Muay és pad thai - hétvége Bangkokban (2. rész)

Az előző posztban áttekintettük, hogy a teljes bangkoki turizmusipar az átverésre épül, ugyanakkor ha ettől eltekintünk, fantasztikus élményekkel gazdagodhatunk – akár 36 óra leforgása alatt.

Szemben sok környékbeli országgal, Thaiföldre ingyenes a belépés, a vízumért nem kell fizetni. Ellenben sorba kell állni egy jó darabig, de ez csak megerősíti bennünk a kétsebességes Európa meglétét (csak az új uniós tagországoknak kell vízum, a régieknek nem). Egy visszajelzési kérdőív formájában olyan lehetőség áll a reptéren a beutazók rendelkezésére, melyet jelen sorok szerzője nem tudott kihasználatlanul hagyni… Ezután viszont irány a város, első lépésben a vallási-történelmi emlékek. A királyi palota, és minden egyes Buddha-szobor jelzi: ha a vallásról van szó, a thaiok sosem spóroltak az arannyal.

Itt minden arany, ami fénylik

A következő állomás a kínai negyed volt, ahol egészen szűk utcácskákban sorakoznak egymás mellett az apró standok, százával-ezrével. Nehezen felfogható, hogy a sok, gyakorlatilag ugyanazt árusító üzletecske hogy tud megélni, igaz, azt hozzá kell tenni, hogy árverseny nincs, mindenki pontosan ugyanannyiért kínálja portékáját. Mindenesetre mi nem (elsősorban) üzleti lehetőségek feltérképezése céljából látogattunk a környékre, úgyhogy inkább sültgesztenyét majszoltunk, ami amellett, hogy nagyon finom volt, emlékeztetett az árszínvonal-differenciákra: Budapesten legutolsó információink szerint 10 szemet adnak 300 Ft-ért. Bangkokban úgy 3-szor annyit kaptunk – egy kicsit kevesebb pénzért…

Olcsó és (talán) finom - egy a sokszáz üzletből

Minden tiszteletünk a kínai negyed villanyszerelőié

Thaiföld nem a kajak-kenuról vagy a futballról híres (habár a fejlődés kézzel fogható: a minap olvastam, hogy a szingapúri bajnokság egyik legjobbja most igazolt Thaiföldre – havi másfél millió forintos fizetésért), hanem a thai boxról. Ennek megfelelően következő állomásunk egy aréna volt. Hála a szervezőknek, hamar megtapasztaltuk, milyen az árdiszkrimináció a gyakorlatban: thaioknak 1.400 Ft-nyi baht a belépti díj, külföldieknek 7.000 Ft. Ezen információ tudatában a tárgyalástechnika és az üzleti etika kurzusok tananyagát zongoráztuk végig: alkudozás, könyörgés, "megoldjuk okosba". Miután egyik sem jött össze, egy félreeső kapun belógtunk, hogy testi épségünket nem kímélve megörökítsük az eseményeket.

Az olvasókért bármit

Hamar távozásra kényszerültünk, de ekkor fentről jött a segítség. Az aréna előtt egy emeleti edzőterembe invitáltak bennünket az ott trenírozók. Az edző elmondása szerint nem veszélyes sport a thai boksz (amit a helyiek Muay Thainak neveznek), és az ő orrán látható hatalmas seb is vascsőtől származott, még kidobóember időszakából. Ennek megítélése túlmutat e blog keretein, mindenesetre elköszöntünk, mert az estét már a város tetején, egy bárban akartuk tölteni. Útközben elsétáltunk egy csecsemőkrokodil mellett, ami egy buszmegállótól karnyújtásnyira dugta fel a fejét a pocsolyából (az érintett nem járult hozzá, hogy lefotózzák, így az olvasóknak muszáj a szerző szavait elhinni…).

Sajnos az időjárás keresztülhúzta a számításainkat az estét illetően, így csak perceket tölthettünk a magasban, az eső és a szél miatt idejekorán bezártak az ún. rooftop bárok. Végül a négy évszakos szállodánk kényelmét élvezve készültünk a másnapra, ami még az elsőnél is élménydúsabbra sikeredett…

Sofőrt béreltünk, aki Bangkoktól 80 km-re, a Damnoen Saduak Floating Marketre, azaz úszó piacra vitt minket. Ez egy falu, ahol csónakkal lehet csak közlekedni, és hétvégente egy nagy piaccá változik. Érdekes a kettősség: bár nyilvánvalóan a turizmusra épít a település, rendkívül kényelmetlen a nyitva tartása, ugyanis délelőtt 11-kor már be is zár. Mindenesetre igazán különleges élmény volt látni, ahogy az ott élők milyen tökéletesen alkalmazkodnak a körülményekhez, a házak cölöpökre épülnek, és még az idős nénik és bácsik is a saját csónakjukból értékesítenek. Vannak persze "elitüzletek", melyek a parton vannak, de persze próbafülke ott sincs…

A dugó a Rákóczi útra emlékeztet

Helyi vegyesbolt

A következő állomás igazi turistaélményt jelentett számunkra: uszkve fél órán át elefántogoltunk. Egy vagy két főt szállítanak ezek az igen masszív, nem túl fürge, ugyanakkor rendkívül barátságos állatok, s ha kell, még a mocsáron is átmennek, ilyenkor ők a fejük búbjáig elmerülnek, csak az ormányukat dugják ki a vízből, eközben az utasokat egy csepp víz sem éri. A túrát követően (amely fejenként kb. 4.200 Ft-ba kerül) az állatok megérdemelték, hogy banánnal megetessük őket, mindezt nagy örömmel fogadták. Egy kiselefánt volt, amelyik kerengő dervisként viselkedett, mi mentális problémára gyanakodtunk, de lehet, hogy csak így akarta felhívni magára a figyelmet.

Nem használnak arckrémet

Ezután visszatérés Bangkokba, várt ugyanis ránk a Chatuchak piac. A leírás alapján 27 hold méretű piacról beszélünk, ezt nem tudom megítélni, ugyanis néhány óra sétálgatás után is csak jelentéktelen részét pipálhattuk ki a piacnak, amely egyébiránt kizárólag hétvégén nyit ki. Bár természetesen korlátlanul lehet találni hamis dolgokat, sok ruha-, ékszer- és egyéb tervező a saját termékeit kínálja a standján. Természetesen az árakat itt sem európai viszonylatban határozták meg, úgyhogy ez príma lehetőség mindenkinek, aki szeret vásárolni. Ki tudja, talán egyszer a Gozsdu Bazár is akkorára nő, hogy az egész hetedik kerületet lefedi? Addig is, aki Bangkokban jár, tegyen egy kitérőt a Chatuchakra.

A következő verzióban állítólag már tolatóradar is lesz

Miután meguntuk a piacot – ez különösen igaz a szerzőre –, még tettünk egy rövid kitérőt a hátizsákos turisták új bangkoki központjához, ahol az utcán ettünk igazi thai pad thait (tészta, csirke, paprika, csíra, meg fűszerek), majd repülőre ültünk, hogy éjfél körül már ismét szingapúri lakásunkban legyünk.

És ennyi élmény után ki emlékszik már arra, hogy hányszor igyekeztek minket átverni?!...