Hamupipőke Szingapúrban

Az elmúlt hetekben kevés cikkel jelentkeztünk, ennek fő oka az élménygyűjtés volt, három ország négy városáról készül beszámoló hamarosan. Másfelől pedig az iskolában az első periódus végeztével vizsgaidőszak volt, méghozzá meglehetősen tömény változatban: 3 nap alatt 5 darab, egyenként 3 órás vizsga, előtte egy hétvége felkészülési idő.
Egy markáns programpont minden diák életében a perióduszáró "Champagne Party". Ez egy buli, ahol pezsgő és mindenféle más szeszes ital szinte korlátlanul áll a résztvevők rendelkezésére. Ezt a bulit - ellentétben sok egyéb rendezvénnyel - nem valamely nagyvonalú cég szponzorálja, hanem a diákok maguk finanszírozzák. Kattintás után kiderül, hogy ennél érdekesebb a helyzet!

Fürdik a lelkem

2 szingapúri singlishül beszélget:
- Kéne valami turistacsalogatót építenünk...
- Van óriáskereketek, mesterséges szigetetek? És fedett sípályátok, vidámparkotok, netán éjszakai szafaritok?
- Ezek már mind vannak, valami új kéne.
- Hát, akkor valami hatalmas dolgot kéne egy magasház tetejére rakni!

Szerintem így született a Marina Bay Sands, minden újdonsült szingapúri fénykép dísze. Három torony, háromszor ötvenhét emelet, és a tetején egy hajóval.

Ami egy szingapúri blogról nem hiányozhat...

Tömeg? Közlekedés!

Ma valamiért nem működött a klíma a buszon, erre a sofőr megkérdezett minket, akarjuk-e, hogy félreálljon, és bevárjunk egy másik buszt, ahol elviselhetőbb a hőmérséklet.
Jellemző? A hozzáállás igen, a műszaki hiba nem. Ezt a bejegyzést a helyi közösségi közlekedésnek szentelem, szerintem érdekes, tanulságos.
5 milliós nagyváros, területe másfél Budapestnyi, és van összesen 4 metróvonal. Tisztább, mint otthon, újabbak a szerelvények, de ebben nincsenek jelentősen Budapest előtt. Villamos, troli nincs, úgyhogy marad a busz. Na abból bizony van egy pár: a főbb utakon felváltva közlekednek egy- és kétemeletes buszok.
És akkor mi van? Az izgalmasabb részek most jönnek: jegyek és egyéb különcségek.

Volt egyszer egy választás

4 évvel ezelőtt többórás utazásra vállalkoztam, hogy szavazhassak.Idén erre nem kerülhetett sor. Nem az általános apátia, nem a felkínált opciók színvonala, hanem az érvényben lévő jogszabályok késztettek erre.
Nem is foglalkoznék sokat a témával, de az gyanús volt, hogy a szavazás napján Sentosa szigetén a "Listen to your heart" c. számot játszották.
Gratulálunk a győzőknek, és a távolból bízunk benne, hogy egy-két ötletet átvesz Budapest Szingapúrtól. Most azonban foglalkozzunk Sentosával!

Been to Bintan

Úgy egy hónapja egy rövid kiruccanást tettünk Indonéziában. Errefelé mások a mértékek meg a fogalmak, Indonézia ugyanis nagyon sok szigetből áll. A CIA szerint 17.508-ból (általában az ő adataikat érdemes használni, úgyhogy mi is maradunk ennél), de a helyi úrhivatal felmérése alapján több, mint 18 ezerből.
Tehát ebből egyet, mégpedig tán a hozzánk legközelebbit, Bintant látogattuk meg.
Ritkaság errefelé, hogy nem repülővel kell menni, ugyanis komppal is csak szűk két óra az út. Az időeltolódás miatt meg csak egy. Persze vissza három...

De nehéz az iskolatáska...

Lassan két hete megy az iskola, úgyhogy egy rövid áttekintés, mit is tanulunk, és mennyit.
Ne kergessünk illúziókat: az 5 periódusból álló program első szakasza javarészt megismétli a közgáz első évét. Micsoda? Igen, nagyjából erről van szó, statisztika, mikroökonómia, számvitel, pénzügy, szervezeti magatartás és (a kakukktojás) üzleti etika. És eddig a tananyag sem hozott túl sok újat ezeken a területeken, bár a válságra való hivatkozás igen sokszor előkerül az órákon.
Persze itt az iskolában a marketing jól megy, sok tantárgynak igen különleges neve van, így lesz a statisztikából "Uncertainty, Data and Judgment", a mikróból meg "Prices & Markets".

Bürokrácia, gyere haza!

Szingapúrban minden tevékenységnek megvan a maga jól bejáratott folyamata. Ilyen engedély, olyan letét, emilyen formanyomtatvány. Persze így van ez másutt is, azonban valami nagyon máshogy van: ebben az országban minden flottul működik. Csak egy példa.
Beköltözés az új lakóparkba. A lakásban korábban még nem volt se víz, se áram. Ezek viszonylag szükséges dolgok az élhetőséghez. Találkozunk az ügynökökkel, hogy aláírjuk a szerződést. Az egyik előkapja az iPhone-ját, és felmegy a "nagy" közüzemi szolgáltató honlapjára, kitölti a megrendelőt, és elküldi. Másnap délelőtt már van víz is, áram is.
Nem hittem a szememnek, és rögvest elkezdtem reménykedni: hát ezt is lehet, így is lehet?!

"Költözzünk össze egy jó nagy házba mind"

Ha nem akarunk egy szűkös hostelszobában tölteni egy évet, akkor lakást kell keresni. Mi is így tettünk, és 3 nap alatt elég jól meg lehetett ismerni a szingapúri ingatlanpiac működését.
A lakások két fő típusba sorolhatóak: HDB és condo. Előbbieket az állam építi és viszonylag kedvező áron adja bérbe vagy el a helyieknek, míg utóbbiak nem államiak, ellenben drágábbak és sokkal jobban felszereltek. A felszereltség alatt modernebb és jobban karbantartott épületet, medencét, konditermet, esetenként teniszpályát, valamint biztonsági őröket kell érteni. Külföldiek számára alapvetően a condók jönnek reálisan szóba, amiket gyakorlatilag a hazai lakóparkokhoz lehetne hasonlítani, persze a helyi szokásokhoz igazodva kicsit magasabbak a házak, ezt a bejegyzést pl. egy 24 emeletes épületből írom...
További fontos (és persze evidens) árfelhajtó tényező az elhelyezkedés, a metróhoz való közelség, no meg, hogy mikor épült az ingatlan. Mindezek alól egyetlen kivétel van: a mi sulinkhoz legközelebbi condók kétszer annyiba kerülnek, mint a hasonló paraméterekkel bírók.
Akkor itt álljunk is meg egy pillanatra: Szingapúrban magyar szemmel elképesztőek az ingatlanárak. Egy három hálószobás lakás bérleti díja havonta (rezsi nélkül!) 500 ezer forinttól indul, és az általunk megismertek alapján 1 millió forint fölött áll meg. És ebből a legolcsóbb egy viszonylag lelakott, rossz közlekedéssel bíró lakóparkban van, alacsony emeleten. Ez utóbbi itt kicsit problémásabb, mint otthon, mert a trópusi időjárás miatt kicsit sűrűbben találkozni ilyen-olyan rovarokkal...
Itt minden főbérlő ügynökökkel dolgozik, rögtön többel is, így fordult elő, hogy ugyanazt a lakást 30 perc különbséggel kétszer tekintettük meg. Hozzá kell tenni, már elsőre sem volt szimpatikus... Mindenesetre az ügynökök hihetetlenül sokat dolgoznak, és bár nem mindegyik ügyes, azért a lelkesedés dicséretre méltó: elviszik a potenciális ügyfeleket enni, szállítják őket mindenfelé.
Hát velünk is ezt tették, valamint megmutattak nagyon sok lakást. Mi az iskola közvetlen közelét kizártuk, az nem fért bele a költségvetésbe. Ellenben láttunk condót a 90-es évekből és 2010-ből is, olyat, amelyikből az ember azonnal kifordult, és olyat is, ahol még az építkezés sem fejeződött be egészen.
Lehet bútorozottan és félig bútorozottan kivenni a lakásokat, ez utóbbi a "tök üres" eufemisztikus megfelelője, ugyanis egy hűtőt, egy mosógépet, egy mikrót meg a függönyöket jelenti. Cserébe viszont havi kb. 50-60 ezer forinttal alacsonyabb bérleti díjat is. Mi természetesen ezt a vonalat erőltettük, ugyanis így egy egyszeri kb. 200 ezer forintos beruházással, az Ikea polcainak lesöprésével egészen bútorozottá tettük a lakást. Sőt, az a terv, hogy a bérleti időszak (10 hónap, ebből is gond volt, mert mindenki minimum 1 évre akarja kiadni a lakását, mondjuk érthető okokból) végén ezeket jó áron értékesítjük a főbérlőnek...
Még egy szót az ügynökökről. Minden lakásmegtekintésnél 2 ügynök van: az egyik az eladót, a másik a bérlőt képviseli. Aztán ügyesen megosztoznak a fél-egyhavi díjnak megfelelő jutalékon, melyet persze mindkét érdekelt félről leakasztanak. Kivéve persze a magyarokat, akik a jutalékból is alkudtak valamelyest...
A végeredmény: egy gyönyörű új lakás, amelyben a szerződés aláírásakor még nem volt áram meg víz (erről egy későbbi bejegyzésben), azóta viszont már teljesen lakható, és mivel a közel 700 lakás nagyobb része még üres, így egyelőre a játszótér meg a medence tumultus nélkül használható...
Valahol itt.

Utazni jó?!

Tehát kezdjük az utazással.
Az első benyomás: jó hosszú a repülőút, Frankfurtból kb. 11 óra (+6 az időeltolódás). Az első osztályon vízszintesen lehet utazni, nekünk sajnos ebben nem volt részünk... Persze van, ki képes a Szigetről hazafelé sétálás közben is elaludni, szóval egy Jumbo Jet ülése sem lehet akadály.

Viszont a csomagok nem jöttek meg, csak 1 nap késéssel, ezt huszonpárezer forinttal kompenzálta a légitársaság. Másnapra hiánytalanul leszállították a lemaradt tételeket. Apropó: a Lufthansa egy 20 kg-os csomagot enged feladni, a túlsúlyért elég magas felárat kell fizetni. Nos, nekem két csomagban kb. 37 kg jött össze, de valami nehezen érthető ügymenet révén ezt is felengedték némi hezitálás után. Egyébként még egy sífelszerelést is felengednek, de azt valahogy nem érzi adekvátnak az embert az Egyenlítőtől néhányszáz kilométernyire...
Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy Ferihegy döbbenetesen szervezetlennek tűnt, a check-innél nincs egyértelmű sor, a biztonsági ellenőrzésnél meg van, csak éppen nagyon lassan halad. Biztos most akarjuk visszanyerni a "civilizált ország" minősítést, és ezért szigorúbb az ellenőrzés, ami teljesen jogos, kár, hogy több szalag ki volt vonva a forgalomból.

Megérkezésünk után a mi kis kompániánk rögvest belevetette magát a lakáskeresésbe, a helyi ingatlanpiac áttekintése azonban összetettség folytán külön posztot indokol.

Újra távol

Jópár év eltelt, és ismét olyan élethelyzetben vagyok, hogy érdemes folytatnom a blogírást. Elsősorban barátoknak, ismerősöknek szól, másodsorban minden érdeklődőnek (ha van ilyen...), de egy blognak sokszor az is célja, hogy valamelyest saját magunk számára is dokumentáljuk, mik történtek velünk a múltban.
Így volt ez 2006 tavaszán, mikor Belgiumban töltöttem egy szemesztert cserediákként, és így van ez most is, mikor egy kicsit hosszabb időre, egy kicsit távolabbra vettem az irányt: a következő szűk egy évet Szingapúrban töltöm, ahol az Insead nevű iskolában fogok tanulni. Illetve emellett utazni, világot és kultúrát látni, új emberekkel találkozni, másokat jobban megismerni.
A készülődés során meglepő volt tapasztalni, hogy milyen sokan jártak már ebben a kis, de igen messze lévő országban. A következő időszakban lesz lehetőségem összevetni a hallottakat a valósággal, és igyekszem majd egyfajta útmutatót adni azoknak, akik a későbbiekben Dél-Kelet-Ázsiába szeretnének látogatni.

Beköszöntőnek ennyi is megteszi, és nem kizárt, hogy egy szerzőtárs fogja segíteni a blog elkészültét...