Picasso, Miró, Raúl - ez a mai nap termése. Az első kettő műveivel a gyanúsan magyaros nevű Thyssen-Bornemisza báróról elnevezett múzeumban, a harmadikkal (valamint csapattársaival) pedig a Real Madrid stadionjában találkoztam. Ma rendezték ugyanis a Real Madrid-Real Sociedad bajnoki mérkőzést, melyet élőben tekintettem meg.
Aki szereti a labdarúgást, az még akkor is elfogadja a Realt a világ legeredményesebb csapatának, ha adott esetben a Barcelonának szurkol. Ha valaki viszont épp a királyiakkal szimpatizál a spanyolok közül, annak külön öröm, hogy bejuthat egy ilyen mérkőzésre.
Az interneten 130 eurótól kezdődtek az árak, ez elég ijesztően hangzott, de katalán ismerőseim azt javasolták, hogy menjek oda és keressek olyan sociót (ez körülbelül klubtagot jelent), akinek van felesleges belépője. Ezt fejben tartva már a metrómegállóban szóba elegyedtem szurkolókkal, akik azt mondták, általában nem, de most vélhetően lehet jegyet kapni a kezdés előtt. Sorbanállás közben ajánlott valaki egy eladó jegyet, melyet némi hezitálás után elfogadtam, így a 30 eurós ár helyett 25-ért jutott belépőhöz, annak kockázatával, hogy érvénytelen tikettet vásároltam. Szerencsére erről szó sem volt, így elindulhatam felfelé a mozgólépcsőkön, egészen a negyedik szintig, majd onnan tovább gyalog még egyet, így jutottam el az ülőhelyre. Mindez több mint 1 órával a kezdés előtt, és az akkor még üres nézőtér látványa egészen bámulatos volt. 80 ezer férőhelyes a létesítmény, csak összehasonlításképpen: a Puskás Ferencről (korábbi Real-játékos!) elnevezett egykori Népstadionban jelenleg biztonsági okokból 29 ezer néző lehet. Igaz, az életveszélyes felső karéjjal együtt 68 ezer ember is befér. Ami viszont jelentős különbség, a kialakítás. A Santiago Bernabeuban a legfelső szintről is viszonylag jól lehet látni a pályát, bár ehhez nem árt ismerni a játékosokat. Remélhetőleg a jövőben a hazai stadionokat is így fogják megtervezni.
Kis híján telt ház fogadta a pályára lépő csapatokat, és a nézőtéren rengeteg turista foglalt helyet, főleg japánok. A madridi szurkolótáborról azt tartják, olyanok, mintha színházban lennének, csendesek, nem szurkolnak. Tapasztalatom szerint ez így nem igaz, bár tényleg relatíve kisszámú a kemény mag, viszont a többiek is tudnak hangosak lenni. Egyrészt mindenki fújja a magáét, pontosabban a maga dudáját, ami igen hangos tud lenni, ha néhány ezren csinálják egyszerre, másrészt a bírói ítéletek ellen is elég hangosan tüntetnek, például a mérkőzés elején, amikor igencsak kezezésgyanús eset történt a vendégcsapat büntetőterületén belül, percekig fújoltak a szurkolók. Hozzáteszem, ha mindez egy MTK-meccsen történik, kicsit erősebben fogalmaznék a szituáció kapcsán...
A mérkőzés nem volt túl színvonalas (a spanyol ligához képest), eleinte a hazaiak alakítottak ki helyzeteket a királyi együttesek összecsapásán, majd a 26. percben egy szabadrúgáskombináció végén Ronaldo szép góllal szerzett vezetést, utána azonban a Sociedad egyre többet támadott, néhány szép helyzetet is kidolgozott, igaz, Ronaldónak volt még egy 100 százalékos helyzete, de az kimaradt. A második félidőben a "Galaktikusok" visszavettek, és mikor kissé leült a meccs, a Real Sociedad kiegyenlített, ebben sokat segített a kapitálisat hibázó hazai kapus, Iker Casillas. Ezt követően a Madrid hiába próbálkozott, egy-két helyzetnél többre nem futotta erejükből, így maradt a döntetlen. Ennek alighanem Barcelonában örülnek a leginkább, így ugyanis gyakorlatilag eldőlt a bajnoki cím is.
Röviden szólok a játékvezetésről is, az ugyanis kifejezetten magyaros volt: a bíró apróságok miatt szakította meg a játékot, asszisztenseivel együtt félreértelmezték a lesszabályt és a saját tekintélyét a végsők védte, ennek esett áldozatául a kiállított Guti is. No, és elnézte az időhúzást is, és csak akkor adott sárga lapot a vendégkapusnak, mikor a nézők okosabbik fele már nem örült ennek, hiszen ezzel is másodpercek teltek el.
A bejegyzés címe egyébként annyit tesz: hajrá, Madrid! Érdemes vele óvatosan bánni, különösen katalánok társaságában.
Aki szereti a labdarúgást, az még akkor is elfogadja a Realt a világ legeredményesebb csapatának, ha adott esetben a Barcelonának szurkol. Ha valaki viszont épp a királyiakkal szimpatizál a spanyolok közül, annak külön öröm, hogy bejuthat egy ilyen mérkőzésre.
Az interneten 130 eurótól kezdődtek az árak, ez elég ijesztően hangzott, de katalán ismerőseim azt javasolták, hogy menjek oda és keressek olyan sociót (ez körülbelül klubtagot jelent), akinek van felesleges belépője. Ezt fejben tartva már a metrómegállóban szóba elegyedtem szurkolókkal, akik azt mondták, általában nem, de most vélhetően lehet jegyet kapni a kezdés előtt. Sorbanállás közben ajánlott valaki egy eladó jegyet, melyet némi hezitálás után elfogadtam, így a 30 eurós ár helyett 25-ért jutott belépőhöz, annak kockázatával, hogy érvénytelen tikettet vásároltam. Szerencsére erről szó sem volt, így elindulhatam felfelé a mozgólépcsőkön, egészen a negyedik szintig, majd onnan tovább gyalog még egyet, így jutottam el az ülőhelyre. Mindez több mint 1 órával a kezdés előtt, és az akkor még üres nézőtér látványa egészen bámulatos volt. 80 ezer férőhelyes a létesítmény, csak összehasonlításképpen: a Puskás Ferencről (korábbi Real-játékos!) elnevezett egykori Népstadionban jelenleg biztonsági okokból 29 ezer néző lehet. Igaz, az életveszélyes felső karéjjal együtt 68 ezer ember is befér. Ami viszont jelentős különbség, a kialakítás. A Santiago Bernabeuban a legfelső szintről is viszonylag jól lehet látni a pályát, bár ehhez nem árt ismerni a játékosokat. Remélhetőleg a jövőben a hazai stadionokat is így fogják megtervezni.
Kis híján telt ház fogadta a pályára lépő csapatokat, és a nézőtéren rengeteg turista foglalt helyet, főleg japánok. A madridi szurkolótáborról azt tartják, olyanok, mintha színházban lennének, csendesek, nem szurkolnak. Tapasztalatom szerint ez így nem igaz, bár tényleg relatíve kisszámú a kemény mag, viszont a többiek is tudnak hangosak lenni. Egyrészt mindenki fújja a magáét, pontosabban a maga dudáját, ami igen hangos tud lenni, ha néhány ezren csinálják egyszerre, másrészt a bírói ítéletek ellen is elég hangosan tüntetnek, például a mérkőzés elején, amikor igencsak kezezésgyanús eset történt a vendégcsapat büntetőterületén belül, percekig fújoltak a szurkolók. Hozzáteszem, ha mindez egy MTK-meccsen történik, kicsit erősebben fogalmaznék a szituáció kapcsán...
A mérkőzés nem volt túl színvonalas (a spanyol ligához képest), eleinte a hazaiak alakítottak ki helyzeteket a királyi együttesek összecsapásán, majd a 26. percben egy szabadrúgáskombináció végén Ronaldo szép góllal szerzett vezetést, utána azonban a Sociedad egyre többet támadott, néhány szép helyzetet is kidolgozott, igaz, Ronaldónak volt még egy 100 százalékos helyzete, de az kimaradt. A második félidőben a "Galaktikusok" visszavettek, és mikor kissé leült a meccs, a Real Sociedad kiegyenlített, ebben sokat segített a kapitálisat hibázó hazai kapus, Iker Casillas. Ezt követően a Madrid hiába próbálkozott, egy-két helyzetnél többre nem futotta erejükből, így maradt a döntetlen. Ennek alighanem Barcelonában örülnek a leginkább, így ugyanis gyakorlatilag eldőlt a bajnoki cím is.
Röviden szólok a játékvezetésről is, az ugyanis kifejezetten magyaros volt: a bíró apróságok miatt szakította meg a játékot, asszisztenseivel együtt félreértelmezték a lesszabályt és a saját tekintélyét a végsők védte, ennek esett áldozatául a kiállított Guti is. No, és elnézte az időhúzást is, és csak akkor adott sárga lapot a vendégkapusnak, mikor a nézők okosabbik fele már nem örült ennek, hiszen ezzel is másodpercek teltek el.
A bejegyzés címe egyébként annyit tesz: hajrá, Madrid! Érdemes vele óvatosan bánni, különösen katalánok társaságában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése