Hamupipőke Szingapúrban

Az elmúlt hetekben kevés cikkel jelentkeztünk, ennek fő oka az élménygyűjtés volt, három ország négy városáról készül beszámoló hamarosan. Másfelől pedig az iskolában az első periódus végeztével vizsgaidőszak volt, méghozzá meglehetősen tömény változatban: 3 nap alatt 5 darab, egyenként 3 órás vizsga, előtte egy hétvége felkészülési idő.
Egy markáns programpont minden diák életében a perióduszáró "Champagne Party". Ez egy buli, ahol pezsgő és mindenféle más szeszes ital szinte korlátlanul áll a résztvevők rendelkezésére. Ezt a bulit - ellentétben sok egyéb rendezvénnyel - nem valamely nagyvonalú cég szponzorálja, hanem a diákok maguk finanszírozzák. Kattintás után kiderül, hogy ennél érdekesebb a helyzet!

De nehéz az iskolatáska...

Lassan két hete megy az iskola, úgyhogy egy rövid áttekintés, mit is tanulunk, és mennyit.
Ne kergessünk illúziókat: az 5 periódusból álló program első szakasza javarészt megismétli a közgáz első évét. Micsoda? Igen, nagyjából erről van szó, statisztika, mikroökonómia, számvitel, pénzügy, szervezeti magatartás és (a kakukktojás) üzleti etika. És eddig a tananyag sem hozott túl sok újat ezeken a területeken, bár a válságra való hivatkozás igen sokszor előkerül az órákon.
Persze itt az iskolában a marketing jól megy, sok tantárgynak igen különleges neve van, így lesz a statisztikából "Uncertainty, Data and Judgment", a mikróból meg "Prices & Markets".

Oktatási rendszerváltás?

Amikor a felsőoktatás reformja szóba kerül, mindenki azonnal a tandíjra gondol, amit aztán ki-ki vérmérséklete és pártállása szerint szükséges rossznak, vagy az emberek kisemmizésének tekint. Azonban a reform másról is kell(ene), hogy szóljon, mégpedig az egyetemek és főiskolák szemléletváltásáról.

A diplomáig tartó út célegyenesében járva a hallgató már elég sok tapasztalatot gyűjtött, elég sok olyan élményben volt része, amiről azt mondhatja: ezen változtatni kell. Ráadásul ez jellemzően nem (vagy nem elsősorban) pénz kérdése, hanem a hozzáálláson múlik. Budapesti elitegyetemeken tapasztalja vagy hallja az ember, hogy a tanulmányi osztályokon megalázó módon bánnak a diákokkal. Legutóbb én is fültanúja voltam egy hasonló esetnek, ahol az ügyintéző minősíthetetlen stílusban közölte a diákkal, hogy ő nem kívánja az egész péntek délutánját munkával tölteni. Félreértés ne essék, mindez délután 1 órakor történt. Vajon a versenyszférában ezt a mentalitást hogyan tolerálnák?

A probléma az, hogy az egyetemeken a fejekben még nem mindenhol zajlott le a rendszerváltás, az ott dolgozók közül sokan továbbra is úgy hiszik, a munkahelyük egy hatóság, ahol a diákok optimális esetben kiszolgáltatottak. De ez már most sincs így! Már csak a finanszírozás rendszere miatt (a sokat szidott fejkvóta) is érdemes lenne emberszámba venni a hallgatókat és betartani az intézmény saját szabályait.

De menjünk tovább: az egyetem egy szolgáltató intézmény, ahol a hallgató az ügyfél (még inkább: fogyasztó), akit a tanár, az ügyintéző és minden dolgozó kiszolgál, hogy előbbit elégedetté tegye. Így az a tanár, aki egy vendégelőadó miatt nem engedi szünetre a diákokat (mondván: azok úgyis elmennének haza), az erős szereptévesztésben van, hiszen az ő felelőssége, hogy olyanok legyenek az előadások, hogy arra bejárjanak az emberek, érdeklődés vagy egyéb motiváció miatt.

Egyelőre ez a hozzáállás mindkét oldalról hiányzik, vagyis a diákok sem lépnek fel a magasabb szolgáltatási színvonalért. Általánosítás helyett: e sorok szerzője sem tesz meg mindent.

Van ennek bármi köze a tandíjhoz? Nagyon is. Ha ugyanis valaki fizet egy szolgáltatásért, akkor azért el is várja a minőséget. Mit szólnánk, ha az egyik mobilszolgáltató bejelentené: hétvégén nem dolgoznak és ezért nem lehet sms-t küldeni? Azonnal mennénk a konkurenciához. Hiszen minőséget akarunk a pénzünkért. Megítélésem szerint a példa teljesen analóg a felsőoktatásban is. Ha fizetni kell a tanulmányokért, akkor elvárjuk, hogy ne kommunikációs zavarral küszködő demonstrátorok tartsák az órát; ne a szocializmusból ittragadt munkaundortól szenvedő ügyintézők legyenek a tanulmányi hivatalokban; ne teljesen átláthatatlan és folyamatosan váltakozó tanszéki elvárások nehezítsék a hallgatók helyzetét. Legyen helyette ügyfélcentrikus, innovatív és a kimenetre (vagyis az elhelyezkedni vágyó diplomások állásszerzési esélyeire) odafigyelő, hatékonyan működő oktatási intézmény. Ahol a hallgatók érdekképviselete átláthatóan, korrupciótól mentesen tevékenykedik.

Ha ehhez a szemléletváltáshoz csak egy cseppet is hozzájárul a tandíj, akkor én támogatom.