Hivatalosan hamarosan beköszönt a kampánycsend, így egy utolsó elemzésben próbálom összefoglalni az elmúlt néhány nap történéseit, de a választások tétje, valamint a kampány egésze is szóba kerül, így ez a bejegyzés a szokásosnál (is) hosszabb lesz.
Kezdjük a vitákkal! Aki látta mindkettőt, az feltehetően egyetért a szerző véleményével, miszerint a csütörtöki négypárti műsor sokkal színvonalasabb volt. Azt gondolom, hogy ez nemcsak a tévéműsorra, hanem a parlamnentre is vonatkozik, vagyis az ország érdeke, hogy minél több (szalonképes) nézet és párt képviseltesse magát az Országgyűlésben. Ennek megfelelően azt tanácsolom az Olvasóknak, hogy a kisebb pártokat támogassák, legalább a listás szavazataikkal. Sokan félnek tőle, hogy így elvesztegetik a szavazatukat, de azt hiszem, megér ennyi kockázatot, hogy ne csak két többé-kevésbé populista tömegpárt döntsön a fontos kérdésekben.
A négypárti vitán valóban meg lehetett ismerkedni a pártok programjaival és sok érdekességet megtudtunk. Ezek egyike, hogy bizonyos kérdésekben (pl. egészségügy) a két szélsőséget az SZDSZ és a Fidesz programja képviseli, a másik két párt a köztes megoldás híve. Ezt talán semelyik Fidesz-alapító sem gondolta volna 1989-90-ben, hogy az állami szerepvállalás tekintetében ők állnak majd a legtávolabb a liberális állásponttól. Persze a párt legtöbb szavazója talán nem is tudja, hogy a fiataldemokraták eredetileg hova pozícionálták magukat.
Orbán Viktor sem az igazi már, a szerdai vitában legalábbis túl nagy pofonokat szedett be, amely az ő imázsába nem biztos, hogy belefér. Lehet, hogy ez volt a taktikájuk: legyen ő a kisemberekhez szóló politikus, aki "közülünk való", vele szemben a mindentudó, de csak a makroszámokat idéző miniszterelnökkel. Én azonban úgy vélem, ez nem vált be tökéletesen, mert bizonyos kérdésekről nem lehet konkrétumok nélkül beszélni, és erre Gyurcsány - néha igencsak keményen - rá is mutatott.
Az a Gyurcsány Ferenc, akit megválasztásakor a Fidesz lottóötösnek tartott, de kiderült, hogy ő a baloldal Orbánja. Erre a hétvégi nagygyűlések szolgáltak a legkiválóbb bizonyítékul, hiszen mindkét tömeg fanatikusként skandálta, hogy "nem hagyjuk" vagy "húzzunk bele". Ha már hétvége: akkor a miniszterelnök volt a visszafogottabb, Orbán a radikálisabb, míg a vitán fordítva. Gyurcsánynak annyiban igaza volt, hogy amit ellenfele a Kossuth téren elmondott, azt valamiért nem mondta az ő szemébe.
Kuncze Gábor nem humorizált, aminek senki nem tudja az okát, de miután vele szemben jelentősek az elvárások e téren, így sokaknak csalódást okozott. A tekintetben viszont jól oldotta meg a feladatát, hogy a liberális nézőpontot a legtöbb témakörben jól előadta, aki a tartalomra volt kíváncsi, megtudhatta, mit gondolnak a szabaddemokraták az állam szerepéről, és ez jól megkülönbözteti őket a többi párttól. Az SZDSZ a jelek szerint megugorja a küszöböt, és ha az MDF nem teszi ugyanezt, akkor megint a liberálisok lesznek a mérleg nyelve. Sokan gyűlölik őket és miután ezt gyakran hangoztatják, ezzel hatásosan aktivizálják a szavazótábort. Másképp fogalmazva: az SZDSZ bejutásában Kovács Pistin és Kóka Jánoson kívül a Mikola-Bayer-Semjén-Kövér-négyesfogatnak is komoly szerepe lesz.
A vita fő üzenete volt, hogy Dávid Ibolya és az MDF él. Az elnökasszony (vagy ahogy kicsit eufimisztikusan ők hívják: miniszterelnök-jelölt) azt is bizonyította, hogy pártjának helye van a parlamentben, mert ha nem is teljesen következetesek, de a leginkább ők képviselik a konzervatív eszmét a hazai pártok között. Bár szlogenjük szerint felnőtteknek tekintik a szavazókat, a kampányuk néhány elemét én meglehetősen gyerekesnek találtam. Mindenesetre ha valaki hisz a piacban és társadalmi kérdésekben jobboldalinak vallja magát, akkor az MDF a számára legmegfelelőbb párt a jelenlegi kínálatból.
Nem mondanám, hogy a két kis párt tökéletes volna, de mégis, ők talán képesek arra szorítani a nagyokat, hogy egy kicsit hosszabb távra is gondoljanak és belekezdjenek az elkerülhetetlen reformokba.
A viták, illetve az utolsó hetek kampánya részben arról szólt, hogy melyik kormány teljesített jobban, az Orbán vezette, vagy a mostani. Amíg Gyurcsány a kormány munkájának folytatására kér mandátumot ("hogy folytathassuk, amit elkezdtünk"), addig fő ellenfele a saját érájának jó teljesítményére hivatkozik (pl. Új Széchenyi Terv). Ki-ki döntse el, hogy melyik időszak kormányzati politikáját tartja a maga számára előnyösebbnek, majd a fenti tanácsom alapján válassza a kisebbek partnert. Külpolitikában egyértelműen az utóbbi 4 év az eredményesebb, a gazdaságpolitika véleményes (szerintem egyik sem túl jó), a többit az Olvasóra bízom.
Ami azonban mindkét nagy párt programját összeköti: egyik sem fogja betartani. Legalábbis ebben bízom, mégpedig az ország érdekében. Beláthatatlan következményei lennének, ha végrehajtják az elképesztő ígéreteiket, ugyanis a költségvetési hiány így is már-már kezelhetetlenül magas, ezt dobnák meg az új intézkedések.
A választás tétje elég nagy, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon futunk neki az Európai Unió 2007-ben kezdődő költségvetési ciklusának, és az akkortól érkező uniós forrásoknak, pályázatoknak. Ha nincsenek prioritások, akkor a pénz nem hasznosul megfelelően, és nem sikerül jelentősen csökkenteni a lemaradásunkat Nyugat-Európától. E téren a jelenlegi kormány felkészültebbnek tűnik, de könnyebb helyzetben vannak, hiszen például Gyurcsány gond nélkül átvehette (legalább részben) a II. Nemzeti Fejlesztési Terv elemeit saját programjába. Az általuk kijelölt célterületekkel egyetértek, sajnálom, hogy hozzám nem jutottak el az ellenzék nagyobbik pártjának hasonló elképzelései.
Fontos, központi elemmé vált a munkahelyteremtés kérdése. Erre a pártok különböző megoldásokkal rukkoltak elő, melyek közül a Fideszé kétségkívül a leglátványosabb, és egyben a legkockázatosabb is. Sajnos, rossz hírem van: ez a probléma egész Európában megoldatlan és bár sok helyen próbálkoznak, az eredmények eddig nem elég meggyőzőek.
A kampányok is különbözőek voltak, ezek marketingszempontból történő elemzésére biztosan sor fog kerülni a két forduló között, illetve a második után, hiszen ez esetben nagyon jól mérhetőek az eredmények.
Amit minden Olvasótól kérek: menjenek el szavazni! Sok jelölt és párt is van, de végső esetben akár érvénytelen szavazatot is le lehet adni, de szemben néhány publicistával, nekem erős meggyőződésem, hogy az állampolgársághoz kötödő fontos kötelesség a szavazáson való részvétel. Nem tartom jó döntésnek, ha valaki nem megy el szavazni, és bár megteheti, ezzel a saját sorsáról való döntést is átadja másoknak.
