Történelem- és matekóra Kambodzsában

Vannak országok, melyekhez legfeljebb egy-egy nevet, eseményt tud kötni az ember. A szerző esetében Kambodzsa ennek eklatáns példája: korábban mindössze Pol Potról és a Vörös Khmerekről hallottam. Egy röpke kétnapos siem reapi utazás segített egyfelől kontextusba helyezni a fentieket, másrészt hihetetlen élményekkel egészítette ki az országról alkotott képet.

A legfontosabb megállapítás: Kambodzsa elképesztően szegény ország, különösen az adottságait ismerve. A hivatalos statisztikák szerint az egy főre jutó GDP a magyarországinak egytizede, és ezen belül Siem Reap (a főváros, Phnom Penh utáni legnagyobb település) még inkább le van maradva. Hogy mi ebben a meglepő? Két szó: Angkor Wat. A Föld legnagyobb vallási komplexuma, a jelenkori világ egyik csodája, egy sokhektáros területen megtalálható templomegyüttes, amely a várostól pár percnyire található. Évente kétmillió turista látogat ide. És akkor itt álljunk is meg egy szóra. Aki utálja a számokat, az a következő bekezdést nyugodtan átugorhatja, egy kis matematika következik.

Egy tipikus turista szerintem két éjszakát tölt Siem Reapben, a szállása kb. 60 USA dollár. A reptéren kifizet 20 USD-t a vízumért, 25-öt reptéri adóként. Emellett az ott töltött napok alatt vesz 2 napi belépőt a templomokhoz (40 USD), éttermekben eszik-iszik (napi 20, összesen 40 USD), taxizik és tuktukozik 20 USD-ért, továbbá itt-ott vásárol kb. 30 USD értékben. Ez összesen 235 USD. Évi kétmillió emberrel számolva ez önmagában 470 millió dolláros bevételt jelent. Miután Siem Reap tartományban 900 ezren élnek, a teljes ottani GDP 64 százaléka az oda érkező turistáktól származik. Valamit a gazdaság többi részében nagyon elszúrhatnak, ugyanis Kambodzsa a világ 189. leggazdagabb országa – ami egy 230-as listán nem túlságosan előkelő.

Hogy mi lehet a dolog hátterében, arra még visszatérünk. Mindenesetre az Angkor templomokért megéri odautazni. Hatalmas területen van egy csomó többé-kevésbé romos épület, templom, várrom, stb. Minden egyes épület önmagában is felfoghatatlan méretű, nehéz elgondolni, vajon micsoda embertömeg kellett anno a felépítésükhöz. A templomokon érzékelhető, hogy a birodalom meg akarta mutatni nagyságát, és tekintve, hogy mindmáig az Angkor Wat templom (amely tehát a templomegyüttes egyik tagja) a világ legnagyobb vallási épülete, azt hiszem, ez sikerült.

A turistamágnes

Mi egy napot szántunk Angkorra, majd a kimondhatatlan nevű Kompong Phluk falu felé vettük az irányt. A falu (illetve magyar mércével város: ötezren élnek ott) jellegzetessége, hogy a Tonlé Sap-tóba torkolló folyó partjára épült. A tóról annyit érdemes tudni, hogy ez Dél-Kelet-Ázsia legnagyobb édesvízi tava, és míg száraz évszakban csak 2700 négyzetkilométeres, addig a monszun idején 16000 négyzetkilométeresre (azaz egyhatod Magyarországnyira) növekszik. A folyó sem bújik ki az időjárás változásai alól, akár 4 méterrel meg tud nőni a vízmagasság. Hogy az áradás ne mossa el a falut, minden házat többméteres cölöpökre építettek, ezért is nevezik "floating village"-nek. Nem vagyok építész, de lehet, hogy a koncepció adhatna némi inspirációt a minden évben árvíz sújtotta hazai települések számára…

Erdei gondola

Talán még ennél is különlegesebb az elárasztott erdő, közvetlenül a falu mellett. Kis csónakkal lehet a fák között, az egyméteres vízben haladni, de az evezésnél nagyon vigyázni kell, ugyanis a víz tele van a helyi halászok hálóival, amit minden reggel beszednek, hogy aztán vihessék a városi piacra értékesíteni. Egy halász napi kb. 8 USD-nyi bevételre tud ilyen módon szert tenni. Ne is merjük elképzelni, hogy ebből hogy lehet egy komplett családot eltartani. A falu utcáin járva általam eddig kevéssé tapasztalt szegénységgel szembesültem, az emberek legtöbbjének például cipője sem volt. Hogy a helyzeten valamelyest enyhíteni lehessen, a helyiek igen leleményes adakozási módot találtak ki a turisták számára: az iskola előtt csomagnyi füzetet és ceruzát lehet vásárolni, amit azután a tanulók között lehet szétosztani. Nem tudom, hogy napjában hány füzetet kapnak, illetve hogy valóban szükség van-e továbbiakra, mindenesetre egy ilyen adomány esetén nem gondol az ember arra, hogy bárki is kisajátítaná a jótékony célokra szánt pénzt. Mi a füzetet egy – 10 évesnek látszó, valójában 16 éves – lánytól vettük, aki egyedülálló módon nagyon jól beszélt angolul, és elmondása alapján most tandíjra gyűjt, hogy mehessen a városba gimnáziumba, mert a szülei azt már nem tudják kifizetni, hiszen a hét testvére közül a két fiatalabbat még el kell tartaniuk. Talán ezen a ponton fogalmazódott meg leghangosabban bennem a kérdés: miért is ilyen szegény Kambodzsa?

Tőkegarantált lakásbiztosítás

Nos, az egyik válasz az ország elmúlt fél évszázadának története. Az ország 1953-ban szabadult meg a francia gyarmati státusztól, és létrejött a független királyság. Bár semlegesek kívántak maradni, ez a hatvanas években kevéssé sikerülhetett: a vietnámi háború során az északi csapatok Kambodzsát bázisként használták, amiért az USA bombázta a határ környékét. Ilyen helyzetben könnyen instabillá változik a helyzet, itt sem történt máshogy, ahogy a herceg külföldre ment gyógykezelésre, rögvest puccsal megbuktatták, és kikiáltották az Amerika-barát Khmer Köztársaságot. Az országban így is többfrontos háború dúlt: egyrészt az USA és a dél-vietnámiak harcoltak az északiakkal, másrészt az egyre erősebb helyi kommunista párt (innen a Khmer Rouge, azaz Vörös Khmerek kifejezés) a köztársasági hadsereggel. 1975 közepén véget ért a háború: a kormány megadta magát a kommunista pártnak, így a hatalmat utóbbiak vezetői vették át. Ezek a vezetők mind Párizsban tanultak, és közülük a máIg leghíresebb Pol Pot lett a miniszterelnök. Az ország új neve Demokratikus Kampuchea lett, és egy paraszti társadalom kiépítése lett a vezetés célja. Ennek keretében a városokból mindenkit kitelepítettek, hogy kényszermunkában a földeken dolgozzanak. Az éhezésben, és az alapvető funkciók teljes hiányában sokezren meghaltak, de ez a vezetésnek kevés volt. A teljes paranoia vezethette a diktátort, ugyanis mindenkit kivégzett, akiben potenciális ellenzéket látott: az idegen nyelvet beszélőket, a szemüvegeseket, a korábbi üzletembereket és közszolgákat családostul. Még azokat a pártkatonákat is megölték, akik nem találtak elegendő kivégzendő "ellenforradalmárt". Bár az áldozatok száma általában nem kézzel fogható, itt azért érdemes rögzíteni, hogy 1975 és 1979 között a CIA becslései szerint a 7,3 milliós lakosságból úgy 1,6 millió ember vált a Vörös Khmerek áldozatává.

Kampuchea hamar összeveszett Vietnámmal és a másik szomszéd Thaifölddel, előbbivel harcba is bonyolódott. Kína támogatta a Vörös Khmereket, mert félt, hogy Vietnám megszállja az országot, és ezzel kikezdené Kína hatalmi pozícióját Ázsiában. Végül a szovjetek által támogatott vietnámi hadsereg '79-ben megszállta az országot. 1991-ben született meg a békeszerződés, és az ENSZ segítségével megindult az újjáépítés. Azóta alkotmányos monarchia lett az országból (már ismét Kambodzsa néven), és ugyanaz a Sihanouk lett az uralkodó, aki már 1953-ban is vezette az országot.

Tehát az általam Kambodzsáról ismert két kifejezés mögött egy ilyen végtelenül szomorú történet áll, ami alighanem megmagyarázza a nagyfokú szegénységet, amit tapasztaltunk. Európai és fiatal szemmel nehéz felfogni, hogy a világban ilyen dolgok történtek a hetvenes évek végén, habár sajnos nyilvánvaló, hogy bizonyos helyeken mind a mai napig előfordulnak hasonló népirtások. A diktatúrát érthető módon még a helyiek sem dolgozták fel egészen, legalábbis erre utal, hogy a könyvesboltok tele vannak az 1975-79-es periódusról szóló könyvekkel. Így lesz azonban igazán ámulatba ejtő, hogy Kambodzsa legfőbb értéke az ott élő emberek állandó mosolya, nyitottsága a külföldiek felé, és a nehéz helyzetük ellenére is kézzel fogható életvidámság. Sokat tanulhatnánk tőlük!