kedd, június 21, 2011

Panaszlevél Daniel Perama indonéz utazásiiroda-tulajdonosnak

Tisztelt Perama úr!

December végén az Ön által tulajdonolt Perama Tours utazási irodában fizettünk be egy háromnapos hajóútra Balitól Komodóig. Bár összességében nagyon pozitív élmény volt a túra, azért néhány kritikai észrevételt tennék, hogy javítani tudjanak a szolgáltatáson.

1.       Hajó: a hajó, mellyel utaztunk, meglehetősen koros és kopottas volt. Ez alapvetően nem lett volna zavaró, a kb. 20 utas gond nélkül elfért, azonban sajnálatos módon a kormánymű a második nap éjszakáján elromlott, ezért egy órára meg kellett állni megszerelni. Ekkor történt, hogy a legénység egyik tagját megcsípte egy medúza, így őt azon nyomban orvoshoz kellett szállítani. Bár az utasok átaludták az egészet, így reggel közel két óra késéssel érkeztünk meg Komodó szigetére
2.       Legénység: a legénység lelkes volt, és láthatóan lesték a kívánságainkat. Ugyanakkor javaslom, hogy a jövőben fordítsanak egy kicsit nagyobb figyelmet az angoltudásra, ugyanis sokuk csak indonézül beszélt. Továbbá hasznos lenne, ha valamivel több információt kapnának az utasok¸hogy éppen merre jár a hajó¸ és mi a következő órák programja
3.       Útvonal: az útvonal bár nagyon hosszú, elég jól ki van találva. Mi Baliról fél órát repültünk Mataramba, onnan átbuszoztunk egész Lombok szigetén, ahol hajóra szálltunk. Az első megállónk az Önök cége által fenntartott Perama-sziget nagyon szépen karban van tartva, és nagyon élveztük a lehetőséget, hogy korallok visszatelepítésében mi is részt vehettünk. Az éjszakai hajózás után egy egészen fantasztikus lakatlan szigeten kötöttünk ki, amely egy nagy sós vízű tóból és egy kisebb hegyből áll. Mind a hegyi túra, mind a tóban való fürdés élvezetes volt. Sajnálatos, hogy a 19. századi cunamiban a sziget összes háza lakhatatlanná vált, bár el kell ismernem, hogy emiatt lehet lakatlanul élvezni a szigetet. Ezt követően azonban 23 órát egyhuzamban hajóztunk (leszámítva a fentiekben már jelzett éjszakai incidenst), ugyanis a következő megállónál túl nagyok voltak a hullámok. Ezt több utas – köztük jómagam is – nehezebben viselte, így a tengeri betegség jelei mutatkoztak rajtuk. Másnap délelőtt érkeztünk Komodóra, erről mindjárt részletesen, utána annak a szigetnek egy másik oldalán, az úgynevezett Pink Beachen álltunk meg. Ön is biztosan tudja, hogy azért ez a neve, mert a partra vetődő színes koralldarabkák miatt kicsit rózsaszínűvé válik az egyébként fehér homok, egészen csodálatos látványt nyújtva. Ennél már csak a vízben való snorkeling-élmény jobb: töménytelen mennyiségű hal és korall szórakoztatja a turistákat. Végül estefelé érkeztünk meg Labuan Bajóra, Flores szigetére, ahol egy kissé erőltetett, ámde jószándékú vacsorával zárult az utazásunk. Nem az ön hibája, de meg kell hagyni, hogy Labuan Bajo nem a világ közepe, pedig mi az év utolsó napján értünk oda, de még így sem lehet azt mondani, hogy a város hatalmas lázban égett volna.

4.       Komodó: Perama úr, erre az utazásra mindenki a komodói sárkány miatt fizet be, de ezt önök is tudják, nem véletlenül „Hunting Komodo by Camera” a túra neve. Ehhez képest a Komodón töltött pár óra nagy csalódás volt, ugyanis a túravezetők nyeglén vittek körbe minket a szigeten, és láthatóan nem tettek meg mindent, hogy megleljük a sárkányokat. Állítólag 1300 sárkány van a szigeten, melyek közül mi csak kettőt láttunk, ráadásul mindkettő éppen pihentek, feküdtek. Megítélésem szerint ha pár órával korábban érünk oda, akkor többet és mozgásban is láttunk volna. Ez okozta a csalódásunkat, ezért remélem, hogy a jövőben fel tud lépni az ügy érdekében, ugyanis a Komodó Nemzeti Park személyzetének hozzáállását elfogadhatatlannak tartom. Különösen releváns ez, ugyanis a nemzeti park a világörökség része, vagyis az UNESCO-nak felügyelnie kéne a körülményeket. Azért örülök, hogy láttunk sárkányokat a szabadban, mégiscsak a dinoszauruszok leszármazottairól van szó. Ön egyébként tudja, hogy miért csak Komodó és a közeli Rinca szigetén maradtak fent?
5.       Hajón alvás: sajnos a kabinok már mind foglaltak voltak, mikor befizettünk az útra, így a dekk maradt nekünk. Azt gondolom, hogy a jövőben egy kicsit vastagabb matracokat kellene alkalmazniuk, ezzel jelentősen lehetne növelni az alvási körülményeket.

Várom megtisztelő válaszát, és remélem, hogy a jövőben a hibákat kijavítva még jobb szolgáltatást nyújtanak majd az ügyfeleknek. Ez esetben ugyanis méltán rászolgálnának a Lonely Planet ajánlására. Ráadásul egy kicsit jobb szolgáltatásért cserébe mindenki reálisnak tartaná az egymillió-nyolcszázezer rúpiás (kb. 35.000 Ft-os) all-inclusive árat.

Üdvözlettel: H.A.

vasárnap, április 10, 2011

Ahová a madár is jár – Új-Zéland, 5. nap

Westport a sziget nyugati partján fekszik, ám sajnos onnan nem lehet egyenesen az északi csücsökig haladni, így egy kicsit befelé kellett előbb haladnunk. Az útikönyv javaslatát megfogadva egy kis faluban reggeliztünk (mind az afghan nevű csokis sütit, mind a „date scone” datolyás tölcsért jó szívvel tudjuk ajánlani), majd a helyi közértben érdekes képet kaptunk az új-zélandi közbiztonságról. A pénztár mellett egy tábla állt, ahol névvel és a belső kamera képével illusztrálták, hogy egy helyi fiatal ellopta a bolt adománygyűjtő dobozát. Az egész szégyentábla üzenete az volt, hogy ezekben a közösségekben egy ekkora bűntett is ritka, mint a fehér holló, ezért hatalmas megütközést keltett mindenkiben.
Finom homok és kemény szikla
Az utazás az Abel Tasman Nemzeti Park felé folytatódott, ami a sziget észak-nyugati részén fekszik, és állítólag egészen csodálatos természeti környezet tárul elénk, ugyanis a park a tenger partján fekszik. Sajnos ezt nem volt módunk saját szemünkkel ellenőrizni, ugyanis a park csak sokórás túrával vagy hajókázással látogatható, azonban a szigorú itinerünk ennyit aznap nem engedélyezett, inkább a következő célpont felé vettük az irányt. Szerintünk helyes volt a döntés, de erre még visszatérünk! Tehát a nemzeti park, akárcsak a Tasmán-tenger, valamint az Ausztráliához tartozó Tasmánia (és persze a tasmán ördög), egy holland hajósról, Abel Tasmanról kapta a nevét, aki az európaiak közül elsőként járt Ausztáliában és Új-Zélandon. Köszönjük, Abel!
Ami igaz, az igaz


vasárnap, április 03, 2011

Ferenc Jóska és a palacsinták – Új-Zéland, 4. nap

Európában is szóba kerül néha a gleccer, alapvetően mikor a gleccsersízésről van szó. Ilyenkor e sorok szerzője azon morfondírozik, vajon helyes döntés volt-e a gimnáziuma részéről, hogy a földrajzórák zömét csillagászatra cserélték. Röviden: fogalmam sem volt, mi az a gleccser. Szerencsére Új-Zéland ezen is segített, és külön öröm, hogy a dolognak magyar vonatkozása is van.
Das ist ein Unikum! - Habsburgok a világ végén is

szerda, március 16, 2011

Találkozás egy fiatal őzzel - Új-Zéland, 3. nap

A dunedini este lehangoló élményével ébredtünk, így nem állt szándékunkban túlságosan sok időt tölteni a városkában. De egy helyre muszáj volt elmenni: a Guiness Rekordok Könyve szerint a Baldwin street a világ legmeredekebb utcája. Hogy ez ténylegesen így van-e, azt nehéz eldönteni, de kétségtelen, hogy a párszáz méteres utca megmászása igényelt némi erőfeszítést. Az elején még megkockáztattam, hogy ez semmivel sem meredekebb a Naphegyen található Róka utcánál, de ezt az álláspontomat nem sokkal később revideálnom kellett.
Baldwin street: házilagos vízszintezés

vasárnap, március 13, 2011

Fókák a fjordban

A Te Anauban töltött éjszaka után kora reggel el kellett indulnunk, ugyanis a turistatömegeket megelőzve akartuk bejárni a Milford Sound nevű fjordot. Reggel vettük észre, hogy a motel egy régi amerikai kisváros mása, ahol az egyes szobák kívülről egy-egy üzletet szimbolizálnak. A mi szobánk például a postahivatal volt.

Az útikönyv szerint a Te Anau-Milford Sound útvonal az egyik legnagyobb természeti attrakció, és a kb. két órás úton nem is okozott csalódást: az út mellett sziklás patak, körülötte hegyek és sok száz kisebb-nagyobb vízesés nyújt rendkívül kellemes látványt. Fél 9-re értünk a fjord szájához, ahonnan indult a 2 órás hajóút (kb. 9 ezer Ft/fő), amely a nyílt tenger közeléig visz. Én egészen e poszt írásáig nem tudtam, hogy pontosan mi az a fjord, de Wikipedia segített: sziklafalakkal, hegyekkel övezett, a szárazföldbe mélyen benyúló tengeröböl. A Milford Sound pontosan ez. Évente 250 napig esik itt az eső, de ez csak javítja az élményt, ugyanis így hatalmas vízesések övezik az utat. Egy-egy nagyobb vízeséshez az üvegtetejű hajó egészen közel navigált, így gyakorlatilag "beálltunk" a vízesés alá. A fotók csak részben adják át, hogy milyen különleges természeti jelenség, ahogy két oldalt zuhan a víz az öbölbe. Ezt tetézte, hogy közben a vízben és a sziklákon számos fókával találkoztunk úszás vagy pihenés közben. Ekkor még nem is sejtettük, hogy még aznap milyen fókaélményekkel fogunk gazdagodni...
Szabadesés

szombat, március 12, 2011

Balra tarts, ott a Balaton! - Új-Zéland, 1. nap

De jó, hogy nem egy lakóautót béreltünk! - bár ez volt a nap egyik konklúziója, haladjunk csak szépen sorban.
Ébredés a melbourne-i reptér melletti szállodában, onnan irány a reptér. Az út kb. 3 órás, de az időeltolódás miatt délután 3 van Queenstownban, mikor leszáll a gép. Ez egy 11 ezer fős városka, ennek ellenére ez Új-Zéland egyik fő turisztikai célállomása, vagy ahogy szerényen ők magukat nevezik: a világ kalandfővárosa. Ennek fő megnyilvánulása a városka főutcáján sorakozó irodák, ahol bungee jumpingra, jetboatra, raftingra és egyéb extrém tevékenységekre lehet jelentkezni.

csütörtök, március 10, 2011

Holnap is felkel majd a nap...

Azt hiszem, gyerekkorában mindenki szeretne eljutni a világvégére. Bár később ez a vágyakozás alábbhagy, azért nem a sajnálat az a szó, ami eszembe jut az egyhetes új-zélandi utazásunkról. A hihetetlen mennyiségű élmény miatt, ezúttal rendhagyó a tudósítás módja: e bevezető poszt után, minden napnak egy-egy rövid bejegyzést szentelünk.
Szóval, Új Zéland. A számottevő országok közül itt kel fel először a nap, a közeli szomszéd Ausztrália uszkve 2.000 km-re található, és Magyarországhoz képest pontosan 12 óra az időeltolódás. A fogalom szubjektív ugyan, de alighanem a mi világunk tényleg itt ér véget. Méghozzá happy enddel. Az ország maga gyönyörű és nagyon fejlett, az állatvilág egészen különleges, az emberek pedig hihetetlenül barátságosak. A részletek a napi beszámolókból kiderülnek, most ismerkedjünk meg az országgal!


"A távolságot, mint üveggolyót" - Egy termetes üveggolyó...



Új-Zéland két nagy szigetből (és néhány kicsiből) áll, területe kb. háromszorosa Magyarországénak, mindeközben a lakossága mindössze 4 millió fő. Bár vannak ennél ritkábban lakott országok, számunkra hatalmas a kontraszt Szingapúrhoz, Makaóhoz, vagy éppen Hong Konghoz képest. Pláne a déli szigeten! Nekünk egy hét jutott Új-Zélandból, így összes időnket a déli szigeten töltöttük, amely az ország területének háromötödét, de lakosságának csak egynegyedét tudhatja magáénak. Persze nem is a városokért utazik ide az ember, hanem a természet teremtette különlegességekért, valamint az európai szemmel páratlan állatvilágért. És igen, az elmúlt hetek híreiben oly’ sokat szereplő Christchurch is ezen a szigeten van, ahogy erről az utolsó nap beszámolója tanúskodik.

Szóval egy bérautó, közel 3.000 km, és 7 beszámoló fotókkal, árakkal, élményekkel. A megtett utat és a fontosabb állomásokat (rövid leírásért kattintani kell) az alábbi térkép szemlélteti, a részletek pedig a következő posztokban.


Új-Zéland nagyobb térképen való megjelenítése

csütörtök, február 17, 2011

Makaó az új Vegas?

Gyermekkoromban két országra tekintettel hálával: Dániára és Makaóra. Előbbinek köszönhető a szülői ház pincéjében máig megbúvó több láda Lego, utóbbinak meg a sok tucat Matchbox-autó, melyek a parkettát felkarcolva versengtek a testvérem flottájával. A Matchboxok talán kivétel nélkül Makaóban készültek, amely országról pár évvel később is csak annyi homályos tudásom volt, hogy előbb Portugália, utóbb Kína fennhatósága alá tartozott. Egy másfél napos vizit után az is kiderült, hogy a világ legnagyobb kaszinóvárosáról, és egy vegyes hátterű társadalomról van szó.

kedd, február 08, 2011

Amerika dicsérete

Minden nap a Herald Tribune ázsiai kiadását olvasgatom az iskolából hazafelé menet. Ha valaki ez alapján ítéli meg a világpolitikát, számunkra talán kissé sokkoló konklúzióra jut. Eszerint Amerika szenved a rosszul teljesítő gazdaságától és az elképesztő iramot diktáló ázsiai országoktól, miközben Kína egyre erősebben nyilvánítja ki szuperhatalmi ambícióit, és mivel a pénz is meg a növekedés is náluk van, így meglehetős sikerrel teszi ezt. Európa alapvetően Afrikával és Ausztráliával egyező teret kap az újságban, elsősorban természeti katasztrófák, no meg az EU szerencsétlenkedései kapcsán szokott szóba kerülni.
Egy pár hete ráadásul állandó címlapsztori volt a kínai elnök washingtoni látogatása, amit mint két egyenrangú partner megbeszélését tálalta az újság. Nos, mi ilyen körülmények között botlottunk bele a Universal Studios élményparkjába Szingapúr Sentosa szigetén. Pár óra múltán már biztos voltam benne, hogy Amerikát még nem kell leírni!

vasárnap, január 23, 2011

Történelem- és matekóra Kambodzsában

Vannak országok, melyekhez legfeljebb egy-egy nevet, eseményt tud kötni az ember. A szerző esetében Kambodzsa ennek eklatáns példája: korábban mindössze Pol Potról és a Vörös Khmerekről hallottam. Egy röpke kétnapos siem reapi utazás segített egyfelől kontextusba helyezni a fentieket, másrészt hihetetlen élményekkel egészítette ki az országról alkotott képet.