Miután az előző bejegyzésemben kritizáltam egy politikust, aki általánosságban beszélt a magyar nemzeti karakterről, úgy döntöttem, hogy a következő bejegyzésben némileg hasonóan teszek én is, és az elmúlt több mint egy hónap tapasztalatai alapján összegyűjtöm, milyen kulturális jellemzőkkel találkoztam az egyes országok képviselői részéről. Ebből semmi általánosítást nem kell és nem lehet levonni, remélhetőleg az Olvasó számára is érdekes a téma.
Nyilván a belgákkal kellene kezdeni, de régóta tudjuk, hogy csak flamandok és vallonok vannak (az újszülöttek kedvéért: "és a belgák hova álljanak?"), így Louvan-la-Neuve-ben rögtön le lehet szűkíteni utóbbiakra a vizsgálatot. Első meglátás, hogy jellemzően nem veszik túl komolyan a feladatukat, nevezetesen az iskolát, ez meg is látszik az eredményeken. Ami kissé meglepett, a rendkívül erős családcentrikusság, legalábbis nagyrészt annak tudom be, hogy szinte kivétel nélkül mindenki hazamegy az összes hétvégén.
Kanada. Először is alig van olyan, hogy tisztán kanadai, itt mindenféle származásúak vannak (pl. indiai, orosz, lengyel), ez a toleranciájukból adódhat, ami hihetetlenül szimpatikussá teszi számomra az országot. Ugyanakkor érezhető, hogy a kanadaiak szeretnének egy kicsit jobban európaiak lenni, "irigykednek" a kontinens kultúrájára, történelmére.
Skandinávia. Ilyen ország ugye nincs, de sok hasonlóságot látok az északi államokban élőkben. Szimpatikus, optimista a hozzáállásuk a világhoz és ebből következik a jókedély. Itt jegyezném meg a viccelődéssel kapcsolatos meglátásom. A közép-európai és pláne a magyar humor jóval csipkelődőbb és erősebben ironikus, mint a többieké. Az északiak ráadásul olyannyira óvatosan mernek csak viccelni, hogy ha olyat mondanak, ami valakit egy kicsit is sérthet, akkor muszáj rögtön hozzátenniük, hogy csak viccelnek. Ez egyrészt felesleges szerintem, másrészt komoly gondok forrása lehet, ha én szokásomhoz híven nem teszem hozzá (és miért is tenném?), így azt hihetik, hogy komolyan gondolja az ember.
Spanyolország. Vagy inkább Katalónia. Hihetetlen, de fültanúja voltam, mikor 2 spanyol találkozásakor az egyikőjük első kérdése az volt: ja, te vagy a katalán? Meglepő volt, és talán mondhatom, szomorú, hisz ez azt is jelenti, hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy a szánalmas európai konfliktusok teljesen elcsituljanak. Pláne, amíg egyesek szítják... A spanyol anyanyelvűekhez hozzátartozik még, hogy elég sokan vannak ahhoz, hogy szinte soha ne kelljen az anyanyelvükön kívül máshogy megszólalni.
Közép-Európa. Lengyel-magyar két jó barát (Polak, Węgier, dwa bratanki - vagy legalábbis
hasonló) és ez itt úgy is megjelenik, hogy nagyon sok a hasonlóság. Az oktatási rendszer miatt (is) sokkal mélyebb tudással bírunk, mint a nyugatiak, és feltehetően a kevéssé sikeres múlt következménye, hogy erős ambícióval rendelkező embereket ismertem meg a lengyelekben és bár sokan nyilván nem értenek egyet, ez szerintem nagyon sok magyarról is elmondható. Csakúgy, mint az ügyeskedésre, kiskapuk keresésére való hajlam, amelynek egy ilyen tisztességes ország kiváló táptalajt ad.
Ázsia. Ez így elég sok embert takar, de ennek ellenére nagyon keveset tudtam meg az ázsiaiakról. Ennek oka lehet, hogy sokan közülük zárkózottnak tűnnek, kevésbé kedvelik a társaságot, de ez elképzelhető, hogy egyáltalán nincs így és pusztán azért látom ezt, mert a kulturális különbségek miatt más emberekkel barátkoznak.
Röviden ennyi, hogy némi tanulsággal is szolgáljak, azt tudnám javasolni minden magyarnak, hogy higyje el, van olyan okos, tehetséges, mint bárki más. Semmi ok feltett kezekkel nekiindulni a versengésnek, legyen szó állásinterjúról vagy futballmecsről.
Legyen szó hasonló vagy épp ellenkező tapasztalatokról, örömmel fogadom az Olvasók hozzászólását a témához!
Nyilván a belgákkal kellene kezdeni, de régóta tudjuk, hogy csak flamandok és vallonok vannak (az újszülöttek kedvéért: "és a belgák hova álljanak?"), így Louvan-la-Neuve-ben rögtön le lehet szűkíteni utóbbiakra a vizsgálatot. Első meglátás, hogy jellemzően nem veszik túl komolyan a feladatukat, nevezetesen az iskolát, ez meg is látszik az eredményeken. Ami kissé meglepett, a rendkívül erős családcentrikusság, legalábbis nagyrészt annak tudom be, hogy szinte kivétel nélkül mindenki hazamegy az összes hétvégén.
Kanada. Először is alig van olyan, hogy tisztán kanadai, itt mindenféle származásúak vannak (pl. indiai, orosz, lengyel), ez a toleranciájukból adódhat, ami hihetetlenül szimpatikussá teszi számomra az országot. Ugyanakkor érezhető, hogy a kanadaiak szeretnének egy kicsit jobban európaiak lenni, "irigykednek" a kontinens kultúrájára, történelmére.
Skandinávia. Ilyen ország ugye nincs, de sok hasonlóságot látok az északi államokban élőkben. Szimpatikus, optimista a hozzáállásuk a világhoz és ebből következik a jókedély. Itt jegyezném meg a viccelődéssel kapcsolatos meglátásom. A közép-európai és pláne a magyar humor jóval csipkelődőbb és erősebben ironikus, mint a többieké. Az északiak ráadásul olyannyira óvatosan mernek csak viccelni, hogy ha olyat mondanak, ami valakit egy kicsit is sérthet, akkor muszáj rögtön hozzátenniük, hogy csak viccelnek. Ez egyrészt felesleges szerintem, másrészt komoly gondok forrása lehet, ha én szokásomhoz híven nem teszem hozzá (és miért is tenném?), így azt hihetik, hogy komolyan gondolja az ember.
Spanyolország. Vagy inkább Katalónia. Hihetetlen, de fültanúja voltam, mikor 2 spanyol találkozásakor az egyikőjük első kérdése az volt: ja, te vagy a katalán? Meglepő volt, és talán mondhatom, szomorú, hisz ez azt is jelenti, hogy még nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy a szánalmas európai konfliktusok teljesen elcsituljanak. Pláne, amíg egyesek szítják... A spanyol anyanyelvűekhez hozzátartozik még, hogy elég sokan vannak ahhoz, hogy szinte soha ne kelljen az anyanyelvükön kívül máshogy megszólalni.
Közép-Európa. Lengyel-magyar két jó barát (Polak, Węgier, dwa bratanki - vagy legalábbis
hasonló) és ez itt úgy is megjelenik, hogy nagyon sok a hasonlóság. Az oktatási rendszer miatt (is) sokkal mélyebb tudással bírunk, mint a nyugatiak, és feltehetően a kevéssé sikeres múlt következménye, hogy erős ambícióval rendelkező embereket ismertem meg a lengyelekben és bár sokan nyilván nem értenek egyet, ez szerintem nagyon sok magyarról is elmondható. Csakúgy, mint az ügyeskedésre, kiskapuk keresésére való hajlam, amelynek egy ilyen tisztességes ország kiváló táptalajt ad.
Ázsia. Ez így elég sok embert takar, de ennek ellenére nagyon keveset tudtam meg az ázsiaiakról. Ennek oka lehet, hogy sokan közülük zárkózottnak tűnnek, kevésbé kedvelik a társaságot, de ez elképzelhető, hogy egyáltalán nincs így és pusztán azért látom ezt, mert a kulturális különbségek miatt más emberekkel barátkoznak.
Röviden ennyi, hogy némi tanulsággal is szolgáljak, azt tudnám javasolni minden magyarnak, hogy higyje el, van olyan okos, tehetséges, mint bárki más. Semmi ok feltett kezekkel nekiindulni a versengésnek, legyen szó állásinterjúról vagy futballmecsről.
Legyen szó hasonló vagy épp ellenkező tapasztalatokról, örömmel fogadom az Olvasók hozzászólását a témához!
1 megjegyzés:
Nagyon érdekes téma! Grat. (Nem dícsérlek többet.)
Egyre távolodva Magyarországtól sorra veszem az államokat.
Az általam megismert románokat egyaránt az érzelemgazdagság, a játékosság, kreativitás, és egy sokat nélkülöző ország állampolgárának bizonyítási vágya jellemzi. Talán a romantikus érzelmi beállítottságból is adódik, hogy van bennük egy infantilis nacionalizmus, amelyhez egy "nem nagyon szeretjük a magyarokat" is társul. Ezzel szemben viszont engem szeretnek, és azt gondolják, hogy biztos más vagyok mint a többi. Próbálom velük megértetni, hogy ez nincsen így (bővebben erről internetes naplómban).
Több lengyellel is találkoztam, egy lánnyal pedig barátságot is kötöttem. Valami általam ismeretlen oknál fogva alengyelek szó szerint rajongva szeretik a magyarokat. A nálunk élő embereket, szívesen hallgatják a nyelvünket, és kérik, hogy beszéljek magyarul. Amikor egy lengyel megtudja, hogy magyar vagyok, rögtön csak úgy sugárzik belőle a boldogság. Érthetetlen... :)
Német ismerőseim túlontúl kimértek és fenségeskedők. Sokszor nyilatkoznak negatívan erről-arról, távolságtartóak, azonban segítőkészek is. Beismerem, hogy gyakran untat a társaságuk, és nem tudok köztük feloldódni. Az itteni legjobb barátom egy német fiú, őt egészen más fábúl faragták.
A franciáktól el kellene tanulnunk az alapvető pozitív hozzáállást egymáshoz és a világhoz, a kedvességet, és azt az egy mosolyt, ami nem kerül semmibe, de örömöt okoz. Tényleg nagyon megkedveltem őket. Rugalmasak, jó problémamegoldók, hivatali hatásköreikben önkorlátozók, és segítőkészek.
Olaszok. Szuper jók. Irígylésre méltóan tudnak élni. Sajnos olasz barátom hazautazott.
A spanyolok és a mexikóiak nagyon összetartanak, közvetlenek, pozitívak, és érdekes, hogy még rosszat, vagy bántót nem hallottam tőlük. Sokat lehet a körükben nevetni, és az idegen is rögtön feloldódik, de egy ponton túl az a probléma jelentkezett, hogy intellektuálisan nem tudtam még egyikkel sem összhangba kerülni. (értsd vitázni, beszélgetni, politizálni, stb.)
Az egyik múltkor kicsit megsértődött mert úgy emlékeztem, hogy katalán.
A kanadaiak megadják a módját a dolgoknak, ha mulatni mennek, akkor mindig kicsípik magukat. Nagyon társasági emberek, mosolygósak, szívesen beszélgetnek, de még egyiket sem sikerült rávennem, hogy jöjjön el velünk társasjátékozni, mert ahhoz túlságosan komoly(kodó)ak. Sokat utaznak most, hogy eljutottak Európába, és mindent látni szeretnének. Néha az az érzésem, hogy egy máz veszi körül őket, és nem tudni, hogy mi van mögötte.
A kolumbiaiak együtt mozognak. Folyton fociznak, és vannak vagy negyvenen. Engem is szoktak hívni focizni, mint egyetlen nem kolumbiait. Tökéletesen tisztában vannak vele, hogy az USA-nak nem sok köszönettel tartoznak.
Egy kínai fiút ismerek. Ő pedig ismeri Petőfit (a románok is ismerik), sőt a kedvenc költője. Egyszer kölcsönadtam neki gyertyát, amikor áramszünet volt. Késöbb ezt egy szerencsehozó amulettel viszonozta.
Megjegyzés küldése