében azért jókat lehet róla mondani.
Ami első ránézésre is egyértelmű és a gazdagság elég hatásos szimbóluma, az a parkoló autók színvonala. Kevés hely van a világon, ahol a luxuslimuzinok és Porschék aránya ilyen magas volna, ez jelzi, hogy akik Knokke-ba mennek nyaralni, azok meglehetősen vastag pénztárcával rendelkeznek, melynek egy részét könnyen ott lehet hagyni az igencsak méretes kaszinóban. A vendéglők étlapjainak böngészése is megerősítette azt a feltevést, hogy nem a közép-európai cserediákok a helyi szolgáltatók fő célcsoportja, mindemellett az év egyik első napos hétvégéjén a hűvös idő ellenére is rendkívül sokan voltak és nyilván sokat költöttek. A homokos tengerpart egyelőre üres volt, de vélelmezhetően május végétől szeptemberig dugig van a strand.
A vízhez legközelebb eső épületek magas szállodák és apartmanházak, ezeken túl azonban kicsi, kelemes parkos környezetben lévő házak vannak, meglátásom szerint a "zimmer frei" belga változatával szembesültem.
Össességében egy nyugodt délután, napsütés, tengerpart, szép autók, mi mással lehetne ünnepelni a munkát?
A vonaton a szerző kezébe került egy lengyel hetilap, a Polityka április eleji száma, amelynek egy cikke a magyar választásokkal foglalkozott és még az első forduló előtt összegyűjtötte, mik történtek a kampányban. Azt gondolom, érdekes lehet az Olvasók számára is, mit tartanak fontosnak a külföldi újságok tudósítói.
Viszonylag mérsékelt lengyeltudásom ellenére jól érthető volt, hogy a cikk párhuzamot vont a lengyel és a magyar belpolitika között, ezt már a cikk címe (Lengyel sávon) is jelzi. Ennek megfelelően hangsúlyosan foglalkozott az írás a botrányokkal, ügyekkel. Kiemelt szerepet kapott a március 15-i ünnepség, a miniszterelnök ellen tüntetőkkel és az őt védő kommandósokkal, valamint a kézfogások elmaradása. Itt a köztársasági elnökkel foglalkozott hosszan a szerző, de megemlítette Szabad György nevét is, mint a másik "renitens".
Szóba került a Magyar Vizsla, a szerverfeltörés, továbbá a kalocsai zsarolási eset is, továbbá az ígéretlicit és a depressziókampány is (némileg félrefordított szlogennel). Tényleges szakpolitikai kérdéseket csak röviden tárgyalt, a Gyurcsány Ferenc által kijelölt fejlesztési prioritásokat mutatta be az újságíró.
Tehát a kampány kifelé egy botrányokkal terhes ígéretversenynek látszott, amelyben a negatív kampány játszotta a főszerepet. Meg kell még jegyezni, hogy az újság balközép irányultságú.

Kampányelemzés II. - Fidesz

Bár több mint kétmillió szavazattal a második helyen végzett, mégis az országgyűlési választások legnagyobb vesztesének a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tekinthető. Egyik fő céljuk sem teljesült ugyanis: kevesebb szavazatot kaptak, mint a szocialisták; bent maradt a parlamentben az SZDSZ; és bejutott a kisebbik jobboldali párt, az MDF is; végeredményben pedig továbbra is ellenzékben lesznek. Ebben a cikkben az első forduló előtti kampányt elemzem.

A párt médiakampánya november-december tájékán indult el, bár már ezt megelőzően is számos eszközt bevetettek, hogy kapcsolatot teremthessenek potenciális szavazóikkal. Az elmúlt 4 év gyakorlatilag permanens kampányidőszak volt, melyben a Fidesz törekvése egy megbízható adatbázis összeállítása volt a szimpatizánsokról. Ennek módja a különböző konzultációk (nemzeti, gazdasági, faluparlament, stb.) lefolytatása, amelynek végén elmondhatták, hogy hárommilliónál is több emberrel beszéltek, és az ő igényeiknek megfelelően állt össze a „Cselekvő Nemzet Programja”. Ezt végül csak március második felében fogadták el és mutatták be, bár a főbb pontokat már korábban is meghirdették (tb-járulékcsökkentés, 14. havi nyugdíj, stb.).

Tavaly év vége felé indult el először a kampány, mégpedig a megújult logóhoz illeszkedő formavilágba helyezett üzenetekkel („Vannak jó dolgok, melyeket folytatnunk kell. Vannak rossz dolgok, melyeken változtatnunk kell. Vannak hibák, melyeket nem fogunk többször elkövetni.”). Ez a reklám részben beismerte, hogy az Orbán-kormány nem volt tökéletes, és nagyrészt a bizonytalanokat célozta a mérsékelt, ám nyelvtanilag hibás megfogalmazással (ugyanis a harmadik mondat az jelenti, hogy vannak olyan hibák is, amelyeket el fognak követni).

A következő szakaszban a változás-kampány következett, melynek lényege az Orbánt körülvevő emberek megismertetése volt. Ők mind valamelyik jól definiálható célcsoportot szólították meg, így Kósa Lajos a vidéki embereket, Pelczné Gáll Ildikó a nőket, Varga Mihály inkább az értelmiségieket. Schmitt Pált e tekintetben nehéz hova sorolni, de amint az Olvasók a korábbi bejegyzésekben is olvashatták, a szerző számos alkalommal bírálta a korábbi olimpiai bajnok szerepléseit és megnyilatkozásait, az ő szerepeltetése ugyanis megítélésem szerint az egyik nagy balfogás a párt részéről, bár nem a legnagyobb. Ez a kampány sikeresnek mondható, bár később alig szerepeltek a médiában a fent említett politikusok, így gyakorlatilag kárba veszett az ő felépítésükre szánt összeg.

Az első komoly kampányhoz köthető hibáját a párt a Financial Times-ügyben vétette, mikor Orbán Viktor az egyik legnagyobb presztízsű lap lefizetésével vádolta a kormányt és mikor már elcsendesedni látszott az ügy, ő újra felmelegítette azt.

Ezt követte a párttól messze állónak nem nevezhető Magyar Vizsla (és Budapesti Riport) megjelenése. Ezzel a negatív kampány indult el, melynek célpontjául Gyurcsány Ferenc és Kóka János vagyonát választották. Ez egyébiránt működőképes elgondolás, és taktikailag okos döntés volt, hogy „kiszervezték” a párttól független szervezetekhez a lapokat, még ha mindenki tudta is, hogy kihez kötődik. A második hibájuk az volt, mikor kiderült, hogy a vártnál is szorosabb a kapcsolat a kiadó és a Fidesz között (lásd még: Rogán faxkészüléke). Az abszurd történet, melyet akkor Deutsch-Für Tamás előadott a médiában, megítélésem szerint igencsak megtépázta az illető politikus hitelességét.

2006-ban indult el a párt depressziókampánya, melynek szlogenjét alighanem az összes Olvasó kívülről fújja: rosszabbul élünk, mint négy éve. A statisztikák szerint ez egy hamis állítás, ráadásul a plakátokon szereplő adatok sem mind voltak pontosak, ennek ellenére ez egy viszonylag jól megkomponált elem volt, amely láthatóan beleillett a kampánystratégiába, aminek alapja a „eddig nagyon rossz volt, de ha mi nyerünk, sokkal jobb lesz mindenkinek”-elv volt. Ami problémát jelentett, hogy a választók (noha az emberektől nem áll távol a panaszkodási hajlam) ezt nem érezték igazán át, ugyanis a Medgyessy-Gyurcsány-kormányoknak pontosan az róható fel a leginkább, hogy a fenntarthatónál sokkal gyorsabban emelték az életszínvonalat, amire csak hitelből voltak képesek.

A Fidesz-kommunikáció kudarcot vallott a szerverfeltörési ügynél is, és nem jött jól a pártnak az illegális adatbázis, meg a zsarolási eset sem.

Mikor új szakaszba lépett a kampány, a fekete háttereket fehérre cserélték, és ugyanazok a szereplők ígértek jobb életet Fidesz-győzelem esetére, mégpedig jól körülhatárolható célcsoportok, így a családosok, gazdák, nyugdíjasok és munkanélküliek részére. Ez a választási program nyilvánosságra hozatalához kapcsolódott, amelyre azon a kongresszuson került sor, ahol egy ennél fontosabb döntést is meghoztak, nevezetesen Mikola István miniszterelnökhelyettes-jelölt lett. Már első megszólalásában mondott olyat, amivel utána hosszan lehetett foglalkozni (kettős állampolgársággal 20 év hatalom) és az ellenoldal nem tette meg azt a szívességet, hogy hagyja leesni a magas labdákat. Igaztalan volna egyedül Mikolát kiemelni, ugyanis Semjén Zsolt, Bayer Zsolt, valamint korábban Kerényi Imre is mindent megtett a liberális és baloldali szavazók mozgósításáért.

A Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén egy héttel a választások előtt Orbán radikális beszédet mondott, ez is pontosan mutatta, hogy az ő és pártja stratégiája nem szokványos: csak a saját szavazótábor mozgósítása érdekelte őket, úgy számoltak, hogyha az elér egy bizonyos szintet, akkor nem lehet gond. Erre szolgált a Kubatov-féle aktivistacsapat is, amelytől a győzelmet várták, ám végül nem működött túlságosan hatékonyan.

A végeredmény alapján mondhatjuk, hogy ez nem következett be, ebben talán szerepe volt a kétpárti vitának is, ahol Orbán Viktor nagyon gyengén teljesített. A másnapi műsorban sokkal jobbnak mutatkozott, de az inkább Dávid Ibolyáról szólt.

Összességében azt lehet elmondani a Fidesz-kampányáról, hogy világos logika szerint építették fel, azonban olyan sokat hibáztak, hogy elhomályosult a mondanivaló, és a médiamegjelenésük számottevő része a rossz mondatok utána „tűzoltásra” ment el.

Ki ne legyen pénzügyminiszter?

Zajlanak a Balaton mellett a koalíciós egyeztetések, amikről a helyszínen tartózkodó újságírók sem tudtak meg semmi különlegeset. Először a programban kell megegyezniük, legalábbis Gyurcsány Ferenc ezt nyilatkozta korábban. Kíváncsian várjuk, hogy mely reformokra fognak sort keríteni, az mindenesetre jó jel, hogy (a HavasPress után) egyre többen szólítják fel az új kormányt, hogy hajtsa végre a szükséges lépéseket. Csak a szakpolitikai elemek után kerülnek szóba a miniszterjelöltek és a további pozíciók, mai bejegyzésemben mégis az egyik bársonyszék esélyeséről szólok.
Elég sok találgatás látott napvilágot arról, hogy ki melyik tárcát kapja. A pénzügyminiszterről eddig nagyjából azt lehetett tudni, hogy a kormányfő nem tervez változtatást ezen a poszton. Ez azt jelentené, hogy továbbra is Veres János tölti be ezt a posztot, amivel kapcsolatban elvi fenntartásaim vannak.
Nem a teljesítményét kívánom értékelni, azzal kapcsolatban csak egy minisztériumi dolgozó fórumhozzászólását ajánlom mindenkinek. Ennek lényege, hogy az üzleti ügyeivel foglalkozó Veres helyett Katona Tamás államtitkár irányít és az ő nevéhez fűződnek bizonyos botrányos esetek (pl. ÁFA-visszatartás). Ami viszont egyértelműen elítélendő, az a pénzügyminiszter egyik (nem nyilvános) kijelentése a két forduló között. Egy rövid idézet:

Azért fogalmaztam ilyen egyértelműen mert nagyon szerettem volna, hogy mindenki számára világos legyen... Az eredmény fogja eldönteni azt, hogy ennek a térségnek milyen módon tudunk segíteni a következő négy évben.

Ezek azok a mondatok, melyekre semmi szükség nincsen egy demokratikus államban. Ha valaki számára nem lenne egyértelmű, hogy az "eredmény" kifejezés alatt az adott körzet győztesének kilétére gondolt, de ezt ugyanebben a beszédben még explicitebben is kifejezte.
Fenyegetés, zsarolás? Nem, jogilag biztosan nem. Politikailag még igaz is lehet, hiszen most egy szabolcsi (ott hangoztak el az idézett mondatok) MSZP-s képviselőnek tényleg nagyobb az alkuereje, mint egy Fideszesnek. Azonban mikor a köztársaság védelmében tömeggyűlést hívnak össze, akkor szükséges az ilyen letűnt időket idéző mondatok ellen is felszólalni. Olyan országban szeretnénk élni, ahol a fejlesztési döntések (vagyis az EU-s pénzek) meghatározó tényezője a körzeti győztes párttagkönyve lesz?
Én nem.
Ennek megfelelően most, az új kormány megalakulásakor kérem és felszólítom Gyurcsány Ferencet, valamint a koalíciós pártok vezetőit, hogy az egyik legfontosabb miniszteri posztra ne jelöljék Veres Jánost!

Hogyan tovább, Magyarország?

Némi technikai szünet után ismételten friss tartalom a HavasPress oldalain. A téma nem lehet más, mint hazánk jövője az országgyűlési választásokat követően.
Először is illik gratulálni Gyurcsány Ferencnek, a szocialista pártnak, valamint a liberálisoknak, hogy a rendszerváltás óta páratlan dolgot hajtottak végre, hiszen először nem váltott a politikai váltógazdálkodás. Sokszor mondják, hogy a varsói gyors Budapesten is megáll, vagyis a lengyel választások eredményei ismétlődnek a hazai voksoláskor. Nos, ezúttal ez sem jött be, ugyanis tavaly ősszel a lengyeleknél egy klerikális populista ikerpár és pártjuk nyert és bár mintha itthon is lett volna egy hasonló formáció, az a párt most nem készül koalíciós egyeztetésekre.
Röviden az eredményekről: a HavasPress az első forduló után azonnal publikált prognózisa (amely talán a leghamarabb vált elérhetővé a magyar médiában) meglehetősen pontosan jelezte előre, hogy kik szerzik meg az egyéni körzeteket. Mindössze 6 körzet volt, ahol nem az általunk várt jelölt lett a befutó, a szocialisták közül Siklóson Kocsi László, Nagykállón Demendi László és Gödöllőn Fogarasiné Deák Valéria Eszter, míg a fideszesek részéről Kecskeméten Horváth Zsolt, valamint Kiskunfélegyházán Endre Sándor cáfolt rá a papírformára, rajtuk kívül Szegeden Sándor Klára szabaddemokrata, koalíciós közös jelölt nyert a várakozásaink ellenére. További fontos jellemző, hogy a billegő körzetek a szocialisták felé dőltek, ennek tudható be, hogy ilyen közel kerültek az abszolút többséghez. Örömteli fejleménynek látom, hogy ezt végül nem érték el, így ugyanis a koalíciós partnertől elvárhatjuk, hogy néha felhívja a figyelmet a nem egészen következetes MSZP-s programelemekre (pl. alsó tagozatos falusi iskolák helyzete).
Egyelőre ennyit a múltról, most tekintsünk előre! A pártok jövőjével egy későbbi cikkemben foglalkozom, most inkább az országra váró kihívásokkal és esetleges válaszokkal foglalkozom, mégpedig ahogy a két forduló között írták, egy "szemüveges közgazdász" szemével. A diagnózist valószínűleg mindenki hallotta már, egy mondatban összefoglalva: az állami szektor nem hatékony és hatalmas deficitet halmoz fel évről évre, amely visszafogja a gazdaságot és nem teszi lehetővé az euró bevezetését és veszélyezteti az uniós támogatások lehívását.
Reform, megszorítás, Bokros-csomag: melyik a megoldás? Utóbbi kevésbé, az egy más helyzet volt, most azon eszközök egy része ma már nem alkalmazható. A reformok kellenek, már a csapból is az folyik, hogy az egészségügy, a közigazgatás, a nyugdíjrendszer és az oktatás átalakítását haladéktalanul el kell kezdeni. Ezekre nem elsősorban a spórolás miatt van szükség, hanem mert nem teljesítenek úgy, ahogy azt várjuk. Persze a hatékonyságnövelés kisebb költségvetési terhet is jelent. Ez azonban nem elég, mielőbb olyan megszorítás, kiigazítás, nadrágszíjhúzás (ahogy tetszik, bár valószínűleg sehogy nem fog tetszeni) kell, amely helyrebillenti az idén ijesztő méreteket öltő hiányt. Az adóemelés elvileg hasonló hatású, de tapasztalatok szerint a kiadáscsökkentés eredményesebb eszköz.
Tehát amit az új kormánytól várok, gyakorlatilag türelmi idő nélkül:

• Jelentsen be olyan intézkedéseket, melyek már rövid távon csökkentik a hiányt és hosszabb távon is fenntarthatóak, valamint kezdjenek bele néhány területen a reformokba már a nyáron, úgyis sokáig tartanak majd
  
• A nyári parlamenti ülésszakban hozzanak intézkedéseket a korrupció visszaszorításáért
  
• Az önkormányzati választások után pedig lássanak neki a közigazgatás átalakításának, hogy a megyerendszer minél előbb megszűnjön
  
• Emellett vezessék be a vizitdíjat és ténylegesen teremtsék meg a biztosítási jogviszony meglétének ellenőrízhetőségét az egészségügyben
  
• A közbeszerzéseknél minél inkább érvényesüljön a teljesítménymérés
• Folytassák a privatizációt

Ez csak néhány lépés, melyeket mindenképpen szükségesnek látok. Nyilván ezeken túl is lehet és kell gondolkodni (parlament létszámának csökkentése, államilag finanszírozott egyetemi helyek visszafogása, stb.), ez csak néhány példa, hogy milyen irányban érdemes elindulnia második Gyurcsány-kormánynak.
Szerencsére egyre többen szorgalmazzák a szükséges intézkedések meghozatalát, így gazdasági szervezetek, kutatóintézetek és magánemberek is, no meg a külföldi elemzők és befektetők. Remélhetőleg ez a nyomás hatni fog, mert bár van egy másik út is, de nem lenne jó megismerni. Az ugyanis meggyengülő forinttal, menekülő tőkével, inflációs nyomással és magas kamatszinttel járna, és annak tényleg egy stabilizáló csomag lenne a vége. A világgazdasági növekedés újra megfelelőnek tűnik, ami talán megteremti a lehetőségét a fenti lépéseknek anélkül, hogy jelentős reálcsökkenéssel szembesüljön a lakosság. Persze lesznek olyanok, akik nem járnak majd túl jól, de hogy egy friss kampányszöveget idézzek: most csak Magyarország számít!
Most derül majd ki, hogy az MSZP hármas szlogenjéből Gyurcsány Ferenc mennyire vállalja fel a bátorságot. Megnyilatkozásai alapján meg fogja lépni, amit kell, de egyelőre várjuk a tetteket.
Egyébként Orbán Viktornak kétharmad részben igaza volt, amikor új államról, gazdaságról és politikáról beszélt. Habár a gazdasággal nincsenek komoly problémák, az államot tényleg át kell alakítani és ehhez az eddigiektől eltérő, újfajta politikusi hozzáállásra van szükség.
Ha az Olvasók egyetértenek a fentiekkel, esetleg további ötleteik vannak, írják bele a kommentbe!

Kampányelemzés I. - MSZP

A választások első fordulóját követően érdemes megvizsgálni, hogy a különböző pártok milyen kampányt folytattak, milyen eszközökkel, szlogenekkel és témákkal próbáltak szavazókat szerezni és ezt milyen eredménnyel tették. A HavasPress most kezdődő sorozatában ezt járja körül, a négy parlamentbe jutott párt reklámjait elemzi, elsősorban marketingszempontból.

Politológusok, politikusok és reklámszakemberek gyakran vitáznak azon, vajon a pártok és a politika ugyanolyan termék, mint például a mosópor és ennek megfelelően kell őket hirdetni. A felvetés érdekes, nyilvánvalóan a politika és a politikus sokkal sokrétűbb, hiszen – szemben a napi fogyasztási cikkekkel – még beszélni is tud, én mégis azt gondolom, hogy nagyrészt ugyanazok a marketingeszközök szükségeltetnek egy párt „eladásához”, mint a piacon elérhető termékek értékesítéséhez. Ennek megfelelően a cikksorozat olyan szempontokat is vizsgál, mint célcsoport, üzenet, pozícionálás és hasonlók.
A pártok listás eredményei szerint haladva a Magyar Szocialista Párttal kell kezdeni, hiszen ők gyűjtötték be a legtöbb szavazatot. Kampányuk több pillérre épült, először még tavaly ősszel egy imázskampánnyal kezdtek, ezzel gyakorlatilag „felépítették” a márkanevet, és a legfontosabb hívószavakat hozzákapcsolták a brandhez. Ez volt a bátorság, biztonság, igazságosság hármasa, de ennek az időszaknak további jelentősége, hogy jól érzékelhetően a fiatalabb korosztályt célozták meg több módon is, például az egyes magazinokhoz mellékelt cd-vel (A buli színe címmel). Rendkívül sikeresnek mondható ez az időszak, a párt népszerűsége ugyanis jelentősen emelkedett, gyakorlatilag ez alapozta meg a választási győzelmet és ennek hatására fő riválisuk, a Fidesz előre kellett, hogy hozza a saját kampánykezdését.

A következő fontos lépcső a kormány 4 évének teljesítményét bemutató elszámoló kampány volt, melynek lényege, hogy az elért eredményeket hirdették, az „Igen. Megcsináltuk” üzenettel együtt. Az igen központi szerepet játszott a továbbiakban is a kampányban és bár az ellenoldal viszonylag jól reagált („Na, ezt jól megcsinálták”), ráadásul néha olyan dolgokra hivatkoztak, melyek még nem teljesültek („Megduplázzuk az autópályák hosszát”), összességében úgy vélem, az ilyen direkt öndicséret meggyőzőbb a magyar választók számára, mint a közvetett (pl. „Jó kezekben az ország”).
Következő lépcsőként a negatív kampány eszközéhez folyamodtak és ezt a fogalmat most kizárólag leíró jelleggel használom, nem véleményezésképp. A negatív kampány olyan, amikor nem a saját produktumunkról állítjuk, hogy jó, hanem a konkurenciáéról, hogy rossz. A szocialisták is ezt tették, és az Orbán-kormányt kritizálták, a „Nem. Ne forduljunk vissza” szlogen köré gyűjtve bizonyos intézkedéseket és összehasonlítva a saját kabinetjük teljesítményével. Erre feltehetően két okból is szükség volt: egyrészt a magyar szavazók memóriája nem tökéletes (sőt...), másrészt a Fidesz az előbbi tényre támaszkodva azt kommunikálta, hogy az ő idejükben minden tökéletesen működött. Erre válaszolt tehát az MSZP a fekete hátterű, elrettentő szándékú reklámokkal. Az ilyen reklámok főleg a létbizonytalanságban élőkhöz szólnak, illetve azokhoz, akiket annak idején negatívan érintettek a reklámokban szereplő intézkedések.
Az előzőhöz szorosan kapcsolódó elemként Orbán Viktort is elkezdték támadni, itt különösen a szavazásokról való hiányzásait felelevenítő, némi demagógiával fűszerezett (pl. a Felcsút-mezben sétáló labdarúgó képe) televíziós reklámokra kell gondolni. A szocialisták egyik fő szavazatszerző érve, hogy ha nem ők nyernek, akkor Orbán, így aztán minden eszközt megragadtak, hogy démonizálják az ellenzék vezérét, erre jó példa az ő mondatai kapcsán április elsejére összehívott nagygyűlés, melyet a köztársaság védelmében hirdettek. Ez két okból is fontos volt: egyrészt demonstrálta, hogy a szocialisták is jelentős társadalmi beágyazottsággal bíró párt, amely képes tömegeket mozgósítani (magyarul: erősek), másrészt egy ilyen rendezvény által a kritizált Orbán-mondat (amely a köztársaságot egy ruhának minősíti a nemzet testén) jobban bekerült a köztudatba és ezzel vélhetően sikerült a volt miniszterelnököt elutasítók körében növelni a szavazói aktivitást. Ez utóbbi azért fontos a baloldal számára, mert a rendszerváltás óta megfigyelhető tendencia, hogy nekik a magasabb részvétel kedvez.
Annyiban újdonságot is tartogatott a kampány, hogy talán először az MSZP történetében képes volt valamiféle jövőképet is felvázolni, így a rájuk szavazók (vagy egy részük) valamire igent mondtak, nem pedig az ellenoldalra nemet. Ez a vízió pedig nagyrészt az angol Munkáspárthoz köthető baloldali-liberális politika Közép-Európára adaptált változata, melynek alapjai Gyurcsány Ferenc könyvében és a Hiller-féle Új magyar szociáldemokrácia címet viselő programban keresendők. Ezek egyik kiindulópontja – hogy visszatérjünk a párt egyik fontos szlogenjéhez – az igazságosabb Magyarország megteremtése. Azonban hazánkban a Kádár-rendszer megítélése olyan pozitív, hogy a piac tiszteletét mindkét tömegpárt ilyen-olyan mértékben kiegészíti paternalista elképzelésekkel és etatista gazdaságpolitikával, ezért szerepelt a reklámokban a biztonság hívószó is. Bátorságra pedig azért van szüksége egy pártnak, mert győzelem esetén (amint hamarosan érzékelhető lesz) rövidtávon megszorításokra, középtávon pedig érdeksérelmekkel járó reformokra van szükség. Az MSZP jövőképe a felsoroltak elegyét tartalmazza és a kampány egyik vonulata ezek megjelenítését célozta.
A párt megyékre lebontott tervvel készült, hogy hol milyen beruházásokat fognak végrehajtani a következő időszakban. A Nemzeti Fejlesztési Tervvel sok hasonlóságot mutató (…) gyűjtemény egyfajta vállalás a párt részéről, persze zömmel uniós forrásból. A megyéket járó kampánybuszok gyakorlatilag a termék (vagyis a szocialisták) közvetlen hasznait mutatták be az érdeklődőknek, hasonlóan a 70 %-kal dúsabb hajat ígérő samponreklámokhoz.
Természetesen a hazai hagyományokhoz híven az MSZP sem maradt ki az ígérgetési licitből, bár kormányzó erőként visszafogottabb volt, mint fő riválisa, nyilván pontosabban ismerték a büdzsé számait. Ezen ígéretek célcsoportja általában jól azonosítható, bár feltehetően minden választó találna neki szóló intézkedést.
A pártkampány egy további pillére maga a miniszterelnök személye volt. A baloldal Orbánja, ellenfelei szemében a bulvárkormányfő, aki sűrűn előforduló elszólásai dacára nagyon hatékony kommunikációs offenzívát folytatott megválasztásától kezdődően. Az ő óriásposztereivel lehetett találkozni országszerte („Van egy ország. Van egy ember. Van egy program.” és „Magyarországért. Önért.”), majd márciustól a rendkívül igényes tv-reklámban is, amelyben a fent említett vízióját magyarázza. Ez a reklám érzékelhetően a bizonytalanokat célozta és azt a szűknek mondható réteget, melynek pártválasztásában az ideológiák komoly szerepet játszanak. A magyar választókra oly jellemző leváltó szándékot azzal próbálták leszerelni, hogy ők maguk (különösen a kormányfő) további teendőkről és változásokról beszéltek, ezzel hallgatólagosan elismerték, hogy az elmúlt 4 év kormányzati politikája nem nevezhető hibátlannak.
Összességében a szocialisták jól vegyítették a negatív kampány, a múlt sikereinek bemutatása és a jövőre vonatkozó tervek elemeit és így érték el a szavazókat. Ami hibaként felróható, az Gyurcsány személyének túlhangsúlyozása, hiszen a kampányban szinte kikoptak mellőle a baloldali politikusok (Lendvai, Hiller, stb.), ez visszaüthetett volna. Kritikaként megfogalmazható még, hogy túl sok üzenetet, szlogent próbáltak eljuttatni a választókhoz, így jelentős részük feltehetően nem ért célba, mert nem kapott elegendő médiafelületet. Ennek jó példája a Fiatal Baloldal legtöbb kezdeményezése (pl. szélkakas, konzervjövő), melyek vélhetően még a célcsoportot sem érte el megfelelő mennyiségben. Azt viszont sikeresen kihasználták, hogy ellenfelük programját csak röviddel a választások előtt fogadta el, ez tehát egy jól kommunikálható különbség volt a két nagy párt között.

Választott az ország: gyorselemzés

A választópolgárok több mint kétharmada elment szavazni, ez nagyon jó, bár kissé alacsonyabb, mint 4 évvel ezelőtt és végül is 4 párt lépte át az 5 százalékos küszöböt. Ennek megfelelően a mostani fordulónak 3 győztese és 1 vesztese van véleményem szerint. Először is a szocialista párt, amiért több mint 1 százalék előnnyel a legtöbb szavazatot kapta, ők a hagyományos értelemben vett győztesek. Azonban minden dícséretet megérdemel az SZDSZ, amely jelentősen javítani tudott 2002-höz képest és közel 6,4 százalékot szerzett, valamint a szinte mindenkinek meglepetést okozó MDF, amely ha csak hajszálnyival is, de bejutott a parlamentbe. Ha valaki a részletes eredmények iránt érdeklődik, ajánlom az OVB honlapját. Ebben a bejegyzésben a második fordulóra vonatkozó gyorselemzésemet közlöm.
109 körzet maradt állva, a legtöbb Budapesten (20) és Pest megyében (15), a legkevesebb Csongrádban (2) és Vasban (1). Az összes körzet eredményét átnéztem szakértő kollégám segítségével és ezek alapján a következőkre jutottunk:
Budapesten 16 körzetben koalíciós győzelmet várunk, 4 helyen a Fidesz jelöltje fog bejutni. Utóbbiak: Nagy Gábor Tamás, Balsai István, Deák András és Pokorni Zoltán. Ez azt jelenti, hogy megítélésünk szerint sok körzetben fordítanak a koalíciós jelöltek a visszalépések után.
Baranyában 2-2 MSZP-s és fideszes jelölt fog bejutni, Bókay Endre és Paizs József az egyik, Hargitai János és Kékkői Zoltán a másik oldalon.
Bács-Kiskunban 2 koalíciós és 4 jobboldali körzet mellett a kecskeméti 1. választókörzetet túl szorosnak ítéltük, itt a Balogy László-Nyitray András párharc kimenetele bizonytalan. A 2 koalíciós jelölt, aki vélhetően nyerni fog: Szécsi Gábor kecskeméti polgármester és Garai István Levente (ő Endre Sándor ellen fog fordítani Kiskunfélegyházán).
Békés megyében nehéz határozottan állást foglalni, 2 baloldali és 1 fideszes befutó mellett 3 körzetben nagyon szoros lesz a végeredmény. A békéscsabai, gyulai és orosházi körzetek bizonytalanok (egy gyulai informátorom szerint abban a körzetben kiváló esélyei vannak a gyulai illetőségű szocialista jelöltnek a sarkadi riválissal szemben, mert a helyi kötődés sokat számít és a versenyből kiesők is Gyuláról származnak). Erdős Norbert a békési körzetben szerzi meg a jobboldalnak a mandátumot, míg Karsai József és Veress József az MSZP frakcióba vált "belépőt".
Borsodban sok körzet már eldőlt, a maradékból Sátoraljaújhelyen Hörcsik Richárd fideszes, Szerencsen Szabó György szocialista jelölt nyer, míg az edelényi körzet bizonytalan (Gúr Nándor-Molnár Oszkár).
Csongrádban a második fordulóban két jobboldali befutót várunk, Szegeden Balogh László fordít Sándor Klára ellen, míg Hódmezővásárhelyen Lázár János szerzi meg a mandátumot.
Fejér megyében 2 szocialista és 3 fideszes győzelmet prognosztizálunk. Dunaújvárosban Kálmán András, Gárdonyban Ecsődi László szerez mandátumot az MSZP-nek, míg Gógl Árpád, Lengyel Zoltán és Kelemen András a Fidesznek.
Győr-Moson-Sopron megyében 2 biztos jobboldali befutó (Szakács Imre és Firtl Mátyás) mellett 2 bizonytalan körzet is van, a győri 3. számú, ahol Szijjártó Péter ellenfele Balogh László polgármester, illetve Mosonmagyaróváron Tóth Tiborné (MSZP) riválisa Pap János.
Hajdú-Biharban 2-2 szocialista (Tóth József, Gyula Ferencné) és fideszes (Tasó László, Kiss Attila) mellett a püspökladányi körzet bizonytalan.
Heves megye egyértelműen "piros", ott ugyanis az összes körzetben szocialista győzelem várható.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3 szocialista (Gedei József, Botka Lajosné, Iváncsik Imre) mellett 2 "billegő" körzet, mindkettőben a baloldal tűnik esélyesebbnek, vagyis Szekeres Imre és Herbály Imre.
Komárom-Esztergom megyében mindhárom körzetben az MSZP-s jelölt győzelme valószínűsíthető, vagyis Tatai-Tóth András (ő fordít Michl József ellen), Zatykó János és Tittmann János.
Nógrádban döntetlen várható, vagyis Boldvai László és Juhász Gábor révén két mandátumot szereznek a szocialisták és Nagy Andor és Balla Mihály révén ugyanennyit a Fidesz.
Pest megyében Harrach Péter, Gémesi György, Czerván György, Gulyás Dénes, Hadházy Sándor, Földi László és Czira Szabolcs révén a Fidesz szerez további 7 mandátumot, Bóth János, Tóth András, Jánosi György, Keller László, Varju László (vagy Kuncze Gábor?) és Végh Tibor a koalíciós pártok frakcióiba ülhet, míg Monor és Aszód billegő.
Somogyban Kolber István (MSZP) mellett két fideszes, Gruber Attila és Móring József nyer, míg a nagyatádi körzetben várhatóan a Somogyért Egyesület jelöltje, Gyenesei István lehet az egyetlen független képviselő az Országgyűlésben.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a még eldöntetlen helyeken véleményünk szerint igazságosan megosztoznak a "nagyok", vagyis 3-3 MSZP-s (Gazda László, Veres János, Szép Béla) és jobboldali (Fülöp István, Tilki Attila és Tóth András vagy az MDF-es Juhász Zoltán) képviselő lesz.
Tolnában Tóth Gyula révén a szocialisták jutnak mandátumhoz, míg Tóth Ferenc és Hirt Ferenc a Fidesz padsoraiban foglal majd helyet. A szekszárdi körzet bizonytalan.
Vas megyében a két szombathelyi körzet kiadó még, az egyikben Hankó-Faragó Miklós (SZDSZ-MSZP), a másikban Hende Csaba (Fidesz) fog nyerni.
Veszprém megyében a szocialista Deák Istvánné és Pál Béla mellett a fideszes Horváth Balázs jut mandátumhoz, míg az ajkai körzet bizonytalan.
Zalában Göndör István továbbra is a szocialista frakció tagja lesz, míg Gyimesi Endre és Vígh László a jobboldal nagyobbik pártjának mandátumait szaporítja.
Számításaink szerint ez összesen 54 MSZP-s, 41 fideszes biztos bejutót jelent, van továbbá 1 körzet, ahol a Somogyért Egyesület jelöltje nyer, és összesen 14 körzetre lehet ráaggatni az amerikai elnökválasztásról ismert "too close to call"-cimkét.
Ha bármilyen jelentős fordulat következne be valamely körzetben, a HavasPress természetesen beszámol róla.

Kampánycsendabszurd

Az Indexen megjelent egy cikk, miszerint kézzel ki kell javítani az összes szavazólapot Szabolcs-Szatmár Bereg megyében. Innentől hadd idézzem szó szerint a hírt:

A megye 5-ös számú, baktalórántházi, illetve a 10-es számú, fehérgyarmati választókerületében egy-egy egyéni jelölt lépett vissza, ezért a nevüket a szavazólapon áthúzták, mivel újra nyomtatásra már nem volt lehetőség, mondta Borbély Károly, aki a kampánycsendre tekintettel az érintett jelöltek nevét és pártját nem közölhette.

Azt hiszem, ennél nevetségesebb törvény kevés van, ráadásul ez esetben komoly károkat is okoz a dolog. Az információhoz való jog erősen sérül, és bizony az összes választó, aki az érintett jelöltekre voksolt volna, sőt, mivel egy listát is törölni kellett, a párt szabolcsi szavazói is csak a szavazóívről tudja meg, hogy az ő nevüket nem ikszelheti be.
A HavasPress utánajárt, hogy kik is ők és a választópolgárok tájékoztatása érdekében ezúttal közlöm is: Baktalórántházán Magyar Tamás Csaba, a Kereszténydemokratapárt jelöltje, míg Fehérgyarmaton Marx János, a Munkáspárt 2006 jelöltje lépett vissza. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a Munkáspárt 2006 területi listája sem érvényes.
Ha valaki ezeket az információkat kampánycsendsértőnek érzi, tegye meg a szükséges lépéseket és nyújtson be kifogást az OVB-hez! Miután az információk tőlük származnak, kíváncsi lennek az eredményre...

Mese a kampánycsendről

Péntek éjfél óta kampánycsend van érvényben, ahogy azt nyilván sokan tapasztalják is. Ezzel kapcsolatban egy kis amatőr jogászkodás következik, melynek talán sokak számára meglepő vége lesz. Ebben a bejegyzésben a korábban általam is jegyzett beadványt és az OVB határozatát is magyarázom.

Tehát a törvény szerint "a szavazást megelőző nap 0 órától a szavazás befejezéséig választási kampányt folytatni tilos", és ennek megsértése akkor következik be, ha valaki a választópolgárok választói akaratát befolyásolja. Néhány példa is szerepel a törvényben, így ingyenes szolgáltatásnyújtás, ajándékátadás, plakátkihelyezés, illetve "a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton". Ez a 41. §, amire a későbbiekben még visszatérek.
Szóval a mi korábban már közölt beadványunk arra épített, hogy a törvény szerint a szavazás napja az a nap, amikor szavazunk (ez elég logikusnak tűnő állítás), így a külföldön szavazók számára a múlt hétvégén kellett volna kampánycsendet tartani. Ez nem történt meg (hiszen pl. nagygyűlések is voltak, melyeket élőben lehetett követni interneten), ezért támadtuk meg a választást.

Sejtettük, hogy el fogják utasítani, hiszen beláthatatlan következményekkel járt volna, ha helyt adnak a kifogásnak, de az indoklásuk meglepően egyszerű és nem biztos, hogy jogilag helytálló. Azt írják, hogy kampánycsendre vonatkozó rendelkezés (az a bizonyos 41. §) csak a magyarországi szavazással kapcsolatban értelmezhető. Ez nem derül ki a törvényből, ezért éreztük cinikusnak az indoklást. Ennek egyetlen oka lehet, amire nem gondoltunk eredetileg, hogy a törvény területi hatálya Magyarország. Ha ez így van, akkor egy amerikai szerverre Spanyolországból feltöltött bejegyzés sem sértheti a kampánycsendet.
Ennek megfelelően engem a választási törvény nem korlátoz, így nyugodtan írhatok bármiről és ezt meg is teszem.
Tehát mégegyszer kérnek mindenkit, hogy menjen el szavazni és ha lehetőség szerint a kisebb pártokat támogassa legalábbis a listás szavazataival, mert véleményem szerint ez szolgálja az ország érdekeit. Sólyom László is ezt hangsúlyozta szombati beszédében, mármint a részvétel fontosságát.
A pénteki elemzésemhez néhány gondolatot hozzáfűznék. A 100 ezer forintos minimálbér ötletét Orbán Viktor vetette fel, ezzel véve át Thürmer Gyula egyik választási ígéretét (amely talán a legkevésbé komolytalan az összes közül, bár megvalósítása nehézkes és sokaknak fájdalmas volna). Erre a vita győztesének is nevezhető Dávid Ibolya csődbe jutó kisvállalkozások tömegét vízionálta, némileg jogosan, hiszen egy ilyen lépés nem nevezhető foglalkoztatottság-növelő intézkedésnek, és súlyos terheket róna egyes cégekre.
Ha valaki a fenti információkat a saját választói akaratának befolyásolására alkalmasnak találta, nyomatékosan kérem, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket és nyújtson be kifogást az OVB-nél! Ezzel a választási törvény hibáinak kijavítását is elősegíti.

Hala Madrid! Real Madrid-Real Sociedad 1:1

Picasso, Miró, Raúl - ez a mai nap termése. Az első kettő műveivel a gyanúsan magyaros nevű Thyssen-Bornemisza báróról elnevezett múzeumban, a harmadikkal (valamint csapattársaival) pedig a Real Madrid stadionjában találkoztam. Ma rendezték ugyanis a Real Madrid-Real Sociedad bajnoki mérkőzést, melyet élőben tekintettem meg.
Aki szereti a labdarúgást, az még akkor is elfogadja a Realt a világ legeredményesebb csapatának, ha adott esetben a Barcelonának szurkol. Ha valaki viszont épp a királyiakkal szimpatizál a spanyolok közül, annak külön öröm, hogy bejuthat egy ilyen mérkőzésre.
Az interneten 130 eurótól kezdődtek az árak, ez elég ijesztően hangzott, de katalán ismerőseim azt javasolták, hogy menjek oda és keressek olyan sociót (ez körülbelül klubtagot jelent), akinek van felesleges belépője. Ezt fejben tartva már a metrómegállóban szóba elegyedtem szurkolókkal, akik azt mondták, általában nem, de most vélhetően lehet jegyet kapni a kezdés előtt. Sorbanállás közben ajánlott valaki egy eladó jegyet, melyet némi hezitálás után elfogadtam, így a 30 eurós ár helyett 25-ért jutott belépőhöz, annak kockázatával, hogy érvénytelen tikettet vásároltam. Szerencsére erről szó sem volt, így elindulhatam felfelé a mozgólépcsőkön, egészen a negyedik szintig, majd onnan tovább gyalog még egyet, így jutottam el az ülőhelyre. Mindez több mint 1 órával a kezdés előtt, és az akkor még üres nézőtér látványa egészen bámulatos volt. 80 ezer férőhelyes a létesítmény, csak összehasonlításképpen: a Puskás Ferencről (korábbi Real-játékos!) elnevezett egykori Népstadionban jelenleg biztonsági okokból 29 ezer néző lehet. Igaz, az életveszélyes felső karéjjal együtt 68 ezer ember is befér. Ami viszont jelentős különbség, a kialakítás. A Santiago Bernabeuban a legfelső szintről is viszonylag jól lehet látni a pályát, bár ehhez nem árt ismerni a játékosokat. Remélhetőleg a jövőben a hazai stadionokat is így fogják megtervezni.
Kis híján telt ház fogadta a pályára lépő csapatokat, és a nézőtéren rengeteg turista foglalt helyet, főleg japánok. A madridi szurkolótáborról azt tartják, olyanok, mintha színházban lennének, csendesek, nem szurkolnak. Tapasztalatom szerint ez így nem igaz, bár tényleg relatíve kisszámú a kemény mag, viszont a többiek is tudnak hangosak lenni. Egyrészt mindenki fújja a magáét, pontosabban a maga dudáját, ami igen hangos tud lenni, ha néhány ezren csinálják egyszerre, másrészt a bírói ítéletek ellen is elég hangosan tüntetnek, például a mérkőzés elején, amikor igencsak kezezésgyanús eset történt a vendégcsapat büntetőterületén belül, percekig fújoltak a szurkolók. Hozzáteszem, ha mindez egy MTK-meccsen történik, kicsit erősebben fogalmaznék a szituáció kapcsán...
A mérkőzés nem volt túl színvonalas (a spanyol ligához képest), eleinte a hazaiak alakítottak ki helyzeteket a királyi együttesek összecsapásán, majd a 26. percben egy szabadrúgáskombináció végén Ronaldo szép góllal szerzett vezetést, utána azonban a Sociedad egyre többet támadott, néhány szép helyzetet is kidolgozott, igaz, Ronaldónak volt még egy 100 százalékos helyzete, de az kimaradt. A második félidőben a "Galaktikusok" visszavettek, és mikor kissé leült a meccs, a Real Sociedad kiegyenlített, ebben sokat segített a kapitálisat hibázó hazai kapus, Iker Casillas. Ezt követően a Madrid hiába próbálkozott, egy-két helyzetnél többre nem futotta erejükből, így maradt a döntetlen. Ennek alighanem Barcelonában örülnek a leginkább, így ugyanis gyakorlatilag eldőlt a bajnoki cím is.
Röviden szólok a játékvezetésről is, az ugyanis kifejezetten magyaros volt: a bíró apróságok miatt szakította meg a játékot, asszisztenseivel együtt félreértelmezték a lesszabályt és a saját tekintélyét a végsők védte, ennek esett áldozatául a kiállított Guti is. No, és elnézte az időhúzást is, és csak akkor adott sárga lapot a vendégkapusnak, mikor a nézők okosabbik fele már nem örült ennek, hiszen ezzel is másodpercek teltek el.
A bejegyzés címe egyébként annyit tesz: hajrá, Madrid! Érdemes vele óvatosan bánni, különösen katalánok társaságában.