Bár a legutóbbi közszférához kapcsolódó élményem részben pozitív volt, de a bejegyzés témája sajnos továbbra is igencsak aktuális, és erős a gyanúm, hogy ez még sokáig így marad. Néhány héttel ezelőtt a felsőoktatás kapcsán jeleztem, hogy az egyetemeken még nem alakult ki az ügyfélorientált szemlélet. Sajnos tapasztalataim szerint ez a kritika kiterjeszthető a közszféra egészére, természetesen tisztelet a növekvő számú kivételnek.
Jelen sorok szerzője írt már elektronikus levelet többek között miniszternek és nagyvárosi polgármesternek (Kóka & Kósa), valamint adatvédelmi ombudsmannak (Péterfalvi), és - hasonlóan mindenkihez - számos más közhivatallal került kapcsolatba ügyintézés céljából. Ezen élmények alapján merem állítani, hogy sok köztisztviselő teljes szereptévesztésben van, mikor továbbra is felsőbbrendű hatóságnak tartja magát az alárendelt állampolgárokkal szemben.
Nem egyéni sérelmek miatt tartom szükségesnek, hogy ezzel a témakörrel foglalkozzunk, mégis talán jól illusztrálja a helyzetet, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (amely őrzi az előző rendszerben készült jelentéseket) jelenleg a 2004-es betekintési kérelmeket dolgozzák fel. Nyilván számos indokot fel lehetne sorolni (pl. kevés alkalmazott, szűkös anyagi források), mindemellett az ember elgondolkodik, hogy miért fizetünk adót? Az adókat és egyéb bevételeket ugyanis az állam azért szedi be, hogy azokból közjavakat nyújtson az adófizetőknek, a társadalom tagjainak. Miután az adóterhelés minden túlzás nélkül nevezhető magasnak hazánkban, ebből következően elvárható, hogy a közjavak mennyisége és minősége is megfelelő legyen.
Ehhez képest nem igazán látható, mit kap az állampolgár a befizetéseiért cserébe. Ez a jelenleg futó reformok egyik hibájaként is felróható, hiszen a kormányzat nem (vagy nem jól) kommunikálja a vízióját. Ebben egyet tudok érteni Sólyom Lászlóval, tényleg nem világos, hogy mi a reformok végső célja, milyen lesz az "Új Magyarország". Egyelőre az egyértelmű, hogy az adóterhelés (ha nem is annyira, mint azt sokan láttatni kívánják) mértéke és az öngondoskodás szerepe párhuzamosan növekszik, ráadásul a közszolgáltatások szintje legfeljebb stagnál.
Mit lehet ilyenkor tenni? Sajnos ezek hosszabb távon érvényesülő változások, de van néhány lehetőség, ahol szükség volna azonnali lépésekre. Gyakran alkalmazott közhely, hogy a politikának magán kell kezdenie a változásokat. Ez jelen téma szempontjából is egy releváns elvárás, hiszen amíg az adatvédelmi biztos nem reagál egy hozzá benyújtott panaszra, addig meglehetősen képmutató dolog, hogy mások adatkezelését kritizálja. Ha egy hivatal csak 3 év késéssel tudja ellátni feladatait, akkor vagy irreálisan alulfinanszírozott (és akkor a fenntartó a felelős), vagy hihetetlenül rossz hatékonysággal működik (ez a vezetés kompetenciája).
Így nem is várhatunk mást a közszolgáktól, hogy nevükhez méltó módon kiszolgáljanak minket, akik finanszírozzuk a tevékenységüket. Hogy ez nem egy új ötlet, arra bizonyság, hogy a "miniszter" szó eredeti jelentése: szolga.
Jelen sorok szerzője írt már elektronikus levelet többek között miniszternek és nagyvárosi polgármesternek (Kóka & Kósa), valamint adatvédelmi ombudsmannak (Péterfalvi), és - hasonlóan mindenkihez - számos más közhivatallal került kapcsolatba ügyintézés céljából. Ezen élmények alapján merem állítani, hogy sok köztisztviselő teljes szereptévesztésben van, mikor továbbra is felsőbbrendű hatóságnak tartja magát az alárendelt állampolgárokkal szemben.
Nem egyéni sérelmek miatt tartom szükségesnek, hogy ezzel a témakörrel foglalkozzunk, mégis talán jól illusztrálja a helyzetet, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (amely őrzi az előző rendszerben készült jelentéseket) jelenleg a 2004-es betekintési kérelmeket dolgozzák fel. Nyilván számos indokot fel lehetne sorolni (pl. kevés alkalmazott, szűkös anyagi források), mindemellett az ember elgondolkodik, hogy miért fizetünk adót? Az adókat és egyéb bevételeket ugyanis az állam azért szedi be, hogy azokból közjavakat nyújtson az adófizetőknek, a társadalom tagjainak. Miután az adóterhelés minden túlzás nélkül nevezhető magasnak hazánkban, ebből következően elvárható, hogy a közjavak mennyisége és minősége is megfelelő legyen.
Ehhez képest nem igazán látható, mit kap az állampolgár a befizetéseiért cserébe. Ez a jelenleg futó reformok egyik hibájaként is felróható, hiszen a kormányzat nem (vagy nem jól) kommunikálja a vízióját. Ebben egyet tudok érteni Sólyom Lászlóval, tényleg nem világos, hogy mi a reformok végső célja, milyen lesz az "Új Magyarország". Egyelőre az egyértelmű, hogy az adóterhelés (ha nem is annyira, mint azt sokan láttatni kívánják) mértéke és az öngondoskodás szerepe párhuzamosan növekszik, ráadásul a közszolgáltatások szintje legfeljebb stagnál.
Mit lehet ilyenkor tenni? Sajnos ezek hosszabb távon érvényesülő változások, de van néhány lehetőség, ahol szükség volna azonnali lépésekre. Gyakran alkalmazott közhely, hogy a politikának magán kell kezdenie a változásokat. Ez jelen téma szempontjából is egy releváns elvárás, hiszen amíg az adatvédelmi biztos nem reagál egy hozzá benyújtott panaszra, addig meglehetősen képmutató dolog, hogy mások adatkezelését kritizálja. Ha egy hivatal csak 3 év késéssel tudja ellátni feladatait, akkor vagy irreálisan alulfinanszírozott (és akkor a fenntartó a felelős), vagy hihetetlenül rossz hatékonysággal működik (ez a vezetés kompetenciája).
Így nem is várhatunk mást a közszolgáktól, hogy nevükhez méltó módon kiszolgáljanak minket, akik finanszírozzuk a tevékenységüket. Hogy ez nem egy új ötlet, arra bizonyság, hogy a "miniszter" szó eredeti jelentése: szolga.
