Gyurcsány, az euró és a nép

A bejegyzés címére kattintva elolvasható a Világgazdaság interjúja Gyurcsány Ferenccel, melyben arról beszél, hogy az euró bevezetése "olyan kérdés, amelyről népszavazást kell kiírni". Szerencsére a kormányszóvivő már finomított, ő arról beszélt, hogy legfeljebb véleménynyilvánító referendumról lenne szó, de annak meg mi értelme van?
Nem akarok a demokrácia ellen beszélni, de mégis úgy vélem, hogy ez egy olyan bonyolult kérdés, amelyhez az átlagválasztó nem tud érdemben hozzászólni. Árfolyamkockázat csökken, önálló monetáris politika megszűnik: csak két jelentős következménye lenne a közös európai valutának, de vajon ki érti, miről van szó? Márpedig ilyen információk nélkül egy esetleges népszavazás előtti kampány fő csapásvonala a "meghal a forint" és az "EU meg a nagytőke a pénzünket is elveszi" lenne az ellenzők, és "európai pénz, európai életszínvonal" a támogatók oldalán.
A minél nagyobb legitimitás persze jó, így a népszavazás ötlete akár még támogatható is. Évekkel ezelőtt Svédországban az atomerőművek kapcsán tartott referendumon való részvételt egy, a témában tartott ingyenes gyorstalpaló képzés elvégzéséhez kötötték. Ott működött, lehet, hogy érdemes volna itthon is megpróbálkozni vele, mert alapvető makroökonómiai ismeretek nélkül nem lehet objektív és szakszerű véleményt nyilvánítani a kérdésben.
Az viszont, hogy a miniszterelnök a kampány közepén beszél róla, már egy kicsit aggasztó. Neki ugyanis komoly feladatai vannak, ugyanis ha elfogadjuk az ötletét, akkor az ő feladata, hogy 2008-ban szavazhassunk az euróról. Tehát előbb kezdjen el dolgozni, csökkentse le a hiányt és tegye rendbe a közpénzügyeket, majd utána lehet gondolkodni arról, hogy mi kerül az érmék hátoldalára és hogy mit szól a nép a forint lecseréléséhez.
Gyurcsány a saját blogbejegyzéseit úgy fejezi be, hogy "húzzunk bele". Nos, miniszterelnök úr: a 2010-es euróért tényleg bele kell húznunk!

Megtámadni Iránt

Talán először a HavasPress Online történetében, külpolitikai témával foglalkozom. Ennek oka, hogy egyre kínosabb helyzetbe kerül a világ a belőle hülyét csináló Irán által. Úgy tűnik, Európa továbbra is kivárásra játszik, aminél kevés rosszabb lépése lehetne, hiszen amíg szép csendesen tárgyalgatni próbál, a perzsa állam hamarosan egész Európát elérő rakétát fog előállítani.

Bush és Amerika most várhatóan nem mer belekezdeni egy újabb háborúba, mert épp elég gondjuk van így is a régióban.

ENSZ Biztonsági Tanács? Ha komolyan vesszük magunkat, akkor erre a gittegyletre nem érdemes sok szót fecsérelni, hiszen a megosztottsága miatt esélytelen, hogy bármilyen komolyan vehető szankcióra sort kerítenének.
Az Irán által leginkább fenyegetett országnak viszont nemcsak erős motivációja, de megfelelő hadászati eszköztára is van az atombomba-kísérleteknek otthont adó létesítmények lebombázásához. Az iráni elnök állandó céltáblájának számító Izraelben hamarosan parlamenti választásokat tartanak és a HavasPress várakozásai szerint akár 2 hét múlva, az izraeli választás estéjén megindulhatnak a légicsapások.
Nyilván sokan nem értenek egyet a szerzővel, de egyértelműen úgy látom, hogy Irán és elnöke komoly kockázatot jelent az egész világ számára, így mielőbb szükség van a megfelelő lépések megtételére, hiszen meg kell akadályozni, hogy Irán atombombához jusson, amelyet a kiszámíthatatlan elnöke a legvéletlenszerűbb pillanatban próbálhat ki. Minden háború rossz, de van, amire szükség van, és a jelek szerint az iráni helyzet ilyen.
Tehát: visszaszámlálás indul, könnyen elképzelhető, hogy mához 2 hétre, március 28-án megindul a hadművelet.

Zárt kapus MTK-meccs

A rendőrség nem engedélyezte, hogy a élvonalban szereplő MTK, Honvéd, Vasas és REAC nézőket engedjen be a stadionjába az úgynevezett fokozott kockázatú mérkőzésekre. A hétvégi fordulóban a Honvéd-Fehérvár és az MTK-DVSC találkozókat minősítették ilyennek, melyek közül előbbi a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, utóbbira azonban sor került.
Ezzel a bejegyzéssel szándékosan vártam a mérkőzés végéig, hiszen bíztam benne, hogy van valaki akár a rendőrségen, akár a Ligában, aki képes gondolkodni és talál olyan megoldást, amely kevésbé rossz, mint az eredeti határozat. Nos, mivel ilyen ember nem volt, nézzük, kik a felelősei az ügynek!
Minden NB1-es csapatnak a szezon kezdete előtt be kellett szereznie a klublicencet, amelynek egyik feltétele a rendőrségi engedély a stadionra vonatkozóan. Csak úgy lehet a bajnokságban elindulni, hogy ezt megszerzi a csapat, vagyis a fent említettek mindegyike rendelkezett vele és ez a teljes évadra érvényes. Első kérdés, hogy a rendőrség akkor vajon miért nem fedezte fel a stadionok hibáit, hiszen nyilvánvalóan nem az elmúlt fél évben történt radikális állagromlás az oka a pályák betiltásának.
A következő érdekesség, hogy a stadionok tulajdonosa, például a Hungária körúti stadion esetében a magyar állam, vajon milyen alapon kér bérleti díjat egy rendeltetésszerű használatra alkalmatlan épületért. A Hidegkuti-stadion helyzete még bonyolultabb, mert kizárólag a használó korábbi tulajdonosának köszönhető, hogy nem dőlt még össze a létesítmény, ezt azonban a tulajdonos nem hajlandó elismerni.
Aki ismeri az említett pályát, az pontosan tudja, hogy egyrészt semmiféle atrocitás nem történt az elmúlt években (szemben néhány biztonságosnak minősített stadionnal), másrészt a kiemelt mérkőzésekre megfelelő eljárást alkalmaznak a két szurkolótábor elválasztására. Ezt a rendőröknek is tudniuk kéne, hiszen ők is komoly erőkkel jelen szoktak lenni.
Közhely, de a labdarúgás tényleg a nézőkért van és úgy nincs értelme meccset rendezni, ha senki nem lehet jelen. Ezért bíztam a futballvezetők józanságában, hiszen nincs rosszabb ellenreklám a reputációját már régen elvesztő magyar focinak, mint egy zárt kapus meccs élő közvetítése, azonban végül nem találtak módot a mérkőzés elhalasztására.
A HavasPresshez eljutott pletykák szerint a rendőrség szigorában közrejátszott egy bukott MLSZ-alelnök, Puhl Sándor közbenjárása, akinek e lépéssel az lehetett a célja, hogy megnehezítse az újdonsült elnök, Kisteleki István életét. Ezt minden bizonnyal nehéz lenne bizonyítani, mindenesetre a két úr viszonyát ismerve egyáltalán nem tűnik valószerűtlennek. Remélhetőleg ez nem igaz, csakhát olyan hirtelen jött a hatóság kemény fellépése...

Számtanóra politikusoknak

Azzal eddig is tisztában voltam, hogy sokan elég nehezen igazodnak ki a különböző statisztikákban, kimutatásokban, de ezen a héten néhány politikus rendkívüli tehetségét bizonyította e téren is. A mai bejegyzés tehát erről szól, pedig a miniszterelnök nyugdíjasoknak tett ígérethalmaza (jubileumi nyugdíj, ingyenes utazás kibővítése) is megérne néhány sort, az ötleteit összekombinálva javaslom, hogy a 120. születésnapját elérő összes magyar nyugdíjas kapjon magánrepülőt az államtól. Maradjunk inkább a számoknál.
Van néhány politikus, aki már nem hisz a statisztikákban, így például nem engedi képernyőre azokat vagy ha egy korábban "baráti" kutatóintézet neki nem tetsző adatokat publikál, nemes egyszerűséggel rávágja, hogy mára elvesztették a hitelüket. Annyit azért a tévénézők nevében hadd jegyezzek meg, nem nagyon van olyan statisztika, amelyik unalmasabb lenne az egykori házelnök kommunikációs stílusánál.
Első lecke: ha a költségvetési hiány jelentős ("akár az év közepére is elérheti a GDP 10 százalékát") és ezt problémásnak látjuk, akkor a következő mondatunkban ne a bevételek jelentős csökkentéséről, valamint a kiadások növeléséről beszéljünk, mert ez így nem logikus!
Második: ha valamit sikeresen létrehoztunk évekkel ezelőtt (Diákhitel) és gyakorlatilag önfinanszírozóvá vált, akkor ne ígérjünk olyan változtatásokat, melyek az államot újabb költségekbe verik! A szerző korábban modellezte a magyar diákhitelrendszert, így bizton mondhatom, hogy közgazdaságilag aligha lenne fenntartható a maximális összeg jelentős megemelése.
Harmadik és egyben a legérdekesebb: tanítsuk meg Schmitt Pált számolni vagy legalábbis olyan papírokat tegyünk elé, amin értelmes számok vannak! A MOB-elnök már sokszor bizonyította, hogy nem a legkiválóbb koponyák közé tartozik, így hát a szövegíróinak kegyetlensége következtében legutóbb is mondott néhány sületlenséget. 400-450 ezer aktivistával kezdik el a mozgosító kampányt, legalábbis a párt alelnöke szerint. Nézzük, hogyan jött ez ki! Van 200-250 ezer polgári körös, nyilván mindegyik szabadidejében narancssárga kabátban járja majd az utcákat, beleértve a "fő" kör tagjait, Martonyitól Orbánig. Nyílt titok, hogy sok polgári kör inkább a Harmadik Út nevű formációt preferálja, hiszen a Fidesz nem elég radikális nekik (ez speciel pozitívum). 32600 párttag van, ehhez jön hozzá az a 90 ezer fő, amely a szövetség szatelitszervezeteinek taglétszáma. Ide tartozik a Fidelitas, a Nemzeti Fórum, a KDNP, a Vállalkozók Pártja, a Lungo Drom és a Kisgazda Polgári Egyesület, igen meglepő lenne, ha ezek a szervezetek átlag 15 ezres létszámmal bírnának, míg az "anyacég" 32 ezerrel...
Ezen kívül 100 ezren jelentkeztek önkéntesnek, az ő létszámukat eddig mindenki (Rogán és Schmitt is) 50 ezerre vagy inkább az alá tette, nyilván az elmúlt napokban sokan rájöttek, hogy milyen rosszul élnek, így ők is a változást fogják szorgalmazni 4000 forintos napidíjért.
Valahogy így jön ki Schmitt "doppingbotrány esetén lemondok" Pál 400 ezres aktivista tábora, talán szólni kéne neki az esetleges átfedésekről. Csak egy példa: a Formula-1 nézettsége évente 50-60 milliárd fő között mozog, ami a Föld lakosságának közel tízszerese. Az ufók biztos szeretik a Ferrarit...
És akkor egy Fidesz-plakátról: a "Rosszabbul élünk..." sorozat egyik darabja 700 ezer munkanélküliről szól, ami úgy jön össze, hogy a regisztrált munkanélküliek számához hozzáadják egy másik módszertan szerint állást keresőnek minősülők számát, noha itt is jelentős az átfedés.
Aki ostobaságokat mond, az magáról állít ki bizonyítványt, így Schmitt úr tovább folytathatja a megkezdett sorozatot, de aki érti a számokat és tudja használni, azt borzasztóan zavarja, ha valaki ennyire esetlenül szerepel a témában. Ezennel szépen kérném a nagyobbik ellenzéki párt kampányfőnökeit, hogy egy gyorstalpalóra küldjék el az emlegetett urat, mert egyelőre az a vicc jut róla az ember eszébe, amikor a tanár azt mondja: olyan rosszak lettek a dolgozatok, hogy az osztály 40 százaléka megbukott! Erre a hátsó sorból valaki: dehát nem is vagyunk annyian!
Ugye nem a fiatal Schmitt Pál volt az?

Nemzeti karakterek 2

Az alábbi cikk egy korábbi bejegyzésre érkezett kommentárként és a szerző engedélyével ezennel közzé teszem. A szerző eon, akinek ezúton is köszönöm. Saját blogja elérhető a jobb oldali menüből.

Egyre távolodva Magyarországtól sorra veszem az államokat.
Az általam megismert románokat egyaránt az érzelemgazdagság, a játékosság, kreativitás, és egy sokat nélkülöző ország állampolgárának bizonyítási vágya jellemzi. Talán a romantikus érzelmi beállítottságból is adódik, hogy van bennük egy infantilis nacionalizmus, amelyhez egy "nem nagyon szeretjük a magyarokat" is társul. Ezzel szemben viszont engem szeretnek, és azt gondolják, hogy biztos más vagyok mint a többi. Próbálom velük megértetni, hogy ez nincsen így (bővebben erről internetes naplómban).
Több lengyellel is találkoztam, egy lánnyal pedig barátságot is kötöttem. Valami általam ismeretlen oknál fogva alengyelek szó szerint rajongva szeretik a magyarokat. A nálunk élő embereket, szívesen hallgatják a nyelvünket, és kérik, hogy beszéljek magyarul. Amikor egy lengyel megtudja, hogy magyar vagyok, rögtön csak úgy sugárzik belőle a boldogság. Érthetetlen... :)
Német ismerőseim túlontúl kimértek és fenségeskedők. Sokszor nyilatkoznak negatívan erről-arról, távolságtartóak, azonban segítőkészek is. Beismerem, hogy gyakran untat a társaságuk, és nem tudok köztük feloldódni. Az itteni legjobb barátom egy német fiú, őt egészen más fábúl faragták.
A franciáktól el kellene tanulnunk az alapvető pozitív hozzáállást egymáshoz és a világhoz, a kedvességet, és azt az egy mosolyt, ami nem kerül semmibe, de örömöt okoz. Tényleg nagyon megkedveltem őket. Rugalmasak, jó problémamegoldók, hivatali hatásköreikben önkorlátozók, és segítőkészek.
Olaszok. Szuper jók. Irígylésre méltóan tudnak élni. Sajnos olasz barátom hazautazott.
A spanyolok és a mexikóiak nagyon összetartanak, közvetlenek, pozitívak, és érdekes, hogy még rosszat, vagy bántót nem hallottam tőlük. Sokat lehet a körükben nevetni, és az idegen is rögtön feloldódik, de egy ponton túl az a probléma jelentkezett, hogy intellektuálisan nem tudtam még egyikkel sem összhangba kerülni. (értsd vitázni, beszélgetni, politizálni, stb.)
Az egyik múltkor kicsit megsértődött mert úgy emlékeztem, hogy katalán.
A kanadaiak megadják a módját a dolgoknak, ha mulatni mennek, akkor mindig kicsípik magukat. Nagyon társasági emberek, mosolygósak, szívesen beszélgetnek, de még egyiket sem sikerült rávennem, hogy jöjjön el velünk társasjátékozni, mert ahhoz túlságosan komoly(kodó)ak. Sokat utaznak most, hogy eljutottak Európába, és mindent látni szeretnének. Néha az az érzésem, hogy egy máz veszi körül őket, és nem tudni, hogy mi van mögötte.
A kolumbiaiak együtt mozognak. Folyton fociznak, és vannak vagy negyvenen. Engem is szoktak hívni focizni, mint egyetlen nem kolumbiait. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy az USA-nak nem sok köszönettel tartoznak.
Egy kínai fiút ismerek. Ő pedig ismeri Petőfit (a románok is ismerik), sőt a kedvenc költője. Egyszer kölcsönadtam neki gyertyát, amikor áramszünet volt. Késöbb ezt egy szerencsehozó amulettel viszonozta.

eon

Európai Parlament

Ma Brüsszelben, az Európai Parlament épületében jártunk, magyarok és külföldiek egyaránt. Az épület hatalmas, az ott dolgozók elmondása szerint egy kis városként is felfogható, rengeteg üzlettel, sportlétesítménnyel.
A parlamenti látogatást az Európai Szocialisták Pártja egyik magyar alkalmazottja szervezte, ezúton is köszönet érte! Első meglepetés a magyarok létszáma. Lépten-nyomon magyarul beszélőket lehetett hallani és az volt az ember érzése, hogy ebben az épületben kizárólag a honfitársaink dolgoznak.
A következő fontos tanulság: a hatékonyságon jelentősen csiszolni kell még. Az EP plenáris ülései Strasbourgban, a bizottsági és frakcióülések Brüsszelben, míg egyes további funkciók Luxemburgban vannak. Ennek tradícionális és egyéb mérsékelten racionális okai vannak, következménye pedig a pazarlás. Remélhetőleg valamikor változik ez a helyzet, hiszen ez sem az alkalmazottaknak, sem a képviselőknek, sem pedig az adófizetőknek nem ideális állapot.
Harmadik tanulság: AKG-sok mindenhol vannak és ez alól az EP ebédlője sem kivétel, sőt, ma igen jelentős számban voltak jelen.
Független források megerősítették, hogy a magyar képviselők tényleg elismert, komoly munkát végző politikusok, akik megbecsült tagjai a világ egyik legnépesebb parlamentjének. Ennek talán az lehet az oka, hogy ha valami fontos kérdés van, akkor a különböző politikai oldalon állók leülnek egymással a Mickey Mouse becenévre hallgató kávézóban és megtárgyalják, hogy ki hány szavazatot tud összeszedni a saját frakciójában.
Ha ez tényleg így zajlik, akkor: csak így tovább!

Anderlecht-Lierse 3:0

Vasárnap délután Brüsszelben voltam, ahol a Constant Vanden Stock-stadionban az egyik belga élcsapat, az Anderlecht a Lierse-et fogadta. A stadion szép, bár az nem igaz, hogy Nyugat-Európában csak ülőhelyek vannak, viszont a nézőtér fedett. A jegy 15 euróba került az állóhelyi részre. Kezdésre teljesen megtelt a stadion, és szinte mindenki viselt a csapat színeivel ellátott mezt, sálat és hasonlókat. A klub ajándékboltja nagyon impozáns, kicsit kisebb a Chelsea hasonló boltjánál, közvetlenül a mérkőzés előtt ez komoly problémát jelentett, ugyanis teljesen tele volt az üzlet, ami az elég magas árak miatt nyilván jelentős bevételt jelent a klubnak.
Az Anderlechtben játszik egy magyar idegenlégiós, az MTK-ban nevelkedő Juhász Roland és a tegnapi mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyett, csakúgy, mint a csapat sztárjai, Mpenza, Frutos, Goor vagy Zetterberg. A meccs úgy indult, ahogy azt legfeljebb csak a kis létszámú vendégtábor várta: Lierse-helyzetekkel. Az első 5 percben két ziccer is kialakult a hazaiak kapuja előtt, de mindkétszer az utolsó pillanatban menteni tudott Juhász. Nyilván túlzásnak tűnik, de azokban a percekben csak rajta múlott, hogy nem szereztek vezetést a vendégek. Sajnos, nem sokra rá megsérült, és a 8. percben már le is kellett cserélni, így csak egy rövid ideig láthattuk őt játszani.
Az első félidőben közepes iramban folyt a mérkőzés, és meglepő módon a Lierse alakította ki a helyzeteit, igaz, mindet el is puskázta. A félidő végén két játékos között konfliktus alakult ki, nevezetesen az egyik megrúgta a másikat és a másik az egyiket, így ők elég hamar befejezték a mérkőzést, így 10 a 10 ellen folytatták a csapatok. Bár a hazai B-középben (amely nem összehasonlítható a magyar pályákon gyülekező csőcselék kemény magokkal) állva úgy érzi az ember, hogy a bíró mindig a csapat ellen fúj, valójában jobban tisztelte a nagynevű Anderlechtet.
A második félidőben felpörgött az iram, és nagyon színvonalas mérkőzés kerekedett, ahol mindkét csapatnak voltak helyzetei, ezek egyikéből némi szerencsével az Anderlecht Bart Goor révén vezetést szerzett. Ezt egy újabb kiállítás követte a vendégoldalon, ekkor teljesen eldőlt a mérkőzés, a lilamezes hazaiak még további 2 gólt szerezve biztosították be a győzelmet.
A körülmények sokkal jobbak, mint a magyar labdarúgásban, de a színvonalban mutatkozó különbség nem annyira jelentős, fizikailag kicsit jobbak, de összességében egy erősebb magyar csapat a belga középmezőnyben gond nélkül megállná a helyét.
Képek a mérkőzésről a HavasGallery oldalán.

Nemzeti karakterek

Miután az előző bejegyzésemben kritizáltam egy politikust, aki általánosságban beszélt a magyar nemzeti karakterről, úgy döntöttem, hogy a következő bejegyzésben némileg hasonóan teszek én is, és az elmúlt több mint egy hónap tapasztalatai alapján összegyűjtöm, milyen kulturális jellemzőkkel találkoztam az egyes országok képviselői részéről. Ebből semmi általánosítást nem kell és nem lehet levonni, remélhetőleg az Olvasó számára is érdekes a téma.
Nyilván a belgákkal kellene kezdeni, de régóta tudjuk, hogy csak flamandok és vallonok vannak (az újszülöttek kedvéért: "és a belgák hova álljanak?"), így Louvan-la-Neuve-ben rögtön le lehet szűkíteni utóbbiakra a vizsgálatot. Első meglátás, hogy jellemzően nem veszik túl komolyan a feladatukat, nevezetesen az iskolát, ez meg is látszik az eredményeken. Ami kissé meglepett, a rendkívül erős családcentrikusság, legalábbis nagyrészt annak tudom be, hogy szinte kivétel nélkül mindenki hazamegy az összes hétvégén.
Kanada. Először is alig van olyan, hogy tisztán kanadai, itt mindenféle származásúak vannak (pl. indiai, orosz, lengyel), ez a toleranciájukból adódhat, ami hihetetlenül szimpatikussá teszi számomra az országot. Ugyanakkor érezhető, hogy a kanadaiak szeretnének egy kicsit jobban európaiak lenni, "irigykednek" a kontinens kultúrájára, történelmére.
Skandinávia. Ilyen ország ugye nincs, de sok hasonlóságot látok az északi államokban élőkben. Szimpatikus, optimista a hozzáállásuk a világhoz és ebből következik a jókedély. Itt jegyezném meg a viccelődéssel kapcsolatos meglátásom. A közép-európai és pláne a magyar humor jóval csipkelődőbb és erősebben ironikus, mint a többieké. Az északiak ráadásul olyannyira óvatosan mernek csak viccelni, hogy ha olyat mondanak, ami valakit egy kicsit is sérthet, akkor muszáj rögtön hozzátenniük, hogy csak viccelnek. Ez egyrészt felesleges szerintem, másrészt komoly gondok forrása lehet, ha én szokásomhoz híven nem teszem hozzá (és miért is tenném?), így azt hihetik, hogy komolyan gondolja az ember.
Spanyolország. Vagy inkább Katalónia. Hihetetlen, de fültanúja voltam, mikor 2 spanyol találkozásakor az egyikőjük első kérdése az volt: ja, te vagy a katalán? Meglepő volt, és talán mondhatom, szomorú, hisz ez azt is jelenti, hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy a szánalmas európai konfliktusok teljesen elcsituljanak. Pláne, amíg egyesek szítják... A spanyol anyanyelvűekhez hozzátartozik még, hogy elég sokan vannak ahhoz, hogy szinte soha ne kelljen az anyanyelvükön kívül máshogy megszólalni.
Közép-Európa. Lengyel-magyar két jó barát (Polak, Węgier, dwa bratanki - vagy legalábbis
hasonló) és ez itt úgy is megjelenik, hogy nagyon sok a hasonlóság. Az oktatási rendszer miatt (is) sokkal mélyebb tudással bírunk, mint a nyugatiak, és feltehetően a kevéssé sikeres múlt következménye, hogy erős ambícióval rendelkező embereket ismertem meg a lengyelekben és bár sokan nyilván nem értenek egyet, ez szerintem nagyon sok magyarról is elmondható. Csakúgy, mint az ügyeskedésre, kiskapuk keresésére való hajlam, amelynek egy ilyen tisztességes ország kiváló táptalajt ad.
Ázsia. Ez így elég sok embert takar, de ennek ellenére nagyon keveset tudtam meg az ázsiaiakról. Ennek oka lehet, hogy sokan közülük zárkózottnak tűnnek, kevésbé kedvelik a társaságot, de ez elképzelhető, hogy egyáltalán nincs így és pusztán azért látom ezt, mert a kulturális különbségek miatt más emberekkel barátkoznak.
Röviden ennyi, hogy némi tanulsággal is szolgáljak, azt tudnám javasolni minden magyarnak, hogy higyje el, van olyan okos, tehetséges, mint bárki más. Semmi ok feltett kezekkel nekiindulni a versengésnek, legyen szó állásinterjúról vagy futballmecsről.
Legyen szó hasonló vagy épp ellenkező tapasztalatokról, örömmel fogadom az Olvasók hozzászólását a témához!

Magyar nemzeti karakter?

Nyilván sokakhoz eljutott a hír, hogy Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium államtitkára, az SZDSZ Somogy megyei képviselőjelöltje blogot indított. Szíve joga, jelen állás az idei kampányban erőteljesen megjelent ez a megnyilvánulási forma is, gondoljunk csak Gyurcsány Ferencére, vagy a Népszava kezdeményezésére, ahol 3 párt egy-egy képviselője írja meg, hogyan is éli meg a kampányt.
Azonban a Csepeli-féle blog több szempontból is kiemelkedik a mezőnyből, igaz, meglehetősen kétes a dicsőség. Formailag, design tekintetében mintha egy pár évet lemaradt volna a szerkesztő, de ennél sokkal komolyabb probléma, hogy az államtitkár teljes szereptévesztésben van. Az első postra érkező reakciókat (melyek nem voltak különösebben durvák) sértődéssel fogadta és "megfenyegette" olvasóit, hogy befejezi a blogolást. Ez egyrészt az ilyen jellegű fórumok teljesen téves felfogását jelenti, arról nem beszélve, hogy politikusként (bíróságok is kimondták) az átlagosnál többet kell elviselnie kritikából, személyeskedésből. Megjegyezném, elég furcsa egy liberális politikustól, hogy a szólásszabadság ennyire zavaró a számára. Mindenesetre ez csak egy apróság, ha nincs kedve, akkor ne írjon többet, bár azt gondoltam, hogy az informatikai minisztérium egyik vezetőjeként nagyjából ismeri az internetet. Talán mégsem...
Viszont amit március 2-án írt, azzal igenis érdemes foglalkozni. Az Index is idéz a bejegyzésből, melyben azt írja, hogy "pesszimizmus, ongyulolet, kishituseg, irigyseg, felelosseg elharitasa, otlettelenseg es fantaziatlansag jellemzi a dominans magyar nemzeti karaktert". Mindezt - állítása szerint - egy amerikai egyetemen is előadja. Azt hiszem, sok honfitársam nevében kikérem magamnak, hogy valaki az óceán túlpartján rontsa az ország és az itt élők hírnevét, ráadásul megítélésem szerint igazságtalanul. A fenti jellemzők között találunk jól ismert sztereotípiákat, melyeket akár igazolhatnak is felmérések és a szerző tapasztalatai szerint is léteznek, gondolok itt főleg a pesszimizmusra. Azonban az ötlettelenség-fantáziátlanság párosra elég sok kézenfekvő cáfolatot lehetne sorolni.
Kérdésem, miért általánosít a képviselőjelölt úr? Mennyiben más ez, mintha azt mondaná, a magyarok tolvajok? És ha kicseréljük egy másik népcsoportra, akkor már meg is érkeztünk egy nettó rasszista kijelentéshez. Biztos, hogy egy szociálpszichológiai professzornak, nem mellesleg liberális politikusnak a magyar nemzeti karaktert (van ilyen egyáltalán?) a barbarizmushoz kell hasonlítania?
Kérem a Szabad Demokraták vezetőit, hogy határolódjanak el a fenti kijelentéstől!

Euró vagy Járai?

A hír: Járai Zsigmond szerint a kormánynak rossz a gazdaságpolitikája. Ez nagyjából rendjén is volna, sokan gondolják ugyanezt, azonban ők nem jegybankelnökök, míg Járai az. Ennek megfelelően nem ártana, ha úgy is viselkedni, mint a független monetáris politika legfőbb képviselője és nem mint egy elvakult pártaktivista. Persze makroelemzők már régóta mondják, hogy az illető úr elérte néhány évvel ezelőtt elérte azt a figyelemre méltó eredményt, hogy minden megszólalása után gyengülni kezdett a forint. Azt is mindenki tudja, hogy Járai nem egy Greenspan, utóbbiról valahogy az egész világ sejti, érzi és tudja, hogy értett ahhoz, amit csinált, míg a mi jegybankunk vezetője bizony nevetséges butaságokat is nyilatkozik (ha valaki nem emlékezne: bár ezen a szinten nem ildomos összekeverni az állam és az államháztartás adósságát, neki sikerült), csak hogy elősegítse korábbi munkaadója visszatérését a hatalomba.
A választási kampány során először szólalt meg hosszabban, és bár kétségtelen, hogy sok dologban igaza van, a probléma ott jelent meg, mikor véleményt formált a legnagyobb ellenzéki párt programjáról. A járulékcsökkentési javaslatot pártolja, noha - amint azt egy korábbi bejegyzésben is jeleztem - az MNB elemzői szerint az euróbevezetés teljesítéséhez nem elég a mindenki által hangoztatott reformokat végrehajtani, de adó- vagy járulékemelésre, esetleg normatívacsökkentésre van szükség. Járai a beosztottait figyelmen kívül hagyta, hogy elősegítse az egyik párt kampányát.
Ezek után azt tudom kívánni mindannyiunknak, hogy minél előbb vezessék be Magyarországon az eurót, hiszen abban a pillanatban a monetáris politika az Európai Központi Bank feladata lenne, így jelentősen csökkene az esélye, hogy kvázi-pártkatonák uralnák az elvileg független pénzügypolitikát.