Az utóbbi napokban újból felmelegedni látszik a vita arról, hogy mely társaságok maradjanak tartósan állami tulajdonban és melyeket lehet részben vagy egészben értékesíteni. Ahogy nyilvánosságra került az állami vagyonról szóló törvény tervezete, a két nagy párt azon nyomban elővette az etatista szókincsgyűjteményét, és élesen támadni kezdte a javaslatot.
Ellenzéki oldalról már-már elvárható egy, "a kormány végleg kisemmizi Magyarországot"-jellegű nyilatkozat, melynek jelen helyzetben nincs sokkal több relevanciája, mint egy zsák nulláslisztnek. Miután az indítvány a Pénzügyminisztériumban készült, az már sokkal meglepőbb volt, hogy a szocialisták egyik képviselője is rögvest kijelentette, hogy ellenzik néhány, a tervezetben szereplő vállalat privatizációját.
A legfogósabb kérdés nyilvánvalóan a Szerencsejáték Zrt. eladása lehet, hiszen ez a vállalat (állami tulajdonban lévő cégek esetében meglepő módon) stabil és jelentős nyereséget termel. Ilyenkor sokan teszik fel a kérdést: minek levágni az aranytojást tojó tyúkot?
Ez a bejegyzés az első része annak a sorozatnak, amely a magánosítás mellett érvel, ha már jelenleg a hazai politikai mainstream ezzel teljesen ellentétes álláspontot képvisel.
Elsőként nézzük leegyszerűsítve, milyen árat kínál egy cég, mikor fel akar vásárolni egy másikat! Mikor például a Google felvásárolta a YouTube-ot, akkor másfél milliárd dollárt fizetett egy olyan cégért, amely addig veszteséges volt. Mindezt azért, mert felmérték, hogy a cég mekkora jövedelmet tud a jövőben termelni, ebbe belekalkulálták a két társaság közti együttműködésből fakadó előnyöket, illetve költségeket, valamint az akvizíció kockázatait. Ezen összegeket úgynevezett diszkontálással átszámították mai dollárra és ez alapján ajánlották meg a vételárat. Félreértés ne essék, minden vállalat vagy projekt értékelése lényegében e metódus, vagyis a jövőben várható pénzáramlások jelenértéke alapján történik.
Miért érdekes ez számunkra? Ha kiírnának egy nyílt eljárást a Szerencsejáték Zrt. eladására, akkor a pályázók megpróbálnák felmérni, hogy a jelenlegi nyereség (amely 2004-ben és 2005-ben évi 4,5 milliárd Ft körül alakult) mennyire növelhető, majd ezt diszkontálnák mai értékre.
Ha most valaki ajánlana 45 milliárdot a cégért, akkor erre rögtön azt mondhatnánk, hogy ez olyan, mintha a következő 10 évi nyereséget előre odaadnák, de mi lesz utána? Nos, ez a logika téves, méghozzá a pénz időértéke miatt. Ráadásul az ajánlott árban jellemzően beáraznak egy olyan prémiumot is, amelyet állami tulajdonban a cég nem tudna realizálni, például a hatékonyabb működés miatt (erről a sorozat későbbi részeiben).
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy létezik olyan ár, ami mindkét fél számára kedvezőnek nevezhető, és míg a vevő úgy érzi, jó üzletet kötött, addig az állam (és persze közvetve az adófizetők) is úgy érezhetik, hogy nem kótyavetyélték el a társaságot, hanem kedvező feltételekkel adták el.
A második részben néhány érvet vizsgálunk meg a magánosítás mellett és ellen.
Ellenzéki oldalról már-már elvárható egy, "a kormány végleg kisemmizi Magyarországot"-jellegű nyilatkozat, melynek jelen helyzetben nincs sokkal több relevanciája, mint egy zsák nulláslisztnek. Miután az indítvány a Pénzügyminisztériumban készült, az már sokkal meglepőbb volt, hogy a szocialisták egyik képviselője is rögvest kijelentette, hogy ellenzik néhány, a tervezetben szereplő vállalat privatizációját.
A legfogósabb kérdés nyilvánvalóan a Szerencsejáték Zrt. eladása lehet, hiszen ez a vállalat (állami tulajdonban lévő cégek esetében meglepő módon) stabil és jelentős nyereséget termel. Ilyenkor sokan teszik fel a kérdést: minek levágni az aranytojást tojó tyúkot?
Ez a bejegyzés az első része annak a sorozatnak, amely a magánosítás mellett érvel, ha már jelenleg a hazai politikai mainstream ezzel teljesen ellentétes álláspontot képvisel.
Elsőként nézzük leegyszerűsítve, milyen árat kínál egy cég, mikor fel akar vásárolni egy másikat! Mikor például a Google felvásárolta a YouTube-ot, akkor másfél milliárd dollárt fizetett egy olyan cégért, amely addig veszteséges volt. Mindezt azért, mert felmérték, hogy a cég mekkora jövedelmet tud a jövőben termelni, ebbe belekalkulálták a két társaság közti együttműködésből fakadó előnyöket, illetve költségeket, valamint az akvizíció kockázatait. Ezen összegeket úgynevezett diszkontálással átszámították mai dollárra és ez alapján ajánlották meg a vételárat. Félreértés ne essék, minden vállalat vagy projekt értékelése lényegében e metódus, vagyis a jövőben várható pénzáramlások jelenértéke alapján történik.
Miért érdekes ez számunkra? Ha kiírnának egy nyílt eljárást a Szerencsejáték Zrt. eladására, akkor a pályázók megpróbálnák felmérni, hogy a jelenlegi nyereség (amely 2004-ben és 2005-ben évi 4,5 milliárd Ft körül alakult) mennyire növelhető, majd ezt diszkontálnák mai értékre.
Ha most valaki ajánlana 45 milliárdot a cégért, akkor erre rögtön azt mondhatnánk, hogy ez olyan, mintha a következő 10 évi nyereséget előre odaadnák, de mi lesz utána? Nos, ez a logika téves, méghozzá a pénz időértéke miatt. Ráadásul az ajánlott árban jellemzően beáraznak egy olyan prémiumot is, amelyet állami tulajdonban a cég nem tudna realizálni, például a hatékonyabb működés miatt (erről a sorozat későbbi részeiben).
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy létezik olyan ár, ami mindkét fél számára kedvezőnek nevezhető, és míg a vevő úgy érzi, jó üzletet kötött, addig az állam (és persze közvetve az adófizetők) is úgy érezhetik, hogy nem kótyavetyélték el a társaságot, hanem kedvező feltételekkel adták el.
A második részben néhány érvet vizsgálunk meg a magánosítás mellett és ellen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése