Been to Bintan

Úgy egy hónapja egy rövid kiruccanást tettünk Indonéziában. Errefelé mások a mértékek meg a fogalmak, Indonézia ugyanis nagyon sok szigetből áll. A CIA szerint 17.508-ból (általában az ő adataikat érdemes használni, úgyhogy mi is maradunk ennél), de a helyi úrhivatal felmérése alapján több, mint 18 ezerből.
Tehát ebből egyet, mégpedig tán a hozzánk legközelebbit, Bintant látogattuk meg.
Ritkaság errefelé, hogy nem repülővel kell menni, ugyanis komppal is csak szűk két óra az út. Az időeltolódás miatt meg csak egy. Persze vissza három...



A kompból való kiszállás után rögtön azt érzi az ember: ez a valódi Ázsia. A "határátkelő" nem letisztult és steril, hanem elhanyagolt, füstös, mindenféle feliratok vannak kicelluxozva. Ezekről tudtuk meg, hogy nem 10, hanem 25 amerikai dollár a belépési vízum ára. Próbálkoztunk alkudozni, mert mi csak egy napra érkeztünk, tán csak nem kellene 30 napos engedélyt kiváltani. Nem jártunk sikerrel, na.
Bár én szívesebben írok ezer szót, mint a legtöbb ismerősöm, most mégis inkább pár képpel illusztrálom, hogy mi tárul elénk Bintanon.

Kiskocsma

Fehér homok

Helyi lakos

Bintan - és ebből arra tippelek, hogy egész Indonézia - elég olcsó Szingapúrhoz képest. A sziget tele van robogókkal, és ez érdekes közlekedési jelenséget von maga után: minden autós 5 másodpercenként dudál, figyelmeztetési céllal.
Ami sok mindent előrejelez: a csapvíz nem iható. Cserébe a strandon friss kókuszt árulnak, ami sokkal finomabb, mint gondoltam volna.
A villámlátogatás során még azt sikerült megtudni, hogy a helyiek sportja a foci, de a lelkesedés nem párosul technikával (INSEAD-Bintan 2:0, az egyik gólt a szerző szerezte). Viszont a közös nyelvek teljes hiányát egészen kiválóan pótolta a foci nyelve, a kimerítő strandfoci-meccsek végén közös fotók örökítették meg az ott látványosságnak számító európaiakat.